A Patyolat akció 1965-ben bemutatott magyar zenés filmvígjáték.
Cselekmény
A veszprémi laktanyában újoncok rivalizálnak egymással. A korábban budapesti gimnazisták a beatzenét imádják, még a hangszereiket is magukkal viszik a seregbe (aztán persze a raktárba kell leadniuk). A könnyűfémipari technikum egykori diákjai inkább füttykórust alakítanak. Hámori és Ditrói már az első nap összekülönböznek egymással. A frissen bevonult katonák a kollégiumi lányok kegyeiért is versengnek. A kemény kiképzés – akadálypálya, lövészetek, alaki gyakorlatok – mindkét gárdát próbára teszi. Egy idő után azonban jutalmul zenés teadélutánra mehetnek, ahol a korábban megismert diáklányokkal találkoznak. Tüzérként is mindkét csoportnak jók az eredményei, a lőtéren is megállják a helyüket. A parancsnok össze akarja kovácsolni őket: a két fiúcsapatból zenekart szervez a Ki mit tud?-ra. Megkezdődnek a válogatók a versenyre, a vegyipari technikum művészi tornászegyüttese és a tüzérek zenekara is színre lép. Ditrói éjszakai kalandja miatt azonban szigorú büntetés(sorozat) vár rájuk. A szerencse azonban egy idő után rájuk mosolyog, a Patyolatban végzett munka után elérik a középdöntőt. A továbbjutás sikerül, ezután a döntőben a televízióban a lányok tornászcsapatával közösen léphetnek fel. Előtte azonban váratlanul komoly feladatot kapnak: egy vidéki gázkitörés megfékezésében kell hősiesen helytállniuk. Sokak összefogása révén jutnak el Budapestre, és csak az utolsó pillanatban esnek be a döntőre.
Szereplők
Balázs Péter Bán Zoltán Bodrogi Gyula – Ditrói Cs. Németh Lajos – Hámori Károly Csikos Sándor Csurka László Csűrös Karola Ernyey Béla Harkányi János Iglódi István – Gerébi László Kiss Manyi – Tanárnő Körmendi János – Tévériporter Liska Zsuzsa – Jutka Márton András Mendelényi Vilmos – Virág Pándy Lajos – Őrnagy Peti Sándor – Tévéportás Petrik József – Németh Szilvássy Annamária – Kati Zenthe Ferenc – Bozsó törzsőrmester
További szereplők: Ambrus Kyri, Megyeri Károly, Takács Mária
Filmzene
A1: A döntő szám A2: Csakhogy eljöttél szerelem A3: Férfi csak akkor kell A4: Induló B1: Fehér ezüst B2: Selejtező szám B3: Ki mit tud? B4: VonatzeneVonatzene Illés együttes, Bodrogi Gyula, Harmónia vokál YouTube (2:44) B5: Füttyös induló
További dalbetétek Minden percben Egy – két – há – ... Ébresztőóra A dob, ha pereg Mennyi szépet
Jegyzetek
Források
Részletek a Patyolat akció c. film zenéjéből discogs.com Patyolat akció: Részletek a film zenéjéből rateyourmusic.com
További információk
Szélesvásznú történelem - Patyolat akció HÍR TV, 2022. szeptember 24. A Patyolat akció című zenés filmvígjáték forgatása Budapest, 1965. június 23. (fénykép)
Kategória:1965 filmjei Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Magyar zenés filmek Kategória:Fejér Tamás-filmek