Kresz Gézáné (születési neve: Norah Drewett) (Sutton, 1882. június 14. – Budapest, 1960. április 24.Gyászjelentése) angol származású zongoraművésznő.
Életpályája Párizsban Alphonse Duvernoy tanítványa volt. 1902–1914 között Franciaországban, Angliában, Németországban, Svájcban és Hollandiában vett részt hangversenyeken. Az első világháború (1914–1918) alatt Berlinben élt. 1923–1935 között Torontóban élt. 1927-ben Edmontonban négy férfi zongoristával (Ernest Seitz, Viggo Kihl, Reginald Stewart és Alberto Guerrero) játszott egy zongoraegyüttes előadásában.Newspapers 1928–1935 között a Torontói Konzervatóriumban és a Hamburgi Konzervatóriumban tanított.The Canadian Encyclopedia 1930–1931 között Európában is hangversenyezett, többek közt Budapesten. 1935-től Budapesten élt és koncertezett. 1938–1941 között a Nemzeti Zenede tanára volt. 1947-től ismét Torontóban dolgozott. 1959-ben hazatért.
Claude Debussy, Maurice Ravel műveinek egyik korai előadójaként volt ismert. Éveken át a Chesterian című angol zenelap budapesti tudósítója volt.
Családja Szülei Samuel Drewett és Magna Sieverto voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. XI. ker. állami halotti akv. 401/1960. folyószám alatt. Férje 1918-től Kresz Géza (1882–1959) hegedűművész volt, akihez 1918-ban Berlinben ment nőül. Közösen számos szonátaestet rendeztek. Lányuk, Kresz Mária (1919–1989) néprajzkutató, muzeológus volt.
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk Ridley: Madame Norah Drewett De Kresz (Saturday Night Toronto, 1928) K. Hale: Musician and Mother Half-Time (Saturday Night, Toronto, 1930) Magyar asszonyok lexikona. Összeáll., előszóval és történelmi résszel ellátta Bozzay Margit. Budapest, 1931. Stephanum ny.
Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek Kategória:A Nemzeti Zenede oktatói