Szakamoto Rjúicsi|坂本 龍一 japán zeneszerző, zongorista, énekes, producer és színész, aki szólóművészként és a Yellow Magic Orchestra (YMO) tagjaként sokféle zeneistílusban képviseltette magát. Zenésztársaival, Haruomi Hosonoval and Yukihiro Takahashival, számos elektronikus zenei műfajra hatással volt és úttörő szerepet játszott.

Élete Szakamoto az 1970-es években, egyetemi évei alatt kezdte karrierjét mint session zenész, producer és zenei szerkesztő. Első jelentős sikerét 1978-ban érte el, mint az YMO társalapítója. Ezzel párhuzamosan szólókarrierjét is folytatta, és 1978-ban kiadta a Thousand Knives című kísérleti elektronikus fúziós albumot. Két évvel később kiadta a B-2 Unit című albumát, amin a "Riot in Lagos" című szám hallható, amely jelentős volt az elektro és a hip hop zene fejlődésében. További szólólemezeket készített, és számos nemzetközi előadóval dolgozott együtt, köztük David Sylviannal, Carsten Nicolai-val, Youssou N'Dourral és Fennesz -szel. Az 1992-es barcelonai olimpia nyitóünnepségére komponált zenét, az "Energy Flow" (1999) című szerzeménye pedig az első hangszeres kislemez volt a japán Oricon listák történetében.

Filmzeneszerzőként Szakamoto Oscar-, BAFTA-, Grammy- és 2 Golden Globe-díjat nyert. A Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence (1983) c. filmben színészként és filmzeneszerzőként is debütált; a főcímet aztán a " Forbidden Colors " című kislemezbe adaptálták, amely nemzetközi sláger lett. Szakamoto szerezte Margaret Atwood regényének első filmadaptációjához, A szolgálólány meséjéhez a zenét 1990-ben Legsikeresebb filmzeneszerzői munkája az Utolsó császár (1987) volt, ezt követően pedig olyan filmekhez gyűjtött elismeréseket, mint az Oltalmazó ég (1990), a Kis Buddha (1993) és A visszatérő (2015). Alkalmanként zeneszerzőként és forgatókönyvíróként is dolgozott anime- és videójátékokon. 2009-ben a francia Kulturális Minisztériumtól elnyerte az Ordre des Arts et des Lettres kitüntetést a zenéhez való hozzájárulásáért.

Diszkográfia

Stúdióalbumok 1978: Thousand Knives 1979: Summer Nerves 1980: B-2 Unit 1981: Left Handed Dream 1982: The End of Asia 1983: Coda 1983: Chanconette Tedesche 1985: Esperanto 1987: Neo Geo 1988: Playing the Orchestra 1989: Beauty 1990: The Fantasy of Light & Life 1991: Peachboy 1991: Heartbeat 1993: Asian Games 1994: Sweet Revenge 1995: Smoochy 1996: 1996 1997: Discord 1997: The Other Side of Love 1998: BTTB 1999: Life in Progress 1999: Raw Life Osaka 1999: Raw Life Tokyo 2000: L.O.L. (Lack of Love) 2001: In the Lobby at G.E.H. in London 2002: Elephantism 2002: Comica 2003: Alexei and the Spring 2003: Derrida 2004: Chasm 2004: /04 2005: /05 2006: Bricolages 2007: Ocean Fire 2009: Out of Noise 2010: Taeko 2012: Ancient Future 2013: Three 2013: Disappearance 2015: Perpetual 2017: async

Jegyzetek

Kategória:1952-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Japán zenei producerek Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Szócikkek japán nyelvű tartalommal Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok