Maka Gyula (Budapest, 1988. július 3. –) magyar színművész, konferanszié, műsorvezető.

Élete

A Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskolában kezdte a tanulmányait, gyermekként zongorázni tanult. Az Erzsébetvárosi Színi Tagozatos Szakközépiskolában érettségizett, majd a Pesti Magyar Színiakadémián színész végzettséget szerzett.

2013 óta a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja. Színészként több mint tíz évet játszott színpadon, de mint mondja, a cirkuszban találta meg önmagát, itt érzi igazán otthon magát. A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyújtott munkájáért a Blackpool Tower Circus különdíját vehette át, 2022-ben pedig a magyar cirkuszművészet népszerűsítését szolgáló alkotómunkája elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott.

A Somnakaj című roma sorsjáték főszerepét alakította. A Rádió Dikh egyik férfi műsorvezetője.

Fontosabb színházi szerepei Sziget Színház István a király – Laborc Jézus Krisztus Szupersztár – Zélótás Simon

Budapesti Operettszínház tanuló, statiszta

Soproni Petőfi Színház La Mancha lovagja – Pedro Cigányprímás – Gaston de Szapáry gróf Óz a csodák csodája – Bádogember Apostol musical – kar

Szegedi Nemzeti Színház Macskafogó – Billy West Side Story – Bernardo/Pepe

Tatabányai Jászai Mari Színház Grease – Danny Zukko Hair – Hud A dzsungel könyve – Akela

A Fővárosi Nagycirkusz műsoraiban konferansziéként és színművészként Cirkuszi kavalkád (2012) Cirkusz Maximus (2013) Az univerzum fényei (2013) Cirkusz Klasszikus (2014) Zéró Gravitáció (2014) Fesztiváll (2014) Magyar Cirkusz Csillagok (2015) Cirkusszimó (2015) Balance (2015) Fesztikon – Porondon a cirkuszfesztivál bajnokai! (2016) Vízi cirkusz – Atlantisz gyermekei (2016) Lúdas Matyi a cirkuszban (2016) Dima karácsonya (2016) Cirkuszi szomszédolás (2017) Jégbe zárt cirkuszvilág – Antarktisz gyermekei (2017) Csodagömb – Cirkuszi nagykarácsony (2017) Győztesek karneválja a cirkuszban (2018) Lúdas Matyi a cirkuszban (2018) Atlantic Flight – nagy cirkuszi utazás (2018) Atlantic Flight Repülőiskola – elsősök csoda országban (2018) Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban (2018) Főnix – Tűzcirkusz (2019) Repülőcirkusz (2019) Hófödte Álom – ősi cirkuszi mese (2019) Fesztivál + – Varázslatos Győztesek (2020) Tündértánc – Nővarázs (2020) Dinasztiák (A, B, C, D műsorok) (2021) Csillagtánc (2021) Tavaszváró – Fesztivál + (2022) RAIN – Esőcirkusz (2022) MAGIC – Show (2022) Melyiket a 9 közül? (2022) Ice Kingdom – Jégkirályság (2023) 10-14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválok Eric Lee Magic Show (2024)

Díjai Blackpool Tower Circus különdíja (2020) Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetés (2022)

Források https://fnc.hu/kulisszatitkok-a-fovarosi-nagycirkusz-konferansziejatol-interju-maka-gyulaval/ https://fnc.hu/semmiert-nem-cserelnem-el-ezt-a-vilagot-interju-maka-gyulaval-a-fovarosi-nagycirkusz-konferansziejaval/ ttps://fnc.hu/a-kulisszak-mogott-konferanszie/ https://fnc.hu/allami-kituntetest-vett-at-maka-gyula-a-fovarosi-nagycirkusz-konferanszieja/

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészek