Omar Elabdellaoui (Oslo, 1991. december 5. –) norvég válogatott labdarúgó, a Bodø/Glimt hátvédje.

Pályafutása Klubcsapatokban Elabdellauoi a norvég fővárosban, Osloban született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Sagene és Skeid csapatában kezdte, majd az angol Manchester City akadémiájánál folytatta.

2011-ben mutatkozott be a Manchester City első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2011 és 2013 között a norvég Strømsgodset, a holland Feyenoord és a német Eintracht Braunschweig csapatát erősítette kölcsönben. a lehetőséggel élve, 2013-ban a német klubhoz szerződött. 2014-ben a görög Olimbiakószhoz igazolt. A 2016–17-es szezon második felében a Hull City-nél szerepelt kölcsönben. 2020. augusztus 17-én a török első osztályban érdekelt Galatasaray együtteséhez írt alá. 2020. szeptember 12-én, a Gaziantep ellen hazai pályán 3–1-es győzelemmel zárult mérkőzésen lépett pályára.

2022. december 2-án kétéves szerződést kötött a Bodø/Glimttel.

A válogatottban Elabdellaoui az U17-es, az U19-es, az U21-es és az U23-as korosztályú válogatottakban is képviselte Norvégiát.

2013-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2013. augusztus 14-ei, Svédország ellen 4–2-re elvesztett barátságos mérkőzésen lépett pályára.

Statisztikák 2023. július 9. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólStrømsgodset(kölcsönben)2011Tippeligaen10011—111Feyenoord(kölcsönben)2012–13Eredivisie50001060Eintracht Braunschweig(kölcsönben)2012–132. Bundesliga14000—140Eintracht Braunschweig2013–14Bundesliga29110—301Olimbiakósz2014–15Super League Greece24100803212015–1621210702922016–17201110412017–1820110602712018–1923500803152019–2028130160471Összesen118106146017011Hull City(kölcsönben)2016–17Premier League8010—90Galatasaray2020–21Süper Lig10010201302021–227000—70Összesen1701020200Bodø/Glimt2023Eliteserien1002000120Összesen2111112249027213

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól2013602014702015802016202017302018802019100202050Összesen490

Sikerei, díjai Eintracht Braunschweig 2. Bundesliga Feljutó (1): 2012–13

Olimbiakósz Super League Greece Bajnok (4): 2014–15, 2015–16, 2016–17, 2019–20

Görög Kupa Győztes (1): 2014–15 Döntős (1): 2015–16

Galatasaray Süper Lig Ezüstérmes (1): 2020–21

Jegyzetek

Fordítás

További információk Transfermarkt

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A Strømsgodset labdarúgói Kategória:A Feyenoord labdarúgói Kategória:Az Eintracht Braunschweig labdarúgói Kategória:Az Olimbiakósz labdarúgói Kategória:A Hull City labdarúgói Kategória:A Galatasaray labdarúgói Kategória:A Bodø/Glimt labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Élő személyek