Tófürdő megállóhely a MÁV vasúti megállóhelye a Hajdú-Bihar vármegyei Debrecenben. A megállóhelyet a MÁV 108-as számú a érinti.
Vasútvonalak A megállóhelyet az alábbi vasútvonalak érintik:
Kapcsolódó állomások A megállóhelyhez az alábbi állomások vannak a legközelebb:
Története Az megállóhelyet 1948-ban létesítették Nagyhát megállóhely és Macs állomás között.
2010-ben a vonatok már csak nyáron álltak meg a megállóhelyen, a többi évszakban megállás nélkül áthaladtak.
2011-ben bejelentették, hogy már nyáron se fognak megállni a vonatok, így azóta az összes megállás nélkül közlekedik. Nem sokkal ezután a peront lebontották, az állomástáblát pedig leszedték, így ma a megállónak már csak a hűlt helye maradt meg.
Megközelítés A megállóhely a 33-as főút 12 kilométernél található kiágazása felől lehet elérni.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Hajdú-Bihar megye megszűnt vasútállomásai Kategória:Debrecen vasútállomásai Kategória:2023-ban bezárt vasútállomások