Paul Brooke (London, 1944. november 22. –) visszavonult angol televíziós, rádiós és filmszínész.
Színészi pályája Színpadon kezdte pályafutását az 1960-as végén. Főleg londoni színházakban játszott, így több éven át a Frank Dunlop Young Vic Company társulatának tagja volt.
Első kisebb filmes szerepét 1972-ben kapta a Hammer Filmgyár Straight On till Morning című thrillerfilmjében, melyet Peter Collinson rendező készített John Peacock (1945–2017) író forgatókönyvéből. Ő adta Kígyónyelv hangját A Gyűrűk Ura c. Tolkien-regény 1981-es BBC rádiójáték-adaptációjában.
Joviális kispolgárokat, okoskodó hivatalnokokat, olykor groteszk külsejű és viselkedésű figurákat jelenített meg. Játszott a James Bond kalandfilm-vígjátéksorozat 1981-es Szigorúan bizalmas c. részében, a címszereplő (Roger Moore mellett. Egy Malakili nevű rancor-tenyésztőt alakított a Csillagok háborúja sorozat 6. filmjében, az 1983-as A Jedi visszatér-ben. Hangját nem találták eléggé fenyegetőnek, ezért az eredeti filmben Ernie Fosselius angol hangját adták alája. Rowan Atkinson mellett játszott a Fekete Vipera komédiasorozatban (1983) és a Mr. Bean sorozat "A könyvtár" c. részében (1990).
1985-ben Gioachino Rossini zeneszerzőként vendégszerepelt egy különleges zenei tévéprodukcióban, Humphrey Burton és Yves-André Hubert rendezők Hommage à Rossini című koncertfilmjében, amelyet a Versailles-i kastélyban vettek fel Claudio Abbado karmester, továbbá Montserrat Caballé, Marilyn Horne, Ruggero Raimondi és Samuel Ramey operaénekesek közreműködésével.
Ken Russel 1988-as horrorfilm-vígjátékában, A fehér féreg búvóhelyében egy kígyóvá átlényegült, groteszk rendőrt alakított, akit Peter Capaldi skótduda-zenével próbál bűvölni. Detektívet játszott Michael Caton-Jones rendező 1989-es Botrány című (1989) politikai krimijében, amely a John Profumo hadügyminiszter és Christine Keeler prostituált viszonyából 1963-ban kialakult valós belbiztonsági krízist dolgozza fel.
Szerepelt Nigel Cole rendező 2000-es Fűbenjáró bűn és Sharon Maguire 2001-es Bridget Jones naplója c. vígjátékaiban.
A 2004-2005-ös szezon több nagy produkciójában megjelent. Virágárus-boltost játszott az Alfie c. vígjátékban, árverés-vezetőt Joel Schumacher Az operaház fantomja c. zenés drámájában és Mr. Grimwiget Roman Polański rendező 2005-ös Twist Olivér-jében. A BBC televízió 2004-ben sugárzott Az Alan Clark-naplók c. politikai filmsorozatában az IRA által 1990-ben meggyilkolt Ian Gow (1937–1990) konzervatív politikust alakította.
Sok népszerű angol tévéfilmben, filmvígjátékban és sorozatban szerepelt kisebb-nagyobb mellékszerepben, így a Bertie és Elizabeth-ben, a Foyle háborújában, a Sharpe sorozat Sharpe bosszúja (S05E01) c. részében, a Kisvárosi gyilkosságokban, a Chesterfield lovagjaiban, az Az elveszett ereklyék fosztogatói-ban, és az 1997-es Nostromo tévé-minisorozatban is.
2010-ben nyugdíjba vonult. Fia, Tom Brooke (*1978) szintén színészi pályán dolgozik.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1972 Straight On till Morning ideges férfistáblistán nincs feltüntetve 1979 Agatha Agatha John Foster Galbenisz Tomasz 1981 Szigorúan bizalmas For Your Eyes Only Bunky Pálfai Péter 1983 Star Wars VI. rész – A jedi visszatér Star Wars Episode VI: Return of the Jedi Malakili 1984 Tarzan, a majmok ura Greystoke: The Legend of Tarzan, Lord of the Apes Stimson tiszteletes 1985 Amerika fegyverben Revolution Lord Darling 1988 A fehér féreg búvóhelye The Lair of the White Worm Erny rendőrbiztos Bácskai János 1989 Botrány Scandal John nyomozó őrmester Forrongó évszak A Dry White Season Dr. Herzog 1990 The Fool Lord Paramount 1993 Lökött örökösök Splitting Heirs idegenvezető Várkonyi András A per The Trial bankigazgató-helyettes Genghis Cohn Hans-Dieter Pohl 1999 Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz The Messenger: The Story of Joan of Arc domrémy-i pap A rettegés tornya Lighthouse Campbell kapitány Bácskai János 2000 Fűbenjáró bűn Saving Grace Charlie Ránk szakad az ég Il cielo cade Mr. Pitt 2001 Bridget Jones naplója Bridget Jones's Diary Mr. Fitzherbert A királyné nyakéke The Affair of the Necklace Monsieur Bohmer 2004 Alfie Alfie virágbolt tulajdonosa Kajtár Róbert Az operaház fantomja The Phantom of the Opera árverés vezetője 2005 Twist Olivér Oliver Twist Mr. Grimwig Verebély Iván Still Life (rövidfilm) árverés vezetője 2008 A szerelem határai The Edge of Love Mr. Judge Singleton
Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1972 József és a színes szélesvásznú álomkabát Joseph and the Amazing Technicolor Dreamcoat Reuben 1978 Tévedések vígjátéka The Comedy of Errors Angelo 1981 Minden jó, ha a vége jó All’s Well That Ends Wel Lavache 1983 Az operaház fantomja The Phantom of the Opera felügyelő 1985 Történelmi magánügyek avagy az SS szorításában Hitler’s S.S.: Portrait in Evil Josef Biegler SA-tábornok Hommage à Rossini Gioachino Rossini koncertfilm-különkiadás 1992 Föld és vér De terre et de sang Simon 1996 A holdgyémánt The Moonstone Dr. Candy 2000 Koldus és királyfi The Prince and the Pauper városi tanácsnok 2001 Doc Martin Charley 2002 Bertie és Elizabeth Bertie and Elizabeth Tommy Lascelles 2003 Doc Martin olajra lép Doc Martin and the Legend of the Cloutie Charley 2008 Einstein és Eddington Einstein and Eddington H. H. Turner
Sorozat
2009: The Royal, tévésorozat; Dr. Marsden 2009: Minder, tévésorozat; Dickie Mint 2008: Agatha Christie: Marple tévésorozat; Egy marék rozs c. rész; Mr. Billingsley 2007: Az én kis családom (My Family), tévésorozat; Mr. Salem 2004–2006: A pánik hete (The Worst Week of My Life), tévésorozat; vikárus 2005: Álom és szerelem (Rosamunde Pilcher), tévésorozat; Derek 2005: Vagányok – Öt sikkes sittes (Hustle), tévésorozat; Benny 2004: Az Alan Clark-naplók ( The Alan Clark Diaries), tévésorozat; Ian Gow 2002: Foyle háborúja (Foyle’s War), tévésorozat; Arthur Ellis 2000: Az elveszett ereklyék fosztogatói (Relic Hunter), tévésorozat; Gerard La Grange 1998: Dalziel és Pascoe nyomoz (Dalziel and Pascoe); tévésorozat; Eustace Horncastle kanonok 1998: Kisvárosi gyilkosságok (Midsomer Murders), tévésorozat; Faithful into Death c. rész; Nigel Anderson 1998: A szájkosár (The Scold’s Bridle), tévé-minisorozat; Duncan Orloff 1998: A Nap heve (Heat of the Sun), tévé-minisorozat; Sir Rex Willoughby 1997: Körtánc az idő dallamára (A Dance to the Music of Time), tévé-minisorozat; Maclintick 1997: Sharpe, tévésorozat; Sharpe bosszúja c. rész; Roland 1996–1997: Nostromo, tévé-minisorozat; Mitchell kapitány 1993: Az ifjú Indiana Jones kalandjai (The Young Indiana Jones Chronicles), tévésorozat; rendőr 1992: Chesterfield lovagjai (Covington Cross), tévésorozat, szerzetes 1990: Mr. Bean, tévésorozat; A könyvtár c. rész; olvasó 1987: A mesemondó (The Storyteller), tévésorozat; kancellár 1987: Napóleon és Joséphine (Napoleon and Josephine: A Love Story), tévé-minisorozat; Junot tábornok 1983: Fekete Vipera (The Black Adder), tévésorozat; Bellows barát
Jegyzetek
További információ
Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Angol színészek Kategória:Londoniak Kategória:Élő személyek