Sergio Córdova (Calabozo, 1997. augusztus 9. –) venezuelai válogatott labdarúgó, a török Alanyaspor csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Córdova a venezuelai Calabozo városában született. Az ifjúsági pályafutását a Caracas akadémiájánál kezdte.

2015-ben mutatkozott be a Caracas felnőtt keretében. 2017. július 4-én a német első osztályban szereplő Augsburghoz igazolt. Először a 2017. augusztus 19-ei, Hamburger SV ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzés 67. percében, Michael Gregoritsch cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2017. augusztus 26-án, a Borussia Mönchengladbach ellen hazai pályán 2–2-es döntetlennel zárult találkozón szerezte meg. A 2020–21-es szezonban az Arminia Bielefeld, míg a 2022-es szezonban az amerikai Real Salt Lake csapatát erősítette kölcsönben. 2023. február 20-án a kanadai Vancouver Whitecaps, majd 2023. szeptember 15-én a török Alanyaspor szerződtette. A 2023–24-es szezonban kölcsönben szerepelt az orosz Szocsinál.

A válogatottban Córdova az U20-as és az U23-as korosztályú válogatottakban is képviselte Venezuelát.

2017-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2017. augusztus 31-ei, Kolumbia ellen 0–0-s döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára.

Statisztikák 2024. augusztus 11. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAugsburg2017–18Bundesliga26210—2722018–1920320—2232019–2016200—1622021–2213010—140Arminia Bielefeld(kölcsönben)2020–2123210—242Real Salt Lake(kölcsönben)2022MLS341110—3511Vancouver Whitecaps20231922052264Alanyaspor2023–24Süper Lig18320—2032024–251100—11Szocsi(kölcsönben)2023–24Premjer Liga10010—110Összesen180261105219628

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201740201840202020202150202210202320202410Összesen190

Sikerei, díjai Vancouver Whitecaps Canadian Championship Győztes (1): 2023

Venezuelai U20-as válogatott U20-as VB Döntős (1): 2017

Jegyzetek

További információk

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Venezuelai labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az FC Augsburg labdarúgói Kategória:Az Arminia Bielefeld labdarúgói Kategória:A Real Salt Lake labdarúgói Kategória:A Vancouver Whitecaps FC labdarúgói Kategória:Az Alanyaspor labdarúgói Kategória:A PFK Szocsi labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:Élő személyek