Youssouf Fofana (Párizs, 1999. január 10. –) világbajnoki ezüstérmes mali származású francia labdarúgó, az AC Milan játékosa, és a francia válogatott tagja.

Pályafutása Strasbourg Forfana szülővárosában Párizsban kezdte meg karrierjét, majd további két csapat akadémiáján is szerepelt. 2017. február 21-én igazolta le a strasbourgi együttes. A 2017/18-as szezonban a klub B csapatának játékosa lett.

2018. augusztus 19-én nevezték a felnőttcsapatba a AS Saint-Étienne elleni bajnokira a 2018/19-es idény 2. fordulójában, a következő fordulóban debütált idegenbeli környezetben az Olympique Lyon elleni mérkőzés utolsó 6 percében.Lyon 2–0 Strasbourg Október 30-án szerezte első gólját a Lille OSC elleni 2–0-s Ligakupa mérkőzésen.Strasbourg 2–0 Lille

Monaco 2020. január 29-én szerződtették 15 millió euróért, és négyéves szerződést írt alá.OFFICIAL | AS MONACO SIGN YOUSSOUF FOFANA FROM STRASBOURG FOR €15M Három nappal később a 2019/20-as idény 22. fordulójában mutatkozott be kezdőként idegenbeli környezetben a Nîmes Olympique elleni 3–1-re elvesztett bajnokin, és a csapat egyetlen góljánál asszisztot készített elő, Wissam Ben Yeddernek.Nîmes 3–1 Monaco

2021. augusztus 3-án lépett pályára a Monaco színében nemzetközi porondon a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Sparta Praha elleni idegenbeli 2–0-ra megnyert találkozón. Később kiestek a selejtező második szakaszából, így a Európa Ligában indulhattak. Az első mérkőzést az osztrák Sturm Graz ellen játszották, amely mérkőzést 1–0-ra megnyerték, Fofana az utolsó 17 percben lépett pályára.Monaco 1–0 Sturm Graz Az első gólját november 25-én szerezte a Real Sociedad elleni 2–1-s találkozón, melyen az utolsó; győztes gólt jegyezte.Monaco 2–1 Real Sociedad

2023. március 5-én lépett pályára 100. Ligue 1 mérkőzésén a 2–2-re végződő Troyes elleni bajnokin.

AC Milan 2024. augusztus 17-én a Serie A-ban szereplő AC Milan igazolta le, Fofana 2028 nyaráig írt alá az olasz klubhoz. A 2025–2026-os szezont új mezszámmal a hátán kezdi meg, ugyanis Theo Hernández távozása után ő örökölte meg a tizenkilencest.

A válogatottban Franciaország 2019-ben tagja volt az U20-as csapatnak, amellyel részt vett a 2019-es U20-as labdarúgó-világbajnokságon, négy meccsen lépett pályára és egy gólt szerzett Szaúd-arábia ellen a csoportkőr első fordulójában.

2022. szeptember 15-én megkapta első válogatott behívóját, Didier Deschamps-tól, az UEFA Nemzetek Ligája két mérkőzésére. Szeptember 22-én kezdőként debütált az Ausztria elleni 2–0-ra megnyert mérkőzésen.Franciaország 2–0 Ausztria

2022. november 9-én Didier Deschamps nevezte a csapat 25-fős keretébe a 2022-es katari világbajnokságra. Az első világbajnoki mérkőzését november 22-én játszotta Ausztrália ellen, a 4–1-re megnyert mérkőzésen a 77. percben lépett pályára Aurélien Tchouaméni-t váltva.Franciaország 4–1 Ausztrália 2024. május 16-án bekerült a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó 25 fős keretbe.

Statisztika 2024. május 19-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokStrasbourg B2017/18National 3293————2932018/195151Összesen344————344Strasbourg2018/19Ligue 11721041——2232019/20131102030191Összesen303206130—414Monaco2019/20Ligue 170————702020/21350504002021/2233040914612022/23282101003922023/2432430—354Összesen1436130—191—1757AC Milan2024/25Serie A0000—000000Összesen000000000000KARRIER ÖSSZESEN20713150612210025015

A válogatottban 2024. július 5-i állapot szerint. FranciaországÉvMérk.Gólok202280202372202461ÖSSZESEN213

Sikerei, díjai Strasbourg Francia ligakupa: 2018–19

Jegyzetek

Források

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Párizsiak Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az RC Strasbourg labdarúgói Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek