Az International School of Debrecen (magyarul: Debreceni Nemzetközi Iskola) államilag támogatott nemzetközi iskola Debrecenben. Az iskolát 2019-ben nyitották, amivel Magyarország egyig legújabb nemzetközi iskolája. Igazgatója Tom McLean. Nemzetközi tanterv alapján működik az iskola, tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamban a diákok részt vehetnek az International Baccalaureate diplomaprogramon. Tandíja évente 10 és 20 ezer euró között mozog. 40 nemzetből 380 diák jár az iskolába.

Története Az iskola létrehozását 2015-ben rendelte el a város önkormányzata, azzal a céllal, hogy az egyre több odaköltöző nemzetközi nagyvállalat, gyakran külföldi alkalmazottjainak gyerekeit kiszolgálja. 2017. március 1-én hozták létre a Debreceni Nemzetközi Oktatási Központ nonprofit szervezetet, ami az iskola felépítéséért és működtetéséért felelős. A tervpályázatot ugyanezen év márciusában írták ki és júliusában zárták le. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2018 decemberében vette nyilvántartásba az ISD-t, amit követően 2019 szeptemberében nyílt meg. A felső tagozatos képzést egy évvel később, 2020-ban kezdték meg. Az iskola felépítésére és megnyitására 3,8 milliárd forintot adott a magyar kormány. 2025-ig Debrecen önkormányzata működtette az iskolát, amitől kezdve önfenntartó.

Campus Az ISD campusát 2018-ban kezdték el megépíteni és 2019-ben fejezték be. A Nagyerdő mellett található épület 7200 m2, félkör alapban van felépítve egy foci-, egy kosárlabda-, és futópálya körül. Modern stílusban építették.

Vezetőség

Tom McLean, igazgató Lucille Burden, felső tagozati igazgató Christopher Southwick, felső tagozati igazgatóhelyettes Rosalind Fawcett, alsó tagozati igazgató Angélica Infante, alsó tagozati igazgatóhelyettes Tácsik Barbara, HR-igazgató Dunai Katalin, fejlesztési igazgató Érckövi Zoltán, gazdasági igazgató

Tandíj Az iskola tandíja a tanulók életkorától függ. A 2026–2027-es tanévre az óvoda éves tandíja az első két évre összesen euró (azaz nagyjából 4,1 millió forint), a harmadikra (2,5 millió forint). Elsőtől a második osztályig a tandíj euró, harmadiktól ötödikig euró, míg hatodiktól nyolcadik osztályig több, . Ezt követően, tizedik osztályig euró. Az utolsó két tanévért évente több, mint 7,3 millió forintot fizetnek a családok. Ezek mellett az új tanulók 80 ezer forint jelentkezési és 1000 euró regisztrációs díjat fizetnek. Ezek mellett attól függően, hogy egy családból hány gyerek jár az iskolába, kedvezményt is kaphatnak.

Jegyzetek

Források Az ISD weboldala

Kapcsolódó szócikkek Magyarországi nemzetközi iskolák listája

Kategória:Magyarország nemzetközi iskolái Kategória:Debrecen középiskolái Kategória:Debrecen általános iskolái Kategória:2019-ben alapított oktatási intézmények