Derrick Williams (Hamburg, 1993. január 17. –) ír válogatott labdarúgó, az amerikai Atlanta United hátvéde.
Pályafutása Klubcsapatokban Williams a németországi Hamburg városában született. Az ifjúsági pályafutását az angol Tramore csapatában kezdte, majd az Aston Villa akadémiájánál folytatta.
2012-ben mutatkozott be az Aston Villa első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2013-ban a Bristol City, míg 2016-ban a Blackburn Rovers szerződtette. 2021-ben az észak-amerikai első osztályban érdekelt LA Galaxy csapatához igazolt. 2021. május 3-án, a Seattle Sounders ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. 2022. november 10-én egyéves szerződést kötött a DC United együttesével. 2023 decemberében az Atlanta Unitedhez igazolt.
A válogatottban Williams az U19-es és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Írországot.
2018-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2018. május 28-ai, Franciaország ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első válogatott gólját 2019. november 14-én, Új-Zéland ellen 3–1-es győzelemmel zárult barátságos mérkőzésen szerezte meg.
Statisztikák 2022. október 21. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAston Villa2012–13Premier League1000—10Bristol City2013–14League One43110—4412014–1544261—5032015–16Championship24110—2512016–170020—20Összesen1114101001215Blackburn Rovers2016–17Championship39130—4212017–18League One45160—5112018–19Championship27020—2902019–2017320—1932020–2110110—111Összesen1386140001526LA Galaxy2021MLS21000—21020222802010310Összesen4902010520Összesen299102611032611
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201810201921Összesen31
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2019. november 14. Aviva Stadion, Dublin, Írország 1–1 3–1 Barátságos mérkőzés
Jegyzetek
További információk
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Ír labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Bristol City labdarúgói Kategória:A Blackburn Rovers labdarúgói Kategória:A Los Angeles Galaxy labdarúgói Kategória:A D.C. United labdarúgói Kategória:Az Atlanta United labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek