Paul Arriola (Chula Vista, 1995. február 5. –) amerikai válogatott labdarúgó, a Seattle Sounders csatára.

Pályafutása Klubcsapatokban Arriola a kaliforniai Chula Vista városában született. Az ifjúsági pályafutását az IMG Academy és az Arsenal csapatában kezdte, majd a LA Galaxy akadémiájánál folytatta.

2013-ban mutatkozott be a mexikói Tijuana felnőtt keretében. 2017-ben az észak-amerikai első osztályban szereplő DC United szerződtette. A 2020–21-es szezon második felében az angol másodosztályban érdekelt Swansea City csapatát erősítette kölcsönben. 2022. január 26-án négyéves szerződést kötött a Dallas együttesével. Először a 2022. február 26-ai, Toronto ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2022. március 20-án, a Portland Timbers ellen hazai pályán 4–1-re megnyert találkozón szerezte meg. 2025 januárjában a Seattle Sounders szerződtette.

A válogatottban Arriola az U17-es, az U18-as, az U20-as és az U23-as korosztályú válogatottakban is képviselte az Amerikai Egyesült Államokat.

2016-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először 2016. május 22-én, Puerto Rico ellen 3–1-re megnyert barátságos mérkőzésen lépett pályára és egyben meg is szerezte első válogatott gólját.

Statisztikák 2023. március 11. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólDC United2017MLS11100—111201829710—307201930600—30620201000—10202120600—206Összesen912010009220Swansea City(kölcsönben)2020–21Championship2010—30Dallas2022MLS341000—341020233000—30Összesen371000003710Összesen13030200013230

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól20163220171202018202019153202021202182202262202320Összesen5010

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2016. május 22. Juan Ramón Loubriel Stadion, Bayamón, Puerto Rico 3–1 3–1 Barátságos mérkőzés 2 2016. szeptember 6. EverBank Field, Jacksonville, Amerikai Egyesült Államok 4–0 4–0 2018-as VB-selejtező 3 2019. február 2. Avaya Stadion, San José, Amerikai Egyesült Államok 2–0 2–0 Barátságos mérkőzés 4 2019. június 18. Allianz Field, St. Paul, Amerikai Egyesült Államok 1–0 4–0 2019-es CONCACAF-aranykupa 5 2019. június 22. FirstEnergy Stadion, Cleveland, Amerikai Egyesült Államok 5–0 6–0 6 2020. december 9. Inter Miami CF Stadion, Fort Lauderdale, Amerikai Egyesült Államok 1–0 6–0 Barátságos mérkőzés 7 2021. január 31. Exploria Stadion, Orlando, Amerikai Egyesült Államok 3–0 7–0 8 4–0 9 2022. március 27. 2–0 5–1 2022-es VB-selejtező 10 2022. június 10. Q2 Stadion, Austin, Amerikai Egyesült Államok 4–0 5–0 2022–23-as CONCACAF-nemzetek-ligája (A liga)

Sikerei, díjai Amerikai U17-es válogatott U17-es CONCACAF-bajnokság Győztes (1): 2011

Amerikai válogatott CONCACAF-aranykupa Győztes (2): 2017, 2021 Ezüstérmes (1): 2019

CONCACAF Nemzetek ligája Győztes (1): 2019–20

Egyéni MLS All-Stars: 2022

Jegyzetek

További információk

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Tijuana labdarúgói Kategória:A D.C. United labdarúgói Kategória:A Swansea City labdarúgói Kategória:A Dallas labdarúgói Kategória:A Seattle Sounders labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Élő személyek