A Perzsa szőnyeg vagy iráni szőnyeg készítése mintegy 5000 éves kultúrára vezethető vissza. A szőnyegkészítés, mint a nomád törzsek művészete Ázsia, a Kaukázus és Azerbajdzsán területén már i.e. 2000-ben létezett és a különböző népcsoportok körében nagyjából egy időben terjedt el.
A főleg Iránban, a történelmi Perzsiában, többféle célra készített nehéz textilt helyi használatra és exportra is gyártották.
A szőnyegszövést máig a perzsa kultúra és az iráni művészet elengedhetetlen részeként tartják számon. A keleti szőnyegek csoportján belül a perzsa szőnyeg sokrétű kialakításának változatosságával és kidolgozottságával tűnik ki.
Eleinte a nomád törzsek között terjedt el a szőnyegszövés művészete, mely a mindennapi használatra korlátozódott; a szőnyegek készítésére egyéni mintákat, a törzsi életből vett motívumokat, díszítő elemeket használtak. Szőnyegeik egyszerű technikával készültek és használati tárgyként funkcionáltak, melyek többnyire tarisznyák, takarók, kényelmet szolgáló eszközök voltak. Bonyolult motívum világú, csomózott technikával készült szőnyegeikhez kész, előre tervezett mintákat használtak, majd később ezeket eladásra is készítették. Szőnyegeik alapanyag tiszta gyapjú volt. A nomád törzsek a falusi és városi műhelyekben és a királyi udvar manufaktúráiban a különböző típusú perzsaszőnyegeket és szőnyegeket párhuzamosan szőtték. E szőnyegek különféle, egyidejű hagyományokat képviselnek, tükrözve Irán történelmét, a perzsa kultúrát és a különböző népeket. Már a tizenhatodik században híresek voltak Iszfahán szafavida udvari manufaktúráiban szőtt szőnyegek, kifinomult színeikkel és művészi formatervezésükkel, ezeket ma világszerte múzeumokban és magángyűjteményekben őrizik. Mintáik művészi hagyományt teremtettek az udvari manufaktúrák számára is, amelyeket a Perzsa Birodalom teljes ideje alatt, egészen Irán utolsó királyi dinasztiájáig életben tartottak.
A városi szőnyegek készítési módja bonyolultabb, organikus minták kerültek rájuk, amelyek a nomád elnagyolt elemektől alapvetően eltértek. Színeikben a sötét árnyalatok voltak jellemzők, a tűzvörös, fekete, sötétkék. Ezzel ellentétben az egyszerű mintavilág Siros, Meshed és Türkmenisztán környékét jellemezte, Tebrizben a pamut és a selyem kombinációi, Kum városában pedig a tiszta selyem volt használatos. A kezdetben egyszerűbb minták jelenetekkel bővültek, a szőnyegeken vadász- és más történetek elevenedtek meg.
A városok és regionális központok, így például Tebriz, Kermán, Kásán, Iszfahán szőnyegeit sajátos szövési technikák, valamint kiváló minőségű anyagok, színek és minták jellemzik. A szőnyegszövés hagyományának újjáélesztésében a Tabrizihoz hasonló városi manufaktúrák fontos történelmi szerepet játszottak a hanyatlás időszakai után. Az iráni falvak és különböző törzsek szőnyegei kitűnnek finom gyapjújukkal, élénk és kidolgozott színükkel, valamint sajátos, hagyományos mintáikkal. Szemben a nagyobb munkahelyek művészi, előre megtervezett szőnyegeivel a nomád és kis falusi takácsok gyakran készítenek merészebb, olykor durvább mintájú szőnyegeket is, amelyeket Perzsia legautentikusabb és leghagyományosabb szőnyegeinek tartanak. E hagyomány legismertebb szőnyegtipusai a Gabbeh szőnyegek.
Az elmúlt évtizedek politikai zavargásai és a kereskedelmi nyomás következtében a szőnyegszövésben hanyatlás mutatkozott, különösen a szintetikus színezékek bevezetésétől a 19. század második felében. A modern Irán gazdaságában azonban a szőnyegszövés még mindig kritikus szerepet játszik. A modern termelés jellemzője a hagyományos, természetes festékekkel való festés újjáélesztése, a hagyományos törzsi minták újrahonosítása, de a modern, évszázados technikával szőtt minták feltalálása is. A kézzel szőtt perzsa szőnyegeket már az ókori görög írók is említették, és már első említésük óta nagy művészi, haszonelvű és tekintélyes tárgyaknak tekintik.
Azerbajdzsán területe is állandóan a különböző nagyhatalmak harci ütközőpontja volt. A 16. század végétől pedig a Kaukázus a perzsák uralma alatt volt, így a szőnyegszövés művészetében is kézenfekvő lett a perzsa hatás. A perzsaszőnyeg máig fogalom, de mindig aranyárban mért értéknek számított.
A perzsaszőnyeg értékét készítési technikája és művészete adja, vagyis a szőnyegbe bedolgozott csomók száma adja az értékét: egy-egy szőnyeg négyzetméterenként 90 ezertől másfél millió csomóig is terjedhet, attól függően, hogy az alapanyaga selyem e vagy gyapjú, vagyis a perzsaszőnyeg értékét anyagának összetétele, csomóinak száma, a szőnyeg mérete és mintája határozza meg. A dupla csomózású technika révén olyan tartós szőnyegek is készülnek, amelyek több generációt is kiszolgálnak. A perzsaszőnyeg értékéből akkor sem veszít, ha használt, vagy megkopott, ellenkezőleg, minél régebbi, annál többet ér. Érdekességnek számít, hogy a világ legnagyobb perzsaszőnyege kétezer négyzetméteres és Iránban, egy arab sejk megrendelésére egy mecset számára készült. Negyvenöt tonna súlyával bekerült a Guinness rekordok közé is.
A perzsaszőnyegek rendkívül gazdag a mintázata és színezete is. A színeknek szimbolikus jelentésük is van: az uralkodó kék szín a levegőt és az örökkévalóságot jelképezi. A mélytüzű és lágy színkeverékeknek különleges tulajdonsága is van: a szőnyegek szálirányain megtörő fény például valóságos színjátékot produkálva, érdekes színváltoztatásokra képes.
Bár a "perzsa szőnyeg" kifejezés leggyakrabban a bolyhos szövésű textíliákra utal, de az olyan szőnyegek is mint amilyen Kilim, Soumak és a hímzett szövetek, valamint a Suzani részét képezik a perzsa szőnyegszövés gazdag és sokrétű hagyományának.
2010-ben az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára felkerültek Fársz tartomány és Kásán "hagyományos szőnyegszövési készségei" is.
A szőnyegszövés története A szőnyegszövés kezdete ismeretlen, mivel különböző okok; rovarrágás, sérülések miatt kezdeti példányai nem maradtak fenn. A szövött szőnyegek valószínűleg korábbi padlóburkolatokból, filcből vagy a "lapos szövés" néven ismert technikából fejlődtek ki. A lapos szövésű szőnyegek úgy készülnek, hogy a szövés lánc- és vetülékszálait szorosan összefonják, így lapos felületet kapnak. A szőnyegszövés technikája tovább fejlődött a hurkos szövésként ismert technikává. A hurokszövés úgy történik, hogy a vetülékszálakat egy mérőrúdra húzzák, így a takács felé néző fonalhurkokat hoznak létre. Ezután a rudat vagy eltávolítják, a hurkokat zárva hagyva, vagy a hurkokat átvágják a védőrúdon, ezáltal egy valódi bolyhos szőnyeghez nagyon hasonló szőnyeg alakul ki. A kézzel szőtt bolyhos szőnyegeket úgy állítják elő, hogy a cérnákat külön-külön csomózzák a láncokba, és minden egyes csomó után elvágják a cérnát.
A Pazirik-szőnyeg: a legkorábbi bolyhos szövésű szőnyeg
A Pazirik-szőnyeg, mely valamikor Kr.e. 400 körül készülhetett, ma az Ermitázs múzeumban van kiállítva. A Pazirik szőnyeget 1949-ben ásták ki egy szkíta nemes sírjából a szibériai Altaj-hegység Pazirik-völgyében. A szénizotópos kormeghatározás kimutatta, hogy a szőnyeget az ie. 5. században szőtték. A szőnyeg mérete 183 × 200 centiméter, cm2-enként 36 szimmetrikus csomóval. A Pazirik szőnyegen használt fejlett technika a szövés fejlődésének és tapasztalatának hosszú történetét jelzi. A világ legrégebbi ismert szőnyegének tartják. Középső mezője mélyvörös színű, melyet két ellentétes irányba haladó állatfríz szegély csíkok kísérnek. A belső fő szegély szarvasok felvonulását, a külső lovas férfiakat és lovakat vezető férfiakat ábrázol. A lovak nyeregterítői különböző mintázatúak. A belső mezőben 4 × 6 egyforma négyzet alakú keret található, sorokba rendezve, piros alapon, mindegyiket egyforma, csillag alakú díszek töltik ki, amelyeket középen egymást átfedő x és kereszt alakú minták alkotnak. A szőnyeg dizájnja már a szokásos keleti szőnyegkialakítás alapelrendezését mutatja.
A Pazirik (Pazyryk)-szőnyeg felfedező Szergej Rudenko régész azt feltételezte, hogy a szőnyeg a kortárs Achaemenidák terméke lehetett, azonban az továbbra is vita tárgyát képezi, hogy abban a régióban állították e elő, ahol megtalálták, vagy az achaemenidák gyártási terméke. Finom szövése és kidolgozott képi kialakítása a gyártás idején a szőnyegszövés legfejlettebb szintjére utal.
Korai szőnyegkészítés emlékei
Vannak dokumentált feljegyzések az ókori görögök által használt szőnyegekről. Homérosz, akiről azt feltételezik, hogy Kr.e. 850 körül élt, művében, az Iliász XVII. 350-ben írta, hogy Patroklos testét "pompás szőnyeg" borítja. Az Odüsszeia VII. és X. könyvében ugyancsak „szőnyegek” szerepelnek. Idősebb Plinius is írta (VIII. sz., 48), hogy a szőnyegeket ("polymita") Alexandriában találták fel. Mivel a görög és latin szövegek nem tartalmaznak részletes technikai információkat, az nem ismert, hogy lapos vagy bolyhos szövésű szőnyegekről van-e szó.
Legalább az i.sz. negyedik vagy ötödik századból származó lapos szőtt kilimeket Turfanban, Hotan prefektúrában, Kelet-Turkesztánban, Kínában találtak, egy olyan területen, ahol ma is szőnyegeket gyártanak. A Lop-nór sivatag területén is előkerültek szőnyegtöredékek, melyek szimmetrikus csomókban vannak szőve, minden csomósor után 5-7 átszőtt vetülék, csíkos kivitelben, változatos színekben. Ezek jelenleg a londoni Victoria és Albert Múzeumban vannak. Más, szimmetrikus és aszimmetrikus csomókkal szőtt töredékeket a szíriai Dura-Európoszban és az iraki At-Tar barlangokban találtak, ezek az i.sz. első századaira datálhatók.
Ezek a ritka leletek azt mutatják, hogy a festés és a szőnyegszövés valamennyi készsége és technikája már ismert volt Nyugat-Ázsiában az i.sz. első század előtt.
Korai történelem: Kr.e. 500 körül – i.sz. 200 A perzsa szőnyegeket Kr.e. 400 körül említette először a görög író, Xenophón "Anabasis" című könyvében, ezután a dardániai Timasiont kereste fel, mivel hallotta, hogy van nála néhány perzsa ivópohár és szőnyeg.
Xenophon a perzsa szőnyegeket értékeseknek, és érdemeseknek tartotta arra, hogy azokat diplomáciai ajándékként is használják. Nem ismert, hogy ezek a szőnyegek bolyhos szövésűek, vagy más technikával, például laposszövéssel vagy hímzéssel készültek, de érdekes, hogy a világirodalomban a perzsa szőnyegekre való legelső utalás már a luxus kontextusába helyezi őket.
Az akhaimen (i. e. 553–330), a szeleukida (i. e. 312–129) és a pártus (kb. i. e. 170–226) királyok idejéből nem maradt fenn perzsa szőnyeg.
A Szászánida Birodalom: 224–651 A Pártus Birodalmat követő Szászánida Birodalmat a szomszédos Bizánci Birodalom mellett kora egyik vezető hatalmának ismerték el több mint 400 évig. A Szászánidák nagyjából az akhaimenidák által meghatározott határokon belül alapították meg birodalmukat, a fővárosukkal Ktésziphónnal. Ez az utolsó perzsa dinasztia az iszlám érkezése előtt felvette a Zoroasztrizmust államvallássá.
Azt, hogy a perzsák pontosan mikor és hogyan kezdték el a bolyhos szőnyegek szövését, jelenleg nem ismert, de a szőnyegszövés és a padlóburkolatok megfelelő kialakításának ismerete minden bizonnyal a Bizáncot, Anatóliát és Perzsiát lefedő területen, a Bizánc és Perzsia között fekvő Anatóliában már biztosan meg volt.
A területet 133 óta a Római Birodalom uralta. Földrajzilag és politikailag, a szövetségek és a hadviselés, valamint a kereskedelem változásával Anatólia összekapcsolta Kelet-Rómát a Perzsa Birodalommal. Művészeti szempontból mindkét birodalom hasonló stílusokat és dekoratív szókincset alakított ki, amint azt a római Antiochia mozaikjai és építészete jól példáznak. A Jan van Eyck "Paele Madonna" c. festményén látható török szőnyegminta késő római eredetre vezethető vissza, és a korai iszlám padlómozaikokhoz kapcsolódik, amelyeket Khirbat al-Mafjar Omajjád palotájában találtak.