A Pápai Petőfi Sándor Gimnázium Pápa városának egyik közoktatási intézménye. Egyike a település 6 középiskolájának.

Történet Az intézmény jogelődje az 1864-ben alapított, az irgalmasrend által csaknem 100 évig működő, Ranolder János nevét viselő Ranolder Intézet volt, leánylíceumként és óvónőképzőként. Az 1948-ban bekövetkező államosítással Zrínyi Ilona Állami Általános Leánygimnáziumként működött tovább, a zárda egykori épületében. 1952-től a Dunántúli Református Egyházkerület középiskolájának államosítása után, annak épületében, Petőfi Sándor Állami Általános Gimnázium néven folytatódott a tanítás, humán és reál tagozaton. Az 1960-as évektől az ezredfordulóig mezőgazdasági, majd egészségügyi szakképzés is folyt a középiskolában, ennek megfelelően Petőfi Sándor Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola, majd Egészségügyi Szakközépiskola nevet viselt az intézmény.

A rendszerváltás lehetővé tette, hogy a református egyház gimnáziuma újra megkezdje működését, emiatt a PSG egy új épületben, a városközponttól északkeletre, az 1994-ben megépült új épületben végzi oktató munkáját.

Képzési formák

2021/22-es tanévig

magyar-angol két tanítási nyelvű tagozat: ötéves képzést nyújtó tagozat, mely előkészítő évvel indult, magas heti óraszámban oktatva az angolt, a későbbi, 4 éves képzésben pedig a földrajzot, matematikát és egyetemes és magyar történelmet, így lehetőséget nyújtva a nyelvvizsga és az idegen nyelvű érettségi megszerzésére; emelt szintű német tagozat: négyéves képzést nyújtó tagozat, mely emelt óraszámban oktatta a német nyelvet; emelt szintű természettudományi tagozat: négyéves képzést nyújtó tagozat, mely emelt óraszámban, csoportbontásban oktatta a természettudományi tantárgyakat.

2022/23-as tanévtől

magyar-angol két tanítási nyelvű tagozat; nyelvi előkészítő évfolyamos emelt szintű német nemzetiségi tagozat: ötéves képzés, mely előkészítő évében magas heti óraszámban oktatja a németet, illetve német irodalom és német népismeret órákkal bővíti a tanulók ismereteit; nyelvi előkészítő évfolyamos emelt szintű természettudományi tagozat: ötéves képzés, mely angol nyelvi előkészítővel indul, majd emelt óraszámban oktatja a biológiát, kémiát, fizikát és földrajzot.

Iskolai élet Az iskola közösségi életéhez tartoznak többek között teremdíszítési versenyek, házibajnokságok, iskolanapok, sportnap, kirándulások. bélyegkép|a gimnázium épülete

Források

https://petofi-papa.edu.hu

Kategória:Pápa középiskolái Kategória:1948-ban alapított oktatási intézmények