Az SMS Baden A hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Német Császári Haditengerészet egyik Bayern-osztályú csatahajója volt az első világháború idején. A hajó gerincét még a háború előtt fektették le, 1915 októberében bocsátották vízre és 1917 márciusában állították szolgálatba. Három testvérhajója közül egyedül a Bayern készült el, míg a Sachsen, és a Württemberg nem épültek meg a háború végéig. A teljes vízkiszorítású csatahajó fő fegyverzetét nyolc darab 38 cm űrméretű löveg alkotta és 21 csomós végsebesség elérésére volt képes. Testvérhajójával a Kaiserliche Marine legnagyobb méretű és legnagyobb tűzerejű hadihajói voltak.
Szolgálatba állítása után a Friedrich der Großét váltva a Baden lett a flotta zászlóshajója. A rövid pályafutása során kevés hadműveletben vett részt, egyetlen jelentősebb bevetése 1918 áprilisában harc nélkül zajlott le. 1918 novembere után a Nyílttengeri Flotta nagy részével együtt Scapa Flow-ban internálták, ahol 1919. június 21-én Ludwig von Reuter ellentengernagy utasítására a flotta önelsüllyesztést hajtott végre. Brit tengerészeknek sikerült a süllyedőben lévő Badenre feljutniuk és a sekélyebb partmenti vizekre vontatniuk, így a csatahajó csak megfeneklett. Az ismét úszóképessé tett hajót a britek alaposan tanulmányozták, majd célhajóként alkalmazva 1921-ben elsüllyesztették.
Tervezése
A Bayern-osztály egységeinek megtervezése 1910-ben kezdődött az angol–német flottaépítési verseny jegyében, melynek során a fő hangsúlyt a nehéztüzérség lövegeinek űrméretére helyezték. A korábbi német csatahajókat 30,5 cm-es lövegekkel fegyverezték fel, de miután más haditengerészeteknél 343 mm-es és 356 mm-es lövegeket rendszeresítettek, a németek is növelni kívánták az űrméretet az építendő hajóikon. A megfontolásaik során szóba került a 32 cm-es, a 38 cm-es és a 40 cm-es űrméret. Alfred von Tirpitz tengernagy, a Reichsmarineamt államtitkára a második marokkói válság miatti közfelháborodást fel tudta használni arra, hogy a német parlamentet a haditengerészeti kiadások további növelése érdekében nyomás alá helyezze és ezzel nagyobb kaliberű ágyúkhoz előteremtse a forrásokat. A tervezői részleg a 38 cm-es űrméret mellett döntött, mivel a 40 cm-es ágyúk jóval drágábbak lettek volna és már a 38 cm-es ágyú is jelentős előrelépésnek számított a korábbiakhoz képest.
A Baden teljes hosszúsága 180,0 m, maximális merülése 9,4 m, legnagyobb szélessége 30,0 m, teljes terheléssel a vízkiszorítása volt. Ezzel a Bayern-osztály több, mint -val volt nehezebb, mint az őt megelőző König-osztály csatahajóié, ezzel pedig a Kaiserliche Marine legnagyobb csatahajói lettek.
A Baden meghajtásáról három Schichau által gyártott gőzturbina gondoskodott, melyeket 14 vízcsöves gőzkazán látott el gőzzel. Ezek közül 11 volt szén-, és 3 olajtüzelésű. A turbinák teljesítményét -re becsülték, de a próbajáratok során leadására voltak képesek. Ezzel a tervezett csúcssebességénél () gyorsabban, val tudott haladni teljes gőzzel. Szolgálatba állításakor 42 tiszt és 1129 sorállományú teljesített rajta szolgálatot. A Bayern-osztály hajói voltak az első német hadihajók, melyeket 38 cm űrméretű ágyúval szereltek fel, ezek megjelölése 38 cm SK L/45 "Max"A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/45 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 45-ször olyan hosszú, mint a cső átmérője. volt. A nyolc löveget négy lövegtoronyban helyezték el kettesével, két-két lövegtorony kapott helyet a felépítmény előtt és mögött. A hajó övpáncélzatának vastagsága 170-350 mm volt, a fedélzeté 60-100 mm. Az elülső parancsnoki tornyának páncélvastagsága , a lövegtoronyok páncélzata oldalt , felül vastagságú volt.
A Baden annyiban különbözött testvérhajójától, a Bayerntől, hogy valamivel nagyobb hajóhidat kapott, mivel flottazászlóshajónak tervezték és így nem csak a saját parancsnokának, hanem egy tengernagynak és annak stábjának is kellő helyet kellett biztosítani egy flottakötelék hatékony vezetéséhez.
Szolgálata A Badent Ersatz Wörth átmeneti megjelöléssel rendelte meg 1912-ben a haditengerészet az abban az évben elfogadott negyedik flottatörvény által biztosított költségvetés keretében. A gerincét 1913. december 20-án a Schichau Művek danzigi hajógyárában fektették le 913-as építési számmal és az elkészült hajótestet 1915. október 30-án bocsátották vízre. A munkálatokat az első világháború kitörése jelentősen hátráltatta, elsőként az oroszok előretörése Kelet-Poroszországban, ami veszélyeztette magát Danzigot is. Miután a hajógyárban újraindították a munkálatokat, a rendelkezésre álló anyagokat a Lützow csatacirkáló és az eredetileg orosz megrendelésre építeni kezdett Elbing és Pillau könnyűcirkálók befejezésére fordították. A Badenen csak azt követően folytatták a komolyabb munkálatokat, miután ezeket a projekteket befejezték. A csatahajó 1916. október 19-én vált menetkésszé és a próbajáratait 1916 decemberében és 1917 januárjában teljesítette, majd 1917. március 14-én állt szolgálatba. A Baden két másik testvérhajója, a Württemberg és a Sachsen nem készült el teljesen és a háború után lebontották őket. Így a Baden lett a Kaiserliche Marine utolsóként elkészült csatahajója. A legénységének nagy része, és a parancsnoka, Victor Harder is a skagerraki csata során elsüllyedt Lützow-ról érkezett.
A Nyílttengeri Flotta állományába való felvételét követően a Baden Franz von Hipper altengernagy zászlóshajóként szolgált egészen a háború végéig. 1917 augusztusának végén a Baden fedélzetén tett látogatást Vilmos császár Helgoland megerődített szigetére a Derfflinger csatacirkáló illetve az Emden és a Karlsruhe könnyűcirkálók kíséretében. A látogatás után a csatahajó a császárral visszatért Cuxhavenbe. Cuxhaven előtt a hajó alja érintette a tengerfeneket, de ez nem okozott jelentősebb károkat benne. Az év hátralévő részében kevés aktivitást mutatott, míg a flotta jelentős részét az Albion hadművelet végrehajtásához a Balti-tengerre irányították át. A Nyílttengeri Flotta a megosztottsága miatt nem tudott támadó hadműveletben részt venni az Északi-tengeren, és emiatt a Baden is tétlenségre volt ítélve amíg a flotta erői újra nem egyesültek.
A Nyílttengeri Flotta 1918. április 23-ai előretörése az Északi-tengeren
1917 végén a Nyílttengeri Flotta könnyű erői a Norvégia és a Brit-szigetek között közlekedő konvojok ellen intéztek támadásokat. Október 17-én a Brummer és Bremse könnyűcirkálók elfogták az egyik ilyen konvojt és a hozzá tartozó 12 teherhajóból 9-et elsüllyesztettek. December 12-én német rombolók egy másik brit konvojon ütöttek rajta, mely öt kereskedelmi hajóból és két rombolóból állt. A kereskedelmi hajókat mind elsüllyesztették és az egyik rombolót is. E két rajtaütést követően David Beatty tengernagy, a brit főerőket tömörítő Grand Fleet parancsnoka csatahajókat rendelt a konvojok biztosítására. Ezzel olyan lehetőség adódott a németek számára, amire a háború kezdete óta vártak: a számbeli fölényben lévő Grand Fleet egy kisebb részén rajtaüthettek és megsemmisíthették azt. Hipper tengernagy tervei szerint az I. felderítőcsoport csatacirkálói könnyűcirkálók és rombolók kíséretében támadást intézett volna egy konvoj ellen, miközben a Nyílttengeri Flotta többi része őket támogatva megsemmisítheti a brit csatahajórajt.
1918. április 23-án 05:00-kor a német flotta kifutott a Jade torkolata előtti Schillig-révről. Baden fedélzetén tartózkodó Hipper tengernagy a rádióforgalom minimálisra való korlátozását rendelte el, hogy a brit hírszerzés ne szerezhessen tudomást a hadműveletről. Másnap 06:10-kor a német csatacirkálók nagyjából 60 km-re voltak délnyugatra Bergentől, mikor a Moltke a jobb oldali belső hajócsavarát elveszítette, ami súlyos károkat okozott a hajtóművében. A sérült hajót sikerült annyira rendbehozni, hogy 4 csomós sebességgel haladni tudjon, de úgy döntöttek, hogy vontába veszik. A Moltke kiválása ellenére Hipper folytatta a hadműveletet északi irányba. 14:00-re a németek többször is keresztezték a kereskedelmi hajók feltételezett útvonalát, de nem találtak rá a keresett konvojra, ezért 14:10-kor Hipper a visszatérés mellett döntött és délnek kanyarodott a flottával. A Hochseeflotte 18:37-kor érte el a védelmi aknamezőket. Az később derült ki a németek számára, hogy az elfogni kívánt konvoj egy nappal később futott ki, mint ahogy arra ők számítottak.
Május 24-én Baden ismét Helgolandhoz hajózott, ezúttal Reinhard Scheer tengernagyot és Frigyes badeni nagyherceget vitte a sziget meglátogatására. Az úton ezúttal csak a Karlsruhe kísérte el. Augusztusban a csatahajó szárazdokkba került karbantartási munkák elvégzéséhez és a hónap 7-én Hipper váltotta Scheert a flottaparancsnoki tisztségben. A Baden szárazdokkját augusztus 24-én árasztották el ismét vízzel és szeptember 6-án részt vett a Nyílttengeri Flotta utolsó hadgyakorlatán.
A novemberi forradalom és a Scapa Flow-i internálás
A Baden a flotta zászlóshajójaként részt vett volna az október 24-ei hadparancs alapján végrehajtandó hadműveletben pár nappal a fegyverszünet életbe lépése előtt. A hadműveletben a Nyílttengeri Flotta nagy részének kellett volna kihajóznia Wilhelmshavenből azzal a céllal, hogy harcra bírja a brit Grand Fleetet. A hadművelettel Hipper és Scheer a lehető legnagyobb kárt igyekezett okozni a brit flottának tekintet nélkül a saját veszteségekre és ezzel próbálták javítani Németország pozícióját a béketárgyalásokon. 1918. október 29-én kiadták a parancsot a Wilhelmshavenből való kifutásra a Jade torkolatáig, hogy az ottani révtől másnap reggel induljanak a hajók a bevetésre. Október 29-én éjjel azonban a Thüringen csatahajó tengerészei fellázadtak. 30-án a Thüringen mellett horgonyzó Helgoland csatahajón is lázongani kezdett a legénység. Mindkét csatahajón felhagytak a zavargással, miután két romboló közelített hozzájuk azzal fenyegetve, hogy tüzet nyitnak amennyiben folytatják a csatahajók fedélzetén a rendbontást. Ezután a két csatahajó legénységét partra vitték és bebörtönözték. A Baden fedélzetén a hangulatot „veszélyesnek” minősítették ezekben a napokban. A lázongás ezután átterjedt a kikötőre és november 3-án mintegy tengerész, dokkmunkás és civil összecsapott a hatóságokkal Kielben, hogy kiszabadítsák a fogságba vetetteket. Közben november 9-én a szocialisták vörös zászlaját felvonták a Badenen, ami után Hipper és Scheer elállt a tervezett hadművelet végrehajtásától.
A Baden a fegyverszüneti egyezményben nem szerepelt az internálandó hajók listáján, de miután a Mackensen csak félkész állapotban volt és nem lehetett vele kihajózni, a Badent indították útnak helyette. A Baden így nem tartott a november 21-én induló Nyílttengeri Flotta zömével, hanem csak 1919. január 7-én indult el Scapa Flow-ba és megérkezte után a Regensburg könnyűcirkáló vette át a legénységének a zömét, hogy visszaszállítsa Németországba. A britek január 9-én megszemlélték a csatahajót, melynek azonban számos technikai eszközét, így a tüzérségi felszerelés egy részét is leszerelték még Németországban. A flotta internálás alatt volt a béketárgyalások ideje alatt. Ludwig von Reuter tengernagy a The Times lapjairól értesült arról, hogy a fegyverszünet 1919. június 21-én délben le fog járni, és eddig Németországnak alá kell írnia a békemegállapodást. A tengernagy arra számított, hogy a britek a határidő lejártakor meg fogják szállni a hajóit, ezt megelőzendő pedig úgy döntött, hogy az első adandó alkalommal elsüllyeszti azokat. Június 21-én reggel a brit flotta kihajózott Scapa Flow-ból gyakorlatozni. Ezt az alkalmat kihasználva a flottaparancsnok 11:20-kor kiadta a parancsot a hajóinak az önelsüllyesztésre.