Eddie Condon amerikai bendzsós, gitáros, zenekarvezető. Zongorázott és énekelt is.
Pályafutása
Ukulelével kezdte el a zenei pályát, aztán bendzsóra és gitárra váltott. Szülőhelyén különböző együttesekkel játszott, Chicagóba költözött, és az 1920-as évek egyik jelentős dzsesszzenésze lett. 1922-ben számos fontos chicagói zenésszel, mint például Bix Beiderbecke-kel és az Austin High School Gangel muzsikát. 1927-ben Red McKenzie-vel közösen készítette el a McKenzie/Condon Chicagoans híres felvételeit, amelyek a chicagói stílust ismertté tették.]
1928-ban New Yorkba költözött. 1929-ben lemezei készültek Louis Armstronggal és Savoy Ballroom Five-val. A Nagy gazdasági világválság idején idején megalakította a Windy City Sevent Pee Wee Russell-lel, továbbá felvételeket készített Artie Shaw-val, Bobby Hackettel és az All Star Groups-szal.
1938-ban az újonnan alakult Commodore Records zenekarvezetője lett. 1938 januárjában felvették a lemeztársaság legelső lemezét (Love Is Just Around the Corner / Ja-Da).
Eddie Condon híres lett, esténként a Nick's dzsesszklubban játszott 1942-ig; Manhattanben. Itt olyan óriasokkal zenélt együtt, mint Louis Armstrong, Mezz Mezzrow és Fats Waller. 1944-45-ben hetente rendezettek hangversenyeket a Városházán, melyeket a rádió közvetített. 1948-ban saját dzsesszműsora is volt a televízióban, 1962-ben szerepelt a Goodyear Jazz Concerten. 1945-1967 között a New York-i Eddie Condon's jazzclub tulajdonosa volt, amely teljes egészében a chicagói stílusnak szentelte magát, és értelmiségi találkozóhellyé vált. 1954-ben és 1956-ban nagy sikereket ért el a Newport Jazz Festivalon. 1957-ben és 1964-ben világkörüli turnén vett részt (Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Japánban).
Condon 1947-ben, majd 1973-ban kiadta We Called It Music című önéletrajzát.
Diszkográfia
Ringside at Condon's (1956) At Newport & Louis Armstrong (1956) Confidentially.. It's Condon (1958) Dixieland Dance Party (1958) Eddie Condon is Uptown Now! (1958) Tiger Rag and All That Jazz (1960) A Legend (Mainstream, 1965) The Eddie Condon Concerts (1972) Jazz at the New School (1972) The Spirit of Condon (1973) The Immortal Eddie Condon (1974) Eddie Condon in Japan (1977) Eddie Condon Wild, Bill Davison (Jam Session; 1980) Eddie Condon & His Jazz Concert Orchestra (1981) That Toddlin' Town (1985) Eddie Condon's Jazz Concerts (1988–1996) Dixieland Jam (1989) The Definitive Eddie Condon & His Jazz Concert All-Stars Vol. 1 (1990) A Night With Eddie Condon (2001) Eddie Condon & Bud Freeman: Complete Commodore and Decca Sessions (2015)
Filmek
Jegyzetek
Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/eddie-condon https://riverwalkjazz.stanford.edu/?q=program/jammin-condons-eddie-condon-story https://www.mps-music.com/releases/hats-off-to-eddie-condon/
Fordítás
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai gitárosok