Litkey/Littkey György János (Sajókeresztúr, 1907. június 26.Születése bejegyezve a sajókeresztúri állami születési akv. 15/1907. folyószám alatt – Budapest, 1975. január 14.) magyar festő, grafikus.
Életpályája Hajdúböszörményben érettségizett. 1926–1931 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán művészi és rajztanári diplomát szerzett; itt Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931–1935 között néprajzi anyagot gyűjtött a Borsod-Miskolci Múzeum számára. 1933–1936 között Budapesten élt művészi munkájából. 1936–1941 között Kapuváron, 1941–1944 között Ócsán, 1944–1949 között Budapesten a Toldy Ferenc Gimnáziumban, 1949–1962 között Újpesten tanított. 1937-től kiállító művész volt. 1946-tól az Országos Szabadművelődési Tanács tagja volt. 1948–1949 között a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója volt. Az 1950-es évektől vezette a budapesti pedagógusok nyári művésztelepét (pl. Vörösberény, Salgótarján). 1953-ban egyik alapítója volt a budapesti Pedagógus Szakszervezet Képzőművész Stúdiójának, 1955-től vezetőségi tagja, 1959-től művészeti vezetője volt. 1966–1971 között az évek nagy részét Belgiumban töltötte. 1970–1971 között az USA-ban élt, ott festett és tanított. 1971-ben az USA-ból visszatérve ismét Belgiumban dolgozott.
17 egyéni kiállítása volt Magyarországon, Belgiumban és az Amerikai Egyesült Államokban.
Magánélete Szülei Litkey György (1885–1959)Édesapja gyászjelentése és Liczei Janka voltak. 1933. október 12-én, Budapesten házasságot kötött Brucker Gizellával (1903–1990).Felesége gyászjelentéseHázasságkötése bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 389/1933. folyószám alatt. 6 gyermeket neveltek fel.Helyismeret.hu
Sírja a Farkasréti temetőben található (48/1-1-7/8).Nemzeti Örökség Intézete
Kiállításai Egyéni 1937 Kapuvár 1940, 1958, 1999 Budapest 1966-1967, 1969, 1971 Brüsszel 1970 Indiana (USA) 1971 Indianapolis (USA), San Francisco 1973 Gödöllő Emlék 1981–1983 Brüsszel 1982 Balatonfüred 1983 Liège, Budapest 1994 Budapest Válogatott, csoportos 1959 Budapest
Díjai, elismerései Balatoni ösztöndíj (1942) SZOT-díj (1970) Székely Bertalan-díj (1973)
Jegyzetek
Források
Litkey György honlapja Kieselbach.hu Artportal.hu Veszprém megyei életrajzi lexikon
További információk Szomory D.: Magyar képírók kiállítása (Az Est, 1937. október 31.) Litkey György: Festőművészetünk nemzeti vonásai (Magyar Élet, 1939/4)
Móricz Virág: Litkey György (Kelet Népe, 1940. május 18.) Dr. Vitéz Nagy Z.: Új magyar művészet (Budapest, 1941) Deák Gyula: Polgári iskolai író-tanárok élete és munkái. Budapest, Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, 1942. Rózsa K.: Műbarát, Szépművészet (Budapest, 1943) Kádár Z.: Litkey György (Magyar Élet, 1943/2.) László Gyula: Litkey György (Köznevelés, 1958. május 28.) Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Litkey György (Candide, Bruxelles, 1966) Kirimi: Litkey György képeiről (Művészet, 1967/12) Hugo Brutin: Litkey György az Argos Galériában (Ostende, 1971) Litkey György (Rajztanítás, 1975. 2. sz.) Litkey György (Pedagógusok Lapja, 1975. 3. sz.) A Miskolci Református Gimnázium Emlék Könyve 1560-1948-1980. Felelős szerkesztő: Dr. Iván Géza. Miskolc, Ősi Gimnázium Volt Növendékei Egyesület, 1980. Borbély L.: Litkey György emlékezete (Művészet, 1983/6) Mezei O.: A lét tiszta tükre. Litkey György festészetéről (Kortárs, 1994/9) Wehner T.: Visszapillantások festői korszakokra (Élet és Irodalom, 1994. augusztus 5.) Benkő Péter: A magyar népi mozgalom almanachja 1932-1962. Budapest, Deák, 1996. Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. Nyíregyháza, Kállainé Virágh Irén, 1997. Salamon Nándor: Kisalföldi művészek lexikona. Építészek, szobrászok, festők, műgyűjtők, művészeti írók. XVI-XX. század. Győr, Kisalföld Művészetéért Alapítvány, 1998.
Újpest lexikon. Szerk. biz. elnöke Sipos Lajos, főszerk. Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002.
Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek