bélyegkép|jobbra|Saint-Aignan hercege a Szentlélek-rend kék szalagjával A Le Cordon Bleu (kiejtése: , franciául „a kék szalag”) a francia konyhát oktató nemzetközi iskolahálózat. A campusoknak húsz országban több mint húszezer hallgatója van.

Története Az intézményhálózat neve közvetve a francia lovagokból álló Szentlélek-rend elnevezéséből ered. A tagokat a kék szalagon függő Szentlélek-kereszttel tüntették ki; egy történet szerint a csoport fényűző díszebédjeiről (cordons bleus) vált ismertté. Ugyan a francia forradalom alatt a monarchiát és a rendet felszámolták, a „cordons bleus” elnevezés a kiváló francia konyha, a 19. században a kék szalag pedig általánosságban a kiválóság jelzője lett. Marthe Distel a 19. század végén La Cuisinière Cordon Bleu néven indított magazint.

A Le Cordon Bleu intézményt Marthe Distel és Henri-Paul Pellaprat 1895-ben alapították Párizsban, majd az 1930-as évek végén Distel halálával egy katolikus árvaházhoz került, akiktől a második világháború végén Madame Brassart megvásárolta. 1984-ben, 87 évesen nyugdíjba vonult; az iskolát André J. Cointreau, a Cointreau likőr és a Rémy Martin konyak megalkotóinak leszármazottja vásárolta meg.

Más országokban 1933-ban Dione Lucas öregdiák segédkezett az angliai campus megnyitásában.

Az Amerikai Egyesült Államok intézményeit a Career Education Corporation működtette; a licenc értékét 2009-ben 135 millió dollárra becsülték. Az oktatási minisztérium által elfogadott foglalkoztatási szabályok miatt a cég a 16 telephelyének értékesítéséről döntött; mivel nem találtak vevőt, 2015. december 16-án bejelentették, hogy intézményeik 2017 végén megszűnnek, elég időt adva a hallgatóknak tanulmányaik befejezésére (az utolsó évfolyam 2016 januárjában indult). 2016 januárjában a szövetségi tőzsdefelügyelet bekérte az iskolahálózat működtetésére vonatkozó 2014. negyedik negyedévi dokumentumokat.

A New Yorkban működő Le Cordon Bleu Inc. közvetítésével az USA-ból továbbra is lehetőség van valamely külföldi tagintézménybe jelentkezni.

Kampuszok Európa Isztambul, Törökország London, Egyesült Királyság Madrid, Spanyolország Párizs, Franciaország Észak-Amerika Mexikóváros, Mexikó Ottawa, Kanada Dél-Amerika Lima, Peru Rio de Janeiro, Brazília São Paulo, Brazília Ázsia Bangkok, Thaiföld Bejrút, Libanon Gurugrám, India Kaohsziung, Kínai Köztársaság Kuala Lumpur, Malajzia Manila, Fülöp-szigetek Sanghaj, Kína Szöul, Dél-Korea Tokió, Japán Ausztrália Adelaide Brisbane Melbourne Sydney Óceánia Wellington, Új-Zéland

Művészeti alkotásokban Az intézmény kulcsszerepet játszik a Julia Child memoárján alapuló, 2009-ben megjelent Julie és Julia – Két nő, egy recept című filmben. Más alkotások története szerint a főszereplő a Le Cordon Bleu hallgatója volt (például Nick Nack Az aranypisztolyos férfi]ben, vagy Dev D a Maacher Jhol játékfilmben).

Az iskola szerepel Kathleen Flinn The Sharper Your Knife, the Less You Cry című könyvében is.

Nevezetes személyek Csaba dalla Zorza David Burtka Gastón Acurio Giada De Laurentiis Jesselyn Lauwreen Julia Child Mary Berry Renatta Moeloek Sicily Sewell

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hivatalos honlap

Kategória:Franciaország felsőoktatási intézményei Kategória:Az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményei