Jaak Järv (Kivilõppe, 1852. április 17. – a Gyoma folyón, 1920 tavasza) észt író.

Élete

Szegény családból származott, apja korán meghalt. Gyermekkorát Soe és Rõhu falvakban töltötte. Tanulmányait nagyrészt önállóan folytatta, tanári vizsgát tett, majd 1871-től 1875-ig egy Vastse-Nõo-i iskolában dolgozott. Tanítói pályája feladása után 1876-tól mint szabadúszó újságíró tevékenykedett Viljandiban és Tallinnban. 1878 és 1880 közt szorosan együttműködött Carl Robert Jakobsonnal és a radikális észtbarát Sakala című lappal.

1881-ben megvásárolta a Tartu Eesti Seiteung című lapot, amelyet 1882 és 1888 között Virulane címen adott ki. Különösen Észak-Észtországban lett népszerű a lap, akkoriban az egyik legbefolyásosabb újságnak számított. Jaak Järv különösen elkötelezett volt az észt önbizalom erősítésében és az oroszosítás elleni harcban, fellépett az észt nyelv használatának előtérbe helyezéséért a hatóságokkal való kapcsolattartás során, valamint küzdött az észt kulturális nemzeti identitás kialakításáért is.

1888-ban az orosz hatóságok betiltották az újságot. szocialista eszmék terjesztése miatt Järvot az 1888 és 1890 közötti időszakban kitiltották a balti államokból. Észtországba való visszatérte után 1905-ben ismét lapot alapított, amely azonban már nem érte el a Virulane gazdasági és politikai sikereit. 1912-ben szakmai okokból Moszkvába, 1919-ben Szamarába költözött. 1920 márciusában vagy áprilisában egy balesetben a Gyoma folyóba fulladt.

A nemzeti érzelmű észt irodalom egyik megalapítója. Vallimäe neitsi (1885) című regénye a valaha volt első észt regény. Elsősorban olyan történelmi témákkal foglalkozott, amelyek az oroszosítás és az észt nemzeti ébredés időszakában nagy jelentőséggel bírtak az észtek számára. Élete második felében egyre inkább a miszticizmus és a spiritizmus felé fordult. Ekkor már inkább az újságírásnak és az egyházkritikának, valamint az észt nyelv terjesztésének szentelte magát, mint a szépirodalomnak.

Válogatott munkái

Lillekimbukene (1873) Itaalia tõetunnistaja Filoteo Giordano Bruno (1883) Vallimäe neitsi (1885) Mehised mehed (1889) Ristitütar (1891) Karolus (1892)

Jegyzetek

Fordítás

Források

Életrajza észt nyelven Életrajza az Eesti Entsüklopeedia lexikonban Edward C. Thade (szerk.): Russification in the Baltic Provinces and Finland, 1855-1914, Princeton University, 1981. online változat

Kategória:Észt költők, írók Kategória:Észt újságírók Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1920-ban elhunyt személyek