A belovári laktanyaostrom (), a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) 32. (Varasdi) hadtest laktanya és egyéb létesítmények blokádja és elfoglalása volt Belovár városában és környékén a horvát szabadságharc idején. 1991. szeptember 14-én elrendelték a JNA horvátországi létesítményeinek általános blokádját, amely egészen szeptember 29-ig tartott, amikor a horvát erők elfoglalták a JNA helyőrségét. Elfoglalására egy héttel azután került sor, hogy a 32. hadtest nagy része Varasdon megadta magát. A művelet a laktanyacsata része volt, mely a horvát fegyveres erők erőfeszítése volt a horvátországi laktanyákban állomásozó JNA egységek elszigetelésére, illetve a laktanyák elfoglalására abból a célból, hogy fegyvert biztosítsanak Horvátország születőben lévő hadseregének.
A harcok során jelentős számú fegyvert, köztük 78 harckocsit, 77 gyalogsági harcjárművet és 13 db, 100 milliméternél nagyobb kaliberű tüzérségi eszközt sikerült zsákmányolni. Az összecsapás a tüzérségi tűz és a város szélén lévő lőszertároló raktár felrobbanása miatt Belovár városában és környékén is jelentős károkat okozott. A harcok a napokkal korábban megkötött tűzszünet ellenére robbantak ki azután, hogy Veljko Kadijević JNA tábornok visszalépett a tűzszünet végrehajtásáról szóló tárgyalásoktól. Ezt követően ultimátumot intézett a horvát hatóságokhoz, és óva intett a JNA további létesítményeinek elfoglalásától.
Előzmények 1990-ben, a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elkobozta Horvátország területvédelmi fegyvereit (Teritorijalna obrana – TO), hogy minimalizálja a lehetséges ellenállást. 1990. augusztus 17-én a fokozódó feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult.A lázadás Dalmácia hátországának Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területein, valamint a Lika, Kordun, Banovina régiók és Kelet-Horvátország egyes részein zajlott. 1991 januárjában Szerbia Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával kétszer is sikertelenül próbálkozott, hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére.
A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség között márciusban vívott vértelen összecsapás után maga a JNA, Szerbia és szövetségesei támogatásával, kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet 1991. március 15-én elutasították, és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került 1991 nyarán, amikor a jugoszláv szövetség szétesésnek indult. A hónap végére a konfliktus eszkalálódott, ami a háború első halálos áldozataihoz vezetett. A JNA ezután közbelépett, hogy támogassa a felkelőket, és megakadályozza a horvát rendőrség beavatkozását. Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői bejelentették, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt az elszakadás aktusának tekintette.
1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult, majd 1991 júniusában, Jugoszlávia felbomlásával Horvátország kikiáltotta függetlenségét. A függetlenségi nyilatkozat három hónapos moratóriumot követően október 8-án lépett hatályba. A december 19-én a Krajinai Szerb Köztársaságra (RSK) átkeresztelt SAO Krajina ezután etnikai tisztogató akciókat indított a horvát civil lakosság ellen.
A fokozódó feszültségek szabályozását nehezítette az SAO Krajina növekvő támogatása, amelyet a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) nyújtott. A horvát rendőrség képtelen volt megbirkózni a helyzettel, ami 1991 májusában a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) létrehozásához vezetett. Miközben a horvátországi katonai konfliktus tovább eszkalálódott a ZNG katonai erővé fejlesztését megnehezítette az ENSZ szeptemberben bevezetett fegyverembargója. Augusztus 26-án megkezdődött a konfliktus addigi legnagyobb fegyveres összecsapása, a vukovári csata.
1991 elején Horvátországnak nem volt reguláris hadserege, ezért védelmének megerősítése érdekében megduplázta rendőri erői létszámát, mely így 20 000 főre nőtt. A haderő leghatékonyabb részét a tizenkét zászlóaljba szervezett, a katonai egységek szerepét átvevő, 3000 fős különleges rendőrség jelentette. Emellett 16 zászlóaljba és 10 századba területi alapon szervezett 9-10 000 tartalékos rendőr is rendelkezésre állt. A tartalékos erőnek nem volt fegyvere. A helyzet romlására reagálva a horvát kormány a különleges rendőrzászlóaljakat négy, összesen mintegy 8000 fős, a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségében álló gárdadandárba összevonva májusban létrehozta a horvát nemzeti gárdát (Zbor narodne garde – ZNG), amelynek élén Martin Špegelj nyugalmazott JNA tábornok állt. Az addigra 40 000 fősre bővült regionális rendőrséget is a ZNG-hez csatolták, és 19 dandárba és 14 önálló zászlóaljba szervezték át. A gárdadandárok voltak a ZNG egyetlen olyan egységei, amelyek kézifegyverekkel teljesen fel voltak fegyverkezve. viszont az egész ZNG-ben hiányoztak a nehézfegyverek, és nem volt parancsnoki és irányító struktúra. A nehézfegyverek hiánya olyan súlyos volt, hogy a ZNG a múzeumokból és filmstúdiókból származó második világháborús fegyvereket próbálta rendszerbe állítani. Akkoriban a horvát fegyverkészlet 30 ezer külföldön vásárolt kézi lőfegyverből és 15 ezer, korábban a rendőrség tulajdonában lévő fegyverből állt. Ekkor a gárdadandárokba vezényelt állomány pótlására egy új, 10 000 fős különleges rendőri egységet hoztak létre.
Az ostromhoz vezető események A JNA-nak szerb lázadásban betöltött szerepéről alkotott horvát vélemények 1991. januárja és szeptembere között fokozatosan alakultak ki. Franjo Tuđman horvát elnök első terve az volt, hogy az Európai Közösség (EK) és az Egyesült Államok támogatását szerezze meg Horvátországnak; ezért a JNA-laktanyák és tároló létesítmények elfoglalására vonatkozó tanácsokat ekkor még elutasította. A JNA létesítményeinek elfoglalását először 1990 végén Martin Špegelj honvédelmi miniszter szorgalmazta; majd 1991 elején és közepén, miközben a JNA 1991 június–júliusában a tíznapos háborúban a szlovén területvédelmi erők ellen harcolt, ismét sürgette Tuđmant, hogy fogadja el a tervet. A júliusban kinevezett új honvédelmi miniszter, Šime Đodan is megismételte Špegelj felhívásait. Spegelj maradt a ZNG parancsnoka.
Tuđman álláspontját az a meggyőződése motiválta, hogy Horvátország nem tud háborút nyerni a JNA ellen. Annak ellenére, hogy a JNA tevékenységét a jelek szerint összehangolták a horvátországi szerb erőkkel, a ZNG tevékenysége csak a védelemre korlátozódott. Ezt a benyomást erősítették meg a JNA által a horvátországi szerb milícia és a ZNG közötti fegyveres konfliktusok után létrehozott ütközőzónák. A konfliktusokba JNA rendre azután avatkozott be, hogy a ZNG területet vesztett, így a JNA érkezése előtt az általuk elfoglalt területek horvátországi szerbek kezében maradtak. A JNA fegyvereket is biztosított a horvátországi szerbeknek, bár a legtöbb fegyvert szerbiai területvédelmi erők és a belügyminisztérium készleteiből biztosították számukra.
1991 júliusában egy parlamenti vita során Špegelj és Đodan követeléseit számos horvát parlamenti képviselő is támogatta. Emiatt Tuđman még abban a hónapban menesztette Đodant, amelyben kinevezte, Špegelj pedig augusztus 3-án lemondott posztjáról. A kelet-horvátországi helyzet romlása, ideértve a ZNG csapatainak a JNA erői által Baranyából történt eltávolítását, az Eszék, Vukovár és Vinkovce környékén kitört harcokat, a növekvő veszteségeket, valamint az egyre erősödő meggyőződést, hogy a JNA aktívan támogatja a szerbek lázadását, Tuđmant végül cselekvésre kényszerítette. Augusztus 22-én ultimátumot intézett a jugoszláv szövetségi hatóságokhoz, melyben követelte, hogy a JNA katonáit a hónap végéig vonják vissza a laktanyába. Az ultimátum kimondta, hogy ha a JNA a felhívásnak nem tesz eleget, Horvátország megszálló hadseregnek tekinti, és megteszi a megfelelő lépéseket. Szeptember 1-jén az EB tűzszünetet és békekonferenciát javasolt, amelyet ultimátuma ellenére Tuđman és a jugoszláv elnökség is elfogadott. A konferencia szeptember 7-én kezdődött, és négy nappal később az elnökség akkori horvát elnöke, Stjepan Mesić utasította a JNA-t, hogy 48 órán belül térjen vissza laktanyákba. A lépést Tuđmannak az a meggyőződése motiválta, hogy miközben a konferencia folyik, a ZNG teret veszít. A parancsot a testület más tagjai vitatták, és ez Horvátországnak okot adott arra, hogy a JNA-val nyíltan is szembeszálljon.
A szembenálló erők A JNA belovári helyőrsége 1988-tól a 32. hadtest része volt, amelynek főhadiszállása Varasdon volt, és a JNA második legnagyobb Horvátországban állomásozó hadteste volt. Parancsnokságához tartozott a 32. gépesített dandár és a 32. vegyes tüzérezred, mindkettő Varasdon, a 32. mérnökezred Csáktornyán, a 411. vegyes páncéltörő tüzérezred Kőrösön, a 73. gépesített dandár Kaproncán, a 265. gépesített lövészdandár Belováron, és a 288. vegyes páncéltörő tüzérdandár Verőcén. A JNA-nak nem volt elegendő katonája ahhoz, hogy biztosítsa minden létesítményét, ezért az Okucsányba telepített 5. (banja lukai) hadtest egységeivel próbáltak megerősítseni néhány helyőrséget. Így a 73. gépesített dandár megerősítésére Kaproncára telepítették a 265. gépesített dandár egy részét. Ez az egység egy harckocsizászlóaljból és egy mérnökzászlóaljból állt, és 1990 augusztusában helyezték át őket Kaproncára, hogy fokozzák a JNA jelenlétét a városban. A 265. gépesített dandár egy másik, 23 páncélozott harcjárműből és 14 egyéb járműből álló harccsoportját Milan Čeleketić alezredes vezetésével Okucsányba telepítették. Az egységet augusztus 15-én csatolták az 5. hadtesthez, hogy megakadályozzák a horvát különleges rendőrséget abban, hogy kiűzze a horvátországi szerb erőket a városból.
Belovár adott otthont a 28. partizánhadosztály (területvédelmi egység) főhadiszállásának és a hadosztály egyik dandárjának is. A JNA legjelentősebb létesítménye Belovárban és közvetlen környezetében a város nyugati szélén található a Božidar Adžija laktanya volt. A laktanyában volt a belovári helyőrség főhadiszállása és a 265. gépesített dandár fegyverzetének nagy része, valamint körülbelül 500 tiszt és katona kapott helyet. Belovár központjában volt még a JNA-nak egy nem hadi jellegű létesítménye, amelyet egy kis biztonsági részleg, egy radarállomás és a város északi szélén, a Trojstveni Markovac település melletti Zvijerci faluban egy légvédelmi kommunikációs központ védett, valamint két raktárépület. A Logor raktárban a 265. gépesített dandár tankjait és egyéb felszereléseit, valamint a belovári horvát területvédelemtől elkobzott fegyvereket tárolták, és körülbelül 50 katona őrizte. A Barutana raktárban lőszert tároltak. Ellentétben a Logor raktárral, amely magában a városban volt, a Barutana raktár a Belovár melletti Bedenik-erdőben volt.
Horvátország 1991. február 23-án századnyi méretű különleges rendőri egységet hozott létre Belovárban. A nyugat-szlavóniai helyzet romlását követően a városban felállították a ZNG 105. dandárját, amely nagyrészt csak kézi lőfegyverekkel volt felszerelve, és kidolgozták a városba be- és onnan kivezető útvonalak blokádjának terveit. A város védelmének és a fegyvergyártásnak az ipari üzemekben történő koordinálására válságparancsnokságot állítottak fel.
A csata lefolyása Növekvő feszültség és a blokád