Besenyei Ádám (Tatabánya, 1982. július 18. – 2022. december 8.) matematikus, matematikatanár, habilitált egyetemi docens és kutató.

Életpályája Gimnáziumba szülővárosában járt (1994–2000), majd 2005-ben elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem alkalmazott matematika szakát. 2009-ben doktori fokozatot szerzett ugyanott Simon László irányításával.

2008-tól dolgozott az ELTE Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékén,Doktori iskola honlapja 2010-től adjunktusa, 2015-től pedig habilitált egyetemi docense volt. Miután 2019-ben elvégezte a matematikatanári mesterszakot is, az Óbudai Árpád Gimnáziumban volt óraadó matematikatanár. Az ELTE-n a matematikai doktori iskola témavezetője volt.

Hosszan tartó betegségben hunyt el 40 évesen.

Munkássága

Kutatási területei: matematikai analízis (elsősorban differenciálegyenletek és alkalmazásaik), mátrixanalízis és matematikatörténet. Tanárként nagy hangsúly fektetett arra, hogy diákja megkedveljék a matematikát. Ezért óráit anekdotákkal, matematikatörténeti elemekkel fűszerezte. Speciális előadásai: A differenciálegyenletek csodálatos világa, Kalandozás a nevezetes egyenlőtlenségek világában, Csemegék az analízisből középiskolai ízesítéssel.

Rendszeresen tartott népszerűsítő és ismeretterjesztő előadásokat középiskolásoknak. Az Érintő (Elektronikus Matematikai Lapok) egyik főszerkesztője volt.Gács András-díjazottak 2021, Érintő, 20. szám, 2021. június

Tankönyv Besenyei Ádám, Komornik Vilmos, Simon László: Parciális differenciálegyenletek ELTE, TypoTeX, Budapest, 2013. Letölthető PDF

Díjai, kitüntetései Grünwald Géza-emlékérem, Bolyai János Matematikai Társulat, 2011MTA Köztestületi tagok ELTE Természettudományi Kar Kiváló Oktatója, 2018, 2020 Gács András-díj, 2021Gács András-díjazottak

Jegyzetek

Források Egyetemi honlap Óbudai Árpád Gimnázium nekrológja ELTE nekrológja

További információk

Kategória:1982-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Tatabányaiak