Charles Robert Saunders (Elizabeth, Pennsylvania, 1946. július 12. – Dartmouth, Új-Skócia, 2020. májusa) amerikai afroamerikai fantasy-szerző.

Élete

Fiatalkorát Norristownban töltötte, egyetemi tanulmányait a Lincoln Egyetemen folytatta, ahol 1968-ban pszichológiai diplomát szerzett. 1969-ben megkapta behívóját a vietnámi háborúba, ő a bevonulás helyett Kanadába utazott, előbb Torontóban és Hamiltonban, majd 14 vagy 15 éven át Ottawában élt.

1985-ben költözött Új-Skóciába, ahol élete hátralevő részét töltötte. 1989-ig mint köztisztviselő és mint tanár dolgozott, ezután újságírói pályát kezdett. A költő George Elliott Clarke, aki a Halifax Daily News egy rovatát vezette ajánlotta őt Doug MacKay szerkesztőnek, aki egy személyes találkozás után felvette. Saunders először olvasószerkesztő volt, majd saját rovatot indított az új-skóciai afroamerikai közösség életéről. Gyakran ő írta a lap vezércikkeit is, ezeket sosem írta alá.

Négy, nem szépirodalmi könyvet írt az új-skóciai afroamerikai közösségről, ezek közül az egyik a rovatában megjelent cikkek gyűjteménye volt, valamint közreműködött a The Spirit of Africville (1992) című kötetben is, amely a kritikusok szerint "mérföldkőnek számított egy elpusztult közösség történetében".

A Daily News 2008-as megszűnése után Saunders visszavonult, s egyre inkább elszigetelődött. Élete utolsó éveiben kevés pénzből élt egy szerény lakásban a Primrose Streeten Dartmouthban, vezetékes telefon, mobiltelefon és internetes kapcsolat nélkül. Barátaival hetente érintkezett a helyi könyvtárban található számítógépek segítségével érintkezett. Egészsége megromlott, de ezt csak keveseknek árulta el. 2020 májusában halt meg, halálát csak szeptemberben hozták nyilvánosságra.

Irodalmi pályafutása

Az első tudományos-fantasztikus regényt, Andre Norton egy munkáját 1958-ban olvasta. Afrikától ihletve hozta létre a kitalált kontinenst, Nyumbanit (szuahéli nyelven: otthon), ahol Imaro-sorozata játszódik.Stories from a S&S Griot: Nyumbani Tales by Charles R. Saunders 1974-ben több novellát készített Gene Day Dark Fantasy című sci-fi fanzinja számára. A Dark Fantasy első Imaro-történetét tartalmazó száma eljutott Lin Carterhez, aki a történetet beválogatta az év legjobb fantasytörténeteit tartalmazó antológiájába, amely a DAW Books kiadónál jelent meg 1975-ben (Year's Best Fantasy Stories).

E kiadvány felhívta Saundersre a DAW kiadója, Donald A. Wollheim figyelmét, aki végül azt javasolta, hogy Saunders alakítsa regénnyé az Imaro-történeteket. Az eredetileg a Dark Fantasy-ban megjelent novellái közül hatot (Mawanzo, Turkhana Knives, The Place of Stones, Slaves of the Giant Kings, Horror in the Black Hills, és a The City of Madness) használt fel 1981-ben a DAW Books-nál megjelent regényében, az Imaro-ban.May 2001 Sci-Fi Dimensions interview with Amy Harlib A rosszul megválasztott alcím miatt (The Epic Novel of a Black Tarzan, azaz A fekete Tarzan epikus regénye) az Edgar Rice Burroughs alapítvány beperelte a kiadót, a borítót újra kellett nyomtati, ez egy hónapos késést okozott a szállításban, s emiatt a könyv gyengén fogyott. Saunders ennek ellenére további két kötetet adott ki a sorozatban: The Quest for Cush (1984) és a The Trail of Bohu (1985).

2000-ben Sheree Renée Thomas szerző és szerkesztő kiadta Saunders Gimmile's Songs című novelláját a Warner Aspect által kiadott Dark Matter: A Century of Speculative Fiction from the African Diaspora című könyvében, valamint egy esszéjét: Why Blacks Should Read (and Write) Science Fiction. Ez a kiadvány az olvasók újabb generációjával ismertette meg Saunders munkásságát. 2004-ben a Yahimba's Choice című novellája jelent meg a Warner Aspect által kiadott Dark Matter: Reading the Bones című antológiában. 2006-ban a Night Shade Books megállapodott Saunders-szel, hogy kiadják az Imaro frissített kiadását. Ez az új kiadás nem tartalmazta a Slaves of the Giant Kings című munkát, mert a mű Saunders szerint túl sok párhuzamot mutatott a mai ruandai népirtással. 2008-ban megjelent a frissített Imaro-trilógia második regénye, a The Quest for Cush, ám ezután a cég úgy döntött, hogy egyelőre nem ad ki további Imaro-regényeket.

2008-ban Saunders kiadta Dossouye című regényét, amely alapjául Agbewe's Sword, Gimmile's Songs, Shiminege’s Mask, Marwe’s Forest és Obenga’s Drum című novellái szolgáltak. Maga Dossouye egy női harcos, akinek alakját a nyugat-afrikai Dahomey királyság a 19. század végéig valóban létező női harcosai ihlették.

Első történetei Jessica Amanda Salmonson Amazons! és Marion Zimmer Bradley Sword and Sorceress című antológiáibanLooking Back on the first Sword and Sorceress jelentek meg, e gyűjtemények célja az volt, hogy növelje a fantasy-irodalomban a női főszereplők számát és elismertségét. Az Amazons (1986) című film forgatókönyvét maga Saunders készítette el Agbewe's Sword című novellája alapján. 2009-ben kiadta a The Trail of Bohu-t, a megújított Imaro-sorozat harmadik kötetét. Szintén 2009-ben jelentette meg a The Naama War-t, amely a negyedik, egyben utolsó Imaro-regény.Imaro: The Naama War by Charles Saunders

2012-ben adta ki Dossouye második regényét Dossouye: The Dancers of Mulukau címmel.Dossouye: The Dancers of Mulukau 2017-ben jelentette meg a Nyumbani Tales-t, 2018-ban pedig egy Imaro-novellát a Robert M. Price által szerkesztett The Mighty Warriors című antológiában.

Magyarul megjelent művei

Halál Jukunban, novella, Galaktika 45., 1982 Gimmile dala, novella, Kard és boszorkányság c. antológia, Valhalla Páholy, 1999, Az őrület városa, novella, Atlantisz folyóirat 9. szám, 1990 A hold tava, novella, Atlantisz folyóirat 10. szám, 1990

Jegyzetek

Fordítás

Források

Charles R. Saunders honlapja Saunders másik weboldala Oldala az ISFDB portálon, munkái részletes bibliográfiájával IMDB adatlapja Saunders munkáival foglalkozó oldal Joe Marek részletes Saunders-bibliográfiája

Kategória:1946-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai fantasyszerzők Kategória:Afroamerikaiak