Korondi Péter (Sopron, 1960. december 20. –) magyar villamosmérnök, illetve mechatronikai mérnökként tevékenykedő egyetemi tanár. A Magyar Tudományos Akadémia doktora (2008).MTA Adatlapja Az IEEE és IFAC nemzetközi szervezetek önkéntese és különböző pozíciókban megválasztott vezetőségi tagja. Mestere és mentora Nagy István volt.

Életpályája 1980–1984 között a Budapesti Műszaki Egyetemen egy abban az időben működő kiscsoportos tehetséggondozó programjának keretében négy év alatt szerezte meg a szokásosan öt év alatt elnyerhető okleveles villamosmérnöki diplomát.1984–1986 között a Ganz Árammérőgyár fejlesztőmérnöke volt. 1986–ban visszatért a BME Elektrotechnika tanszékére, ahol tanársegédként kezdett el dolgozni, majd 1995-ben adjunktusi és 1997-ben docensi kinevezést kapott. Közben 1993–1995 között a Tokiói Egyetemen tanult. Japán kollégaival szoros szakmai kapcsolata megmaradt a hazatérése után is. A covid időszakot leszámítva hosszabb-rövidebb időre minden évben kilátogatott Japánba és japán kollégái is rendszeresen meglátogatták őt Magyarországon. Több japán post-doktort és alkotói szabadságát (angolul sabbatical) töltő professzort látott vendégül egy-egy szemeszterre.BME.hu 2004-től norvég kutatókkal is szoros kapcsolatot épített ki és több sikeres pályázatot valósítottak meg. 1996-ban PhD. fokozatot szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.Doktori.hu 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett és ennek következményeként 2009-ben megkapta az egyetemi tanári kinevezését. 2008- 2011 között részmunkaidőben az MTA SZTAKI Rendszer- és irányításelméleti laboratóriumán belül a Kognitív informatika kutató csoport tudományos tanácsadó volt. A Japánban megszerzett mechatronikai ismereteit a BME Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékén kamatoztatta, amelynek tanszélvezetője volt 2013 és 2019 között. 2021 óta a Debreceni Egyetem egyetemi tanára.

Munkássága Kutatási területe a mozgásszabályozás, a virtuális telemanipuláció és a szociális robotika. Több mint 400 tudományos közlemény szerzője. A Ganz Árammérőgyárban az indukciós fogyasztásmérők mágneses körének számítására egy új számítási és identifikációs módszert dolgozott ki. A skinhatást egy nem lineáris karakterisztikájú mágneses impedancia bevezetésével vette figyelembe, amely komplex értékét fluxus és mágneses térerősség mérés segítségével identifikálta. E számításaival magyarázatott talált az előtte több évtizede megoldatlan ún. fordított kanál problémára, amely lényege, hogy bizonyos esetekben a fogyasztásmérő nem volt behangolható úgy, hogy a mérési hibája a kis terhelési tartományban is a szabvány által előírt értékek között maradjon. A BME-re visszatérve egy ipari megbízás kapcsán teljesítményelektronikával kezdett el foglalkozni. Kidolgozott egy Park-vektorokon alapuló új csúszómód szabályozási módszert aszimmetrikusan terhelt háromfázisú inverterek számára. Japán ösztöndíja alatt érdeklődése a mechatronika irányába fordult, és megalkotott egy ugyancsak csúszómódon alapuló súrlódáskompenzáló eljárást, melyet Japánban 20 szabadságfokú érzékelő kesztyűhöz és mikromanipulátorhoz alkalmaztak. Az akkori kutatói vélekedéssel szembe menve kísérletileg igazolta, hogy a lengésre (összegerjedésre) hajlamos rendszerek esetén is alkalmazható a nagyfrekvenciás gerjesztést előállító csúszómód szabályozás egy jól megtervezett állapotmegfigyelő beiktatásával. Japánból hazatérve magyar és nemzetközi együttműködésben robotok etológiai indíttatású viselkedésével foglalkozott. Legfontosabb eredménye MOGI Robi, a gazdájához kötődési viselkedés mintát mutató robot. Az ELTE Etológiai Tanszékkel együttműködve a célkitűzésük akkor az volt, hogy egy robot úgy tudjon szociálisan beilleszkedni a család életébe, mint egy kutya. Ezt az elképzelésüket a Chat GPT megjelenése teljesen felülírta. Az ember-robot interakció mintája az etológiai megközelítéstől egyre inkább ember-ember típusú pszichológiai indíttatású kommunikáció irányába tolódott el. Az ilyen kutatásoknak kedvez a Debreceni Egyetem, ahol mérnökök, informatikusuk, pszichológusok és matematikusok az egyetem keretein belül együtt tudnak működni.

Több mint tíz doktorandusza kapott tudományos fokozatot Magyarországon, Japánban és Norvégiában.

Családja Szülei: Korondi Imre és Csendes Katalin voltak. 1987-ben házasságot kötött Csővári Ibolya közgazdásszal. Két fiuk született: Brúnó (1989) és Zénó (1992).

Díjai

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (1998–2000) Széchenyi István-ösztöndíj (2001–2004) Mestertanár Aranyérem (2007) Bolyai-plakett (2009) A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2016)

Jegyzetek

Források

Debreceni Egyetem Műszaki Kar https://mersz.hu/mod/object.php?objazonosito=matud_po-heading-id_wpEes_yxqEyUajoCIitONg_i1

További információk Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiadás. 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004. Who is who Magyarországon. 7. kiadás. Zug. 2009. Hübners Who is Who.

Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar villamosmérnökök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei