Elise Rosalie Aun, 1903-tól használt neve: Elise Raup (Valgjärve, 1863. június 15. – Tallinn, 1932. június 2.) észt írónő.

Élete

Gyermekkorát Setumaa városában töltötte. 1890-ben Lilli Suburg meghívására Viljandiba ment, ahol az első észt női magazin, a Linda (megjelent: 1887-1905) szerkesztőbizottságának tagja lett. Fél év után otthagyta a szerkesztőséget, s előbb egy rigai kórházban dolgozott, majd Kronstadtban lett nevelő, ezután Pärnuban könyvesbolti dolgozó. 1898 és 1900 közt ismét a Linda szerkesztőségében tevékenykedett, a lapot ekkor Hendrik Prants és Anton Jürgenstein vezették.

Ezt követően sikettanári képzésben vett részt, majd egy pärnui ruhaüzletben lett pénztáros. 1902-ben mint könyvkereskedő dolgozott Tallinnban. 1903-ban feleségül ment Friedrich Raup tanárhoz (1859-1942), férjével egy ideig Uljanovszkban élt (1907-1908). 1910-ben tért vissza Tallinnba.

1885-től jelentek meg költeményei különböző lapokban. 1888-ban megjelent első önálló kötete után a kritika gyorsan Lydia Koidula utódjának kiáltotta ki.Aino Undla-Põldmäe: Kes oli "Eesti neiu Setu maalt"? In: Keel ja Kirjandus 6/1963, S. 362. Ebben közrejátszott az is, hogy mindössze 13 éven belül (1888-1901) öt verseskötete jelent meg. Sok versére az otthon utáni vágy leírása jellemző, így abban különbözik a hagyományos értelemben vett hazafias költészettől, hogy az alkotásokban a nemzet mint fogalom alig jelenik meg.

Aun költészete bensőségesebb, elégikus, szinte komor, időnként pesszimista. Mindezek ellenére munkáit pozitívan fogadták, ez részben az általa követett független költészeti irányvonalnak köszönhető. A versek mellett novellákat is írt, s mint fordító is tevékenykedett. Származása miatt egy ideig az Eesti neiu Setumaalt (Az észt lány Satumaa-ból) álnevet használta. Munkássága mára többé-kevésbé feledésbe merült az észt irodalomtörténetben, de jól jelzi az átmenetet a 19. századból a 20. századba.Cornelius Hasselblatt: Geschichte der estnischen Literatur. Berlin, New York: de Gruyter 2006, S. 303.

Válogatott munkái Verseskötetek Kibuvitsa õied (Tartu: Laakmann 1888) Laane linnuke (Tartu: K.A. Hermann 1889) Metsalilled (Tartu: K.A. Hermann 1890) Kibuvitsa õied II (Tartu: Laakmann 1895) Kibuvitsa õied III (Tartu: 1901)

Próza, szépirodalom és fordítások Armastuse võit (Pärnu: Dreimann 1896) Viisakad kombed (Pärnu: Dreimann 1896) Tosin jutukesi (Sööt 1898) Kasuline Köögi ja Söögi raamat (Weissenstein: 1900)

Jegyzetek

Fordítás

Források

Cornelius Hasselblatt: Geschichte der estnischen Literatur. Berlin, New York, 2006, , 302–303. oldalak Aino Undla-Põldmäe: Kes oli "Eesti neiu Setu maalt"? megjelent: Keel ja Kirjandus 6/1963, 362–366. oldalak Adatlapja az Eesti biograafiline andmebaas ISIK lapon Heili Reinart Anna Haava varju jäänud tundeline luuletaja Elise Aun suri piineldes című cikke a Postimees 2019. június 8. számában, online változat, az írónő fényképével Sírjának helye a tallinni Rahumäe temetőben

Kategória:Észt költők, írók Kategória:1863-ban született személyek Kategória:1932-ben elhunyt személyek