Franco Jara (Villa María, 1988. július 15. –) argentin válogatott labdarúgó, a Belgrano csatárja.

Pályafutása Klubcsapatokban Jara az argentínai Villa María városában született. Az ifjúsági pályafutását az Arsenal Sarandí akadémiájánál kezdte.

2008-ban mutatkozott be az Arsenal Sarandí felnőtt keretében. 2010-ben a portugál első osztályban szereplő Benfica szerződtette. 2011 és 2014 között a spanyol Granada, illetve az argentin San Lorenzo és Estudiantes csapatát erősítette kölcsönben. 2015-ben a görög Olimbiakószhoz, majd a mexikói Pachucához igazolt. 2020. július 1-jén szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt Dallas együtteséhez. Először a 2020. augusztus 13-ai, Nashville ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2020. szeptember 3-án, a Sporting Kansas City ellen idegenben 1–1-es döntetlennel zárult találkozón szerezte meg. 2023. január 11-én az argentin Belgranohoz írt alá.

A válogatottban Jara 2010-ben debütált az argentin válogatottban. Először 2010. január 27-én, Costa Rica ellen 3–2-re megnyert barátságos mérkőzés 62. percében, Gabriel Hauchet váltva lépett pályára, majd 17 perccel később meg is szerezte első válogatott gólját.

Statisztikák 2022. október 24. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólDallas2020MLS21700—217202129700—297202233322—345Összesen821722008419Összesen821722008419

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201031201110Összesen41

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2010. január 27. Estadio Ingeniero Hilario Sánchez, San Juan, Argentína 3–2 3–2 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai Benfica Primeira Liga Bajnok (1): 2014–15

Taça da Liga Győztes (1): 2010–11

Supertaça Cândido de Oliveira Győztes (1): 2014

Olimbiakósz Super League Greece Bajnok (1): 2014–15

Görög Kupa Győztes (1): 2014–15

Pachuca Liga MX Bajnok (1): 2016 Clausura

CONCACAF-bajnokok ligája Győztes (1): 2016–17

Egyéni CONCACAF-bajnokok ligája – Aranylabda: 2016–17

Jegyzetek

További információk Transfermarkt

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Argentin labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Arsenal de Sarandí labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A Granada labdarúgói Kategória:A San Lorenzo labdarúgói Kategória:Az Estudiantes labdarúgói Kategória:Az Olimbiakósz labdarúgói Kategória:A Pachuca labdarúgói Kategória:A Dallas labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek