A dályai mészárlás (, ) során 56 vagy 57 horvát személyt gyilkoltak meg a horvátországi Dályában 1991. augusztus 1-jén, a horvátországi háború idején. Az áldozatok listáján a polgári áldozatokon kívül 20 horvát rendőr, 15 horvát nemzeti gárdista (Zbor narodne garde - ZNG) és négy polgárőr szerepel, akik a falu rendőrőrsét és vízellátó épületét védték. Miután a rendőrök és a ZNG katonáinak egy része meghalt a harcban azokat, akik megadták magukat, miután hadifogságba kerültek megölték. A horvátok megpróbáltak ellenállni a Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület (SAO SBWS) területvédelmi erői támadásának, amelyet a Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) és a szerb önkéntes félkatonai egységek is támogattak. Az SAO SBWS-t a Dályától délre zajlott Borói csata után nyilvánították Kelet-Horvátország szerb autonóm területévé.
A támadást követően a faluban és a környéken élő nem szerb polgári lakosságot üldözték, melynek hatására kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat, mert ha nem így tesznek, bebörtönözték és fizikailag bántalmazták volna, vagy megölték volna őket. A háború után a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) több magas rangú SAO SBWS tisztségviselőt, valamint szerb vezetőket, köztük Slobodan Miloševićet és Goran Hadžićot vádolta meg Dalyában elkövetett háborús bűnök elkövetésével.
Előzmények 1990-ben, a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg ezután az ellenállás minimalizálása érdekében elkobozta Horvát területvédelem (Teritorijalna obrana) fegyvereit. Augusztus 17-én a feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult, amelynek középpontja a dalmát hátországnak Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területei, Lika, a Kordun, Banovina és Kelet-Horvátország részei voltak. 1991 januárjában, miután Szerbia két sikertelen kísérletet tett (amelyet Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogattak), hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére, márciusban a szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség közötti vértelen összecsapás után maga a JNA, (Szerbia és szövetségesei támogatásával) kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon a számára háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet március 15-én elutasították, és a JNA lényegében Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került. Milošević, aki Jugoszlávia megőrzése helyett a Szerbia bővítésére irányuló kampányt részesítette előnyben, nyilvánosan azzal fenyegetőzött, hogy a JNA-t szerb hadsereggel váltja fel, és kijelentette, hogy nem ismeri el többé a szövetségi elnökség fennhatóságát. A fenyegetés arra késztette a JNA-t, hogy Szerbia bővítése érdekében fokozatosan feladja Jugoszlávia megőrzésének terveit. A hónap végére, miután a JNA a felkelők oldalán avatkozott be, és megakadályozta a horvát rendőrség intézkedését, a konfliktus halálos kimenetelűvé fajult. Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői kinyilvánították szándékukat, hogy az ellenőrzésük alatt álló, a horvát kormány által szakadár régiónak tekintett területet Szerbia területébe integrálják. A szerbek döntését a Horvát Köztársaság kormánya lázadásnak nyilvánította. 1991 júniusában Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. A feszültség végül teljes körű háborúba tört ki, amely 1995-ig tartott.
Az események lefolyása 1991. augusztus 1-jén hajnali 3 óra és 4:30 között Dálya, Erdőd és Almás községek területét tüzérségi támadás érte. Horvát források szerint a tüzérségi tüzet a Duna bal partján, Szerbia területén állomásozó JNA 51. gépesített dandárjához rendelt egységek, valamint a horvátországi szerb területvédelmi erők okozták. Az eseményekről a horvát hatóságok számára készített JNA-jelentés azonban cáfolta, hogy a JNA tüzérsége részt vett volna a támadásban, és a támadás kezdetét valamivel későbbre, hajnali 4:10-re helyezte. A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) Slobodan Milošević perében adott tanúvallomások alátámasztják azt az információt, hogy a támadás kezdete hajnali 3:00-ra tehető.
A tüzérségi tűz megszűnése után a horvátországi szerb területvédelmi erők a Željko Ražnatović vezette Szerb Önkéntes Gárda (SVG) támogatásával borói támaszpontjáról három csoportra szervezve megkezdte Dálya elleni gyalogos rohamát. Az egyik csoport a dályai rendőrőrsöt, a második a falu vízellátó épülete körüli ZNG állásokat támadta meg, míg a harmadik csoport tartalékban maradt. A legsúlyosabb harcok a horvát rendőrség és a ZNG személyzete által védett dályai rendőrőrs környékén zajlottak. A horvát rendőrség a jelentős áldozatokra hivatkozva a támadás megállításához, 6 óra 20 perckor az eszéki rendőrkapitányság és a JNA segítségét kérte. A JNA úgy döntött, hogy beavatkozik, és egységeit reggel 6:50-kor Dályába vezényelte. A JNA arról számolt be, hogy a ZNG 3. gárdadandár 1. zászlóaljának 1. századától Erdőd területén, amint a Gombos és Dálya közötti 15 kilométeres úton haladt lövések érték, mire viszonozta a tüzet, mielőtt továbbindult Dályába. Ezzel szemben az esemény ICTY-tanúja azt állította, hogy a JNA provokáció nélkül lőtt családi házakat Erdődön. A JNA egységei 9:30-kor értek a dályai rendőrőrsre.
A JNA Dályába érkezését közvetlenül követő eseményekkel kapcsolatban a JNA és a horvát források nem értenek egyet. Míg a JNA azt állította, hogy a tűz beszüntetését csak a rendőrőrs védőinek ellenállása miatt kérte, horvát források szerint a JNA a rendőrség és a ZNG feltétel nélküli megadását követelte, melyet a horvát haderő elutasított. Mindkét változat egyetért abban, hogy a harc körülbelül délelőtt 10 óráig folytatódott, amikor a JNA által kilőtt három tank ágyúlövedéke eltalálta a rendőrséget. Ezután a JNA arról számolt be, hogy egyetlen horvát rendőrt vagy ZNG katonát sem fogtak el élve, ami ellentmond a saját jelentésének, amely szerint a rendőrőrsön kívül tartózkodó horvát haderő elfogadta az ellenségeskedés beszüntetését, a horvát források viszont azt állítják, hogy azokat, akik megadták magukat, az elfogásuk után megölték. Összességében 39-en haltak meg a dályai rendőrőrsért vívott harcokban – 20 rendőr, 15 ZNG-katona és a polgári védelem négy tagja.
Ugyanezen a napon Dályában több nem szerb civilt öltek meg. A horvát hatóságokkal folytatott tárgyalások következő fordulójában a SAO SBWS képviselői arról számoltak be, hogy augusztus 1-jén 56 vagy 57 horvátot öltek meg Dályában. Az áldozatok közül huszonötnek a holttestét, köztük két civilt, a ZNG által birtokolt Eszékre szállítottak. A halottkém vizsgálatai kimutatták, hogy néhány áldozatot megvertek, majd kivégeztek.
Következmények Mivel az augusztus 1-jei események a horvát polgári lakosság elleni támadássorozat kezdetét jelentették az etnikailag vegyes területeken, a megfélemlített horvát lakosság és kénytelen volt elhagyni Dályát. A menekültek zöme Almásra utazott, majd hajókkal és uszályokkal vitték őket a Dráván Eszékre. Közvetlenül a támadást követően megkezdődött Dálya és más közeli falvak nem szerb lakosságának üldözése. Az üldözés magában foglalt verést, önkényes letartóztatást és háborús nemi erőszakot. A szerb területvédelmi erők egységei számos dályai horvát civilt letartóztattak és bebörtönöztek. Szeptember 21-én a Ražnatović vezette területvédelmi egységek tizenegy foglyot öltek meg, majd Ćelije faluban egy tömegsírban temették el őket. A dályai fogolytáborban tartott további 28 civilt október 4-én kínoztak és öltek meg Ražnatović és emberei. Az áldozatok holttestét ezután a Dunába dobták. 1992 májusáig legalább 135 horvát és nem szerb civilt öltek meg ebben a régióban.
Miután a JNA elfoglalta Vukovárt, a város lakosságának nagy részét november 20-án a dályai fogdába szállították. Az átszállítás Goran Hadžić, a SAO SBWS politikai vezetőjének kérelme alapján történt. A harcokban való részvétellel gyanúsítottakat kihallgatták, megkínozták, és közülük legalább 35-öt kivégeztek.
A Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) december 19-én a Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) nevet kapta, a SAO SBWS pedig hivatalosan 1992. február 26-án csatlakozott az RSK-hoz. Az egyesülést követően Hadžić, akit 1991. szeptember 25-én neveztek ki a SAO SBWS elnökévé, átvette az RSK elnöki pozicióját. Az 1991. augusztus 1-jei eseményekről az akkori német média széles körben tudósított, ami nyilvános felháborodáshoz vezetett. Németország ezt követően a további erőszak megállításának eszközeként Horvátország mielőbbi elismerését szorgalmazta. 1991 végén Németország kinyilvánította döntését, hogy lobbizik az Európai Gazdasági Közösség (EGK) diplomatáinál Horvátország elismerése érdekében. December 19-én a német kormány úgy döntött, hogy diplomáciai elismerést ad Horvátországnak.
2013-ban hősiességéért a dályai rendőrőrs kapta meg a Nikola Šubić Zrinski érdemrendet. A Dályában 1991. augusztus 1-jén haláluk 22. évfordulóján, a rendőrállomáson felavatták a meggyilkolt 39 rendőr, ZNG-katonák és a polgári védelem tagjainak emlékművét. 2013. november 26-án Dályában elkészült a megölt civilek emlékműve.
A háborús bűnösök felelősségre vonása Slobodan Miloševićet, Szerbia 1991-es elnökét és Goran Hadžićot háborús bűnökkel vádolta meg az ICTY, beleértve a nem szerbek a félkatonai szervezeteken keresztül történő meggyilkolásának, megsemmisítésének, deportálásának és kínzásának elrendelését Dályában. Milošević 2006-ban, négy évvel az ICTY-per kezdete után, még mielőtt ítéletet hoztak volna ellene meghalt. A Hadžić elleni per 2012 októberében kezdődött. 2014 októberében perét felfüggesztették, miután egészségi állapotára hivatkozva nem tudott megjelenni az esedékes tárgyalásnapon. Novemberben előrehaladott agydaganatot diagnosztizáltak nála, kemoterápiás kezelését azonnal megkezdték. A Nemzetközi Törvényszék 2016 áprilisában a vádlott egészségi állapotára hivatkozva Hadžić perének határozatlan idejű megszakítása mellett döntött,Megszakították Goran Hadžić tárgyalását. Magyar Szó Online, 2016-04-02. Szinte napra pontosan öt évvel elfogása után, 2016. július 12-én Hadžić a kezelése helyszínéül szolgáló egyik újvidéki kórházban meghalt, így büntetőperében nem született ítélet.Meghalt Goran Hadžić. Index.hu, 2016-07-12.
Az ICTY háborús bűnökkel vádolta meg Jovica Stanišićot, a Szerbiai Belügyminisztérium által irányított Állambiztonsági Szolgálat vezetőjét és Franko Simatovićot, az Állambiztonsági Szolgálat különleges műveleti egységének vezetőjét is. A vádak között szerepel egy hét nem szerb civilből álló csoport kínzásában való közreműködés, akik közül kettőt 1991. november 11-én Dályában tartóztattak le. A letartóztatottak közül ötöt az SVG félkatonai szervezetei öltek meg Erdődön, és Ćelije faluban egy tömegsírban temették el őket. Stanišićot és Simatovićot az SVG irányításával és kiképzésével bízták meg. A per 2008-ban kezdődött, és az ICTY tanácsa 2013. május 30-án felmentette őket. Az ICTY ügyésze fellebbezett az ítélet ellen, és az ICTY fellebbviteli tanácsa 2015. december 15-én hatályon kívül helyezte. 2015 decembere és 2017 júniusa között ideiglenesen szabadlábon voltak. Az új per 2017. június 13-án kezdődött. 2021. június 30-án Stanišićot és Simatovićot bűnösnek találták és 12 év börtönbüntetésre ítélték.