Szamel Lajos (Budapest, 1919. november 26. – Budapest, 1998. január 2.) magyar jogtudós, egyetemi tanár, a közigazgatás tudományának nemzetközi szintű művelője, az állam- és jogtudomány doktora.

Életpályája Középiskolai tanulmányait 1929 és 1937 között az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte. 1943-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1945 októberétől az Újpesti Nemzeti Bizottságnál dolgozott két évig. Ezután a Magyar Városok Országos Szövetségének titkárává, később főtitkárává választották. 1949 januárjától 1952 végéig a Belügyminisztérium Elnöki Főosztályának miniszteri segédtitkára, majd a Törvényelőkészítő Csoport vezetője volt. A belügyminisztériumi szolgálatát letartóztatás és meghurcolás követte. Közben már oktatott alkotmányjogot és közigazgatási jogot a Külügyi Főiskolán, majd a Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1952-től nyugdíjazásáig főállásban a Pécsi Tudományegyetem (majd a Janus Pannonius Tudományegyetem) Állam- és Jogtudományi Karának meghatározó oktatója volt.

Művei Az államigazgatás törvényességének jogi biztosítékai (1957) A jogforrások. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1958 A tanácstörvény. Az 1954. évi X. törvény magyarázatokkal. (társszerzővel). (Budapest, 1961) Az államigzagatás vezetésének jogi alapproblémái (1963) Magyar államjog (Kovács Istvánnal és Beér Jánossal), Budapest, 1960, oroszul Moszkva, 1965) System of government in te Hungarian People's Republic (1966, francia nyelven is) Az államigazgatás felelősségi rendszere (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1986) Szamel Lajos (szerk.), Szamel Katalin (összeáll.): A magyar közigazgatás-tudomány klasszikusai 1874–1947, (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988.) Berényi Sándor: Magyar államigazgatási jog, Különös rész; II. kötet szerk. Szamel L. A népgazdasági igazgatás, egységes jegyzet, kézirat, Budapest, Tankönyvkiadó V. Berényi Sándor – Martonyi János – Szamel Lajos: Magyar államigazgatási jog (Általános rész). Budapest, 1980. (Tankönyv) ISBN 963 174513 9

Díjai, elismerései az állam- és jogtudomány doktora Akadémiai Díj (1988) Eötvös József-koszorú (1995)

Jegyzetek

Források 100 éve született Szamel Lajos Új magyar lexikon. 7., kiegészítő kötet. akadémiai Kiadó, Budapest, 1972. 392. old.

További információk pte.hu Blaskó Béla – Fantoly Zsanett: Rendészet a büntetőjog tükrében – Szamel Lajos munkássága alapján Krauzer Ernő és Sallai János (2021) Szamel Lajos a rendészettudomány megalapozója, hírnöke = Lajos Szamel, the Establisher and Messenger of Law Enforcement Science. BELÜGYI SZEMLE, 69 (9). pp. 1659-1665. ISSN 2062-9494 (nyomtatott); 2677-1632 (elektronikus)

Kapcsolódó szócikkek Bihari Ottó Beér János Kovács István (jogász) Aradi Béla

Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:Budapesten született személyek