A Hajnal István Kör (HIK) Társadalomtörténeti Egyesület 1989-ben alakult meg, az abban az évben elfogadott egyesületi törvény nyomán. Nevével a Kör Hajnal István történész előtt tiszteleg.
Története
„Azt, hogy egy társaság mióta létezik, csak látszólag egyszerű eldönteni. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület formálisan csak 1989 márciusában alakult meg. Előzményei azonban akár a hetvenes, akár a nyolcvanas évek elejére visszavezethetők.” A több szálon keresztül alakuló, eleinte csak informális kapcsolatokra építő Hajnal István Kör több kutatóhely, közgyűjtemény, műhely (pl. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár Történeti Statisztikai Kutatócsoportja,Faragó Tamás: Három évtized. A KSH Könyvtár történeti statisztikai kutatócsoportjának története (1954-1985). Budapest: KSH Könyvtár, 2015. illetve az MTA–Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyem Gazdaságtörténeti Tanszéke mellett működő Közép-Kelet-Európa Kutatócsoport) munkatársait fogta össze. A különböző témákkal foglalkozó kutatók közös szemléleti álláspontja volt a határozott kérdésfelvetés, a Kádár-rendszer hivatalos történetírásának és különösen dogmáinak elutasítása, valamint a fővárosi mellett a vidéki kutatók, műhelyek felé nyitás. Mindezt a század első felének egyes történetírói törekvéseire visszautalva társadalomtörténeti megközelítésként nevezték meg. E célkitűzések szellemében kerül sor a Kör éves tudományos konferenciáira és jelennek meg kötetei. „A később Hajnal István Körré alakult társaság 1986-ban tartotta első salgótarjáni konferenciáját. Ezt tekinthetjük az első olyan alkalomnak, amikor a műhely- (folyosói, illetve asztal melletti) beszélgetések világából – országos konferencia szervezésével – a szakmai nyilvánosság elé lépett egy zömmel ifjabb (bár már akkor őszülni kezdő) társadalomtörténész-nemzedék.” A Kör több társadalomtörténeti kutatócsoport és egyetemi tanszék létrejöttében játszott meghatározó szerepet. Az egyesület életében újabb állomást jelentett, hogy a szakmai utánpótlás igényével, megnyitotta a csatlakozási és részvételi lehetőséget a doktori hallgatók számára is.
Célkitűzés
A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület fő célja a társadalomtörténet-írás hazai művelése és népszerűsítése. A 200 fő körül mozgó, jórészt magyarországi tagság főleg egyetemeken oktató, illetve kutatóintézeti történészekből, levéltárosokból, könyvtárosokból, muzeológusokból és a doktori iskolák hallgatóiból áll. A Hajnal István Kör szellemisége szerint a történetírás látóköre nem korlátozódhat a nemzeti vagy osztálycélú köztörténetre, hanem a kutatott témákat társadalmi, intézményi és kulturális vetületükkel együtt kell vizsgálni. Másrészt, Magyarország története nem önmagában, hanem a regionális és a globális jelenségekkel összefüggésben érthető meg. Harmadrészt pedig, hogy ezt a szemléletmódot a helyi léptékű kutatásokban is érvényesíteni kell. A Hajnal István Kör éves konferenciái a tematikus, módszertani nyitottságra törekednek, lehetővé téve a sokoldalú forrásfelhasználást, a különböző kutatási kérdések megvitatását, a találkozást, kapcsolatápolást és kapcsolatépítést. Mindemellett a Kör célja a szakmai szempontoktól eltérő, azokat kétségbe vonó megközelítésekkel szemben a professzionális tevékenység megóvása. A Hajnal István Kör elkötelezett a kutatói professzionalizmus és a tudomány autonómiája mellett. Ebből fakadóan szükség esetén állásfoglalásokat tesz közzé a szakmai közélet védelmében.
Kiadványok
A Hajnal István Kör éves konferenciáinak előadásai a Rendi társadalom – polgári társadalom című sorozat köteteiként jelennek meg, amely a hazai társadalomtörténet-írás elmúlt évtizedeiről ad képet.
A Hajnal István Kör kiadványai 34. Határ, határhelyzet, határátlépés. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2020. évi, pécsi konferenciájának tanulmánykötete. Szerk.: Kiss Zsuzsanna és Szilágyi Zsolt. Eger: Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület - Líceum Kiadó, 2022. 460 p. 33. Történelem és erőszak. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2019. évi, szegedi konferenciájának tanulmánykötete. Szerk.: Margittai Linda és Tomka Béla. Szeged: Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület, 2021. 640 p. 32. Örökség, történelem, társadalom. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2018. évi, szentendrei konferenciájának tanulmánykötete. Szerk.: Szívós Erika és Veress Dániel. Budapest: Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület, 2020. 472 p. 31. Az érzelmek története. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2017. évi, gyöngyösi konferenciájának tanulmánykötete. Szerk.: Lukács Anikó és Tóth Árpád. Budapest: Hajnal István Kör, 2019. 569 p. 30. Mozgás és átalakulás. A migráció és a társadalmi mobilitás történeti változásai és összefüggései. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 2016. évi, gödöllői konferenciájának kötete. Szerk.: Halmos Károly, Kovács Janka és Lászlófi Viola. Budapest: Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület, 2018. 480 p. 29. Iskola, művelődés, társadalom: az oktatás, nevelés és művelődés társadalomtörténeti látószögei. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2015. évi, sárospataki konferenciájának kötete. Szerk.: Sasfi Csaba és Ugrai János. Budapest: Hajnal István Kör, 2017. 564 p. 28. Vidéki élet és vidéki társadalom. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2014. évi, egri konferenciájának kötete. Szerk.: Pap József és Tóth Árpád. Budapest: Hajnal István Kör, 2016. 662 p. 27. A test a társadalomban. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2013. évi, sümegi konferenciájának kötete. Szerk.: Gyimesi Emese, Lénárt András és Takács Erzsébet. Budapest: Hajnal István Kör, 2015. 435 p. 26. Piacok a társadalomban és a történelemben. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2012. évi, debreceni konferenciájának kötete. Szerk.: Halmos Károly, Kiss Zsuzsanna és Klement Judit. Budapest: Hajnal István Kör, 2014. 546 p. 25. Felekezeti társadalom – felekezeti műveltség. Győr, 2011. szeptember 1-3. Szerk.: Lukács Anikó. Budapest: Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület, 2013. 403 p. 24. A város és társadalma. Tanulmányok Bácskai Vera tiszteletére. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 2010. évi, Kőszegen megrendezett konferenciájának kötete. Szerk.: H. Németh István, Szívós Erika és Tóth Árpád. Budapest: Hajnal István Kör, 2011. 564 p. 21. Generációk a történelemben. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Nyíregyháza, 2007. július 6-7. Szerk.: Gyáni Gábor és Láczay Magdolna. Budapest: Hajnal István Kör, 2011. 564 p. 18. A fogyasztás társadalomtörténete. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Pápa, 2004. augusztus 27-28. Szerk.: Hudi József. Budapest–Pápa: Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület, Pápai Református Gyűjtemények, 2007. 326 p. 17. Személyes idő - történelmi idő. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Kőszeg, 2003. augusztus 29-30. Szerk.: Mayer László és Tilcsik György. Szombathely: Vas Megye Levéltára, 2006. 16. Nők és férfiak..., avagy a nemek története. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Nyíregyháza, 2002. augusztus 30-31. Szerk.: Láczay Magdolna. Nyíregyháza: Nyíregyházi Főiskola Gazdaságtudományi Kar, 2003. 450 p. 14. Ünnep - hétköznap - emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája, Szécsény, 2000. augusztus 24-26. Szerk.: Pásztor Cecília. Salgótarján: Nógrád Megyei Levéltár, 2002. 313 p. 12. Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 1999. évi miskolci konferenciájának előadásai. Szerk.: Dobrossy István. Miskolc: Hajnal István Kör, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 2003. 456 p. 11. Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben. A Hajnal István Kör -Társadalomtörténeti Egyesület 1998. évi esztergomi konferenciájának előadásai. Szerk.: Sasfi Csaba. Esztergom: Komárom-Esztergom Megyei Levéltár, 2000. 386 p. 10. A társadalomtörténet-írás helyzete hazánkban. Ipar és társadalom a 18-20. században. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 10., jubileumi konferenciájának előadásai (Salgótarján, 1996. augusztus 22-23.). Szerk.: Sasfi Csaba. Salgótarján: Hajnal István Kör, Nógrád Megyei Levéltár, Budapest Főváros Levéltára, 2003. 384 p. 9. Mágnások, birtokosok, címerlevelesek. Pécsvárad, 1995. szept. 12-13. Szerk.: Ódor Imre, Pálmány Béla és Takács Péter. Debrecen: Hajnal István Kör, KLTE Történelmi Intézete Segédtudományi Tanszéke, 1997. 290 p. 7. Kőfallal, sárpalánkkal... Várostörténeti tanulmányok. A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 1993. évi debreceni konferenciájának előadásai. Szerk.: Németh Zsófia és Sasfi Csaba. Debrecen: Csokonai Kiadó, 1997. 205 p. 6. Írástörténet – szakszerűsödés. A Hajnal István Kör velemi konferenciája, 1992. szeptember 10-12. Szerk.: Sasfi Csaba. Szombathely: Vas Megyei Levéltár, 2001. 159 p. 5. Paraszti kiszolgáltatottság – Paraszti érdekvédelem, önigazgatás. A Hajnal István Kör gyulai konferenciája, 1991. augusztus 29-31. Szerk.: Erdmann Gyula. Gyula: Békés Megyei Levéltár, 1994. 361 p. 4. Mezőváros - kisváros. A Hajnal István Kör keszthelyi konferenciája, 1990. június 23-25. Szerk.: Mikó Zsuzsa. Debrecen: Csokonai Kiadó Kft., 1995. 336 p. 3. Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. Szerk.: Á. Varga László. Salgótarján: Nógrád Megyei Levéltár, 1991. 403 p. 2. Kutatás - módszertan. Gyula, 1987. augusztus 26-28. Szerk.: Erdmann Gyula. Gyula: Békés Megyei Levéltár, 1989. 485 p. 1. Társadalomtörténeti módszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. Szerk.: Á. Varga László. Salgótarján: Nógrád Megyei Levéltár, 1987. 589 p. Supplementum: Vera (nem csak) a városban. Tanulmányok a 65 éves Bácskai Vera tiszteletére. Szerk.: Á. Varga László. Debrecen: Csokonai Kiadó, 1995. 520 p. Előadások az Eger-völgye településeinek történetéből 1. A Hajnal István Kör történeti konferenciája. Kapolcs, 1996. július 19-20. Szerk.: Hudi József, Kapiller Imre és Ladányi István. Kapolcs, 1996.
A Századvég Kiadó és a Hajnal István Kör 1991 és 1993 között Metamorphosis Historiae címmel önálló könyvsorozatot is megjelentetett fontos külföldi társadalom- és mentalitástörténeti monográfiák magyar nyelvű kiadása érdekében.
A "Metamorphosis historiae" sorozat kötetei 1. Richard van Dülmen: A rettenet színháza. Ítélkezési gyakorlat és büntetőrituálék a kora újkorban (ford. Bérczes Tibor). Budapest: Századvég, Hajnal István Kör, 1990 2. Peter Burke: Népi kultúra a kora újkori Európában (ford. Bérczes Tibor). Budapest: Századvég, Hajnal István Kör, 1991 3. Alan Macfarlane: Az angol individualizmus eredete: a család, a tulajdon és a társadalmi átmenet (ford. Melegh Attila). Budapest: Századvég, Hajnal István Kör, 1993
Benda Gyula-díj
A Hajnal István Kör a korábbi alelnökéről, Benda Gyuláról elnevezett díjjal jutalmazza a kimagasló tudományos eredményt elért fiatal kutatókat. A díjat olyan, 36. évét be nem töltött fiatal kutatónak adják, akinek megvédett doktori disszertációja vagy megjelent monográfiája tükrözi a Benda Gyula nevével fémjelzett, illetve a Hajnal István Kör által képviselt tudományos értéket.