Az Erdélyi Fejedelemség (Habsburg birodalmi tartományként) 1765-től Erdélyi Nagyfejedelemség magyar koronatartomány, 1804-től pedig osztrák koronatartomány Chambers's Encyclopaedia Vol. IX, 1860, Chambers's Encyclopaedia based on Brockhaus Enzyklopädie, 10th Edition volt, amelyet a Habsburg Birodalom (később Osztrák Birodalom) Habsburg-házi és Habsburg-Lotaringiai-házi uralkodói uraltak. Miután az oszmánokat kiűzték a középkori Magyar Királyság területeinek nagy részéből, a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) bukása után a Habsburg-dinasztia az Erdélyi Fejedelemség egykori területeit követelte a címükben, a " Magyar király " címben. Az 1848-as forradalom idején a magyar kormány az 1848. évi áprilisi törvényekkel Laszlo Péter, Hungary's Long Nineteenth Century: Constitutional and Democratic Traditions in a European Perspective, BRILL, 2012, p. 56 kikiáltotta az uniót Erdéllyel. Az erdélyi országgyűlés május 30-i megerősítése és a király június 10-i jóváhagyása után Erdély ismét Magyarország, valamint a szabadságharc idején fennálló Magyar Állam szerves részévé vált. Meg kell itt jegyezni, hogy e döntés eredményeként az erdélyi románok 1848-as forradalmi mozgalma végül az unió miatt szembefordult a magyar forradalommal, és Erdélyben polgárháborús viszonyok alakultak ki a román és magyar forradalmi erők között, amelyek a polgári áldozatai is voltak. A forradalom bukása után az Olmützi alkotmány kimondta, hogy az Erdélyi Fejedelemség Magyarországtól teljesen független, külön koronaföld legyen.Austrian Constitution of 4 March 1849. (Section I, Art. I and Section IX., Art. LXXIV) 1867-ben az osztrák-magyar kiegyezés eredményeként a fejedelemség újra egyesült Magyarországgal, és Szent István Koronájának Országainak része lett. Ennek eredményeként az erdélyi románok politikai passzivitásba vonultak, és nem vettek részt az országgyűlési választásokon, a Monarchia széteséséig.

Történelem balra|bélyegkép| Erdélyi Nagyfejedelemség 1791-ben balra|bélyegkép| Erdély (sárgával – jobb oldalon) a Habsburg Monarchia katonai körzeteinek térképén (1818-as térkép az 1790-es évek végének helyzetét ábrázolva) A Nagy Török Háborúban I. Lipót Habsburg császár elfoglalta az oszmán vazallus Erdélyi Fejedelemséget, és arra kényszerítette I. Apafi Mihály fejedelmet, hogy ismerje el uralmát "magyar királyi" minőségében. Apafi 1690-ben bekövetkezett halála után Lipót császár elrendelte a Diploma Leopoldinumot, amely az erdélyi területet a Habsburg-monarchiához csatolta. 1697-ben I. Mihály fia és örököse, II. Apafi Mihály fejedelem végül lemondott Erdélyről Lipót javára; az Osztrák Koronaföldek bővülését a Szent Liga és az Oszmán Birodalom között 1699-ben megkötött Karlócai béke erősítette meg.

A Rákóczi-féle szabadságharc kudarca után 1711-ben megkötötték a szatmári békét: megszilárdították a Habsburgok uralmát Erdélyben, és az erdélyi fejedelmeket Habsburg birodalmi helytartókra (Guberniumokra) váltották fel. 1765-ben Mária Terézia és fia, II. József császár kikiáltotta az Erdélyi Nagyfejedelemséget, megszilárdítva Erdély sajátos elkülönült státusát az 1691-es Diploma Leopoldinum által létrehozott Habsburg Monarchián belül.

Dél-Erdély körülbelül 1734-től koronaföld Felső-Ausztria, Stájerország és Karintia német ajkú földbirtokosainak településterülete lett, akiket a Habsburg Monarchia legkeletibb előőrsére száműztek. Nagyszeben (Hermannstadt) környékét a középkor óta az erdélyi szászok lakták; itt kellett a földbirtokosoknak a Nagy Török Háború idején elpusztított vidékeken letelepedniük.

Az erdélyi lakosság többsége román és magyar volt, nagy részük magyar főrendiházikanak dolgozó, a bizonytalan jobbágyság körülményei között élő paraszt volt. Az 1784-es erdélyi parasztfelkelés és a politikai egyenlőség minden követelése azonban hiábavaló volt.

Az 1848-as forradalom idején a magyar felkelők Erdély újraegyesítését szorgalmazták Magyarországgal – ellenezték az Avram Iancu vezette román (oláh) forradalmárok –, de a jobbágyság eltörlését is. Az 1848-as áprilisi törvények kimondták az újraegyesítést, de a magyar felkelés leverése után Erdély még évekig katonai igazgatás alatt maradt, és a Olmützi alkotmány az Erdélyi Nagyfejedelemséget külön koronatartományként határozta meg, amely teljesen független Magyarországtól.

1853-ban megszűnt az 1762-től fennálló Erdélyi Katonai Határőrvidék és ismét Erdély része lett.

A Nagyszebenben összehívott 1863-1864-es erdélyi országgyűlés kimondta, hogy a román nemzetet, nyelvet,kultúrát és vallást (görögkatolikus és keleti ortodox) a románokkal azonos rangra kell emelni. a többi nemzetet, ezzel teljes jogegyenlőséget biztosítva a románoknak Erdély többi lakosával. Szintén ebből az alkalomból a románok birtokolták először a helyek relatív többségét az erdélyi országgyűlésen, egy ideiglenes, liberális szabályozást követően (románok: 1 300 913 lakosra 48 képviselő; magyarokra: 568 172 lakosra 44 képviselő; szászokra: 33 képviselő 204 031 lakosra).

1865 szeptemberében a magyarsággal a magyarokkal megbékélést kereső császár a nyomasztó osztrák katonai és gazdasági válság közepette feloszlatta a nagyszebeni országgyűlést, és Kolozsváron új, a magyarságnak durván előnyben részesítő választójogi szabályozás szerint megválasztott országgyűlést hívott össze. oldal. Ez az új Erdélyi Országgyűlés 1865. november 19-én megszavazta a Magyarországhoz való csatlakozást. Az ezt követő osztrák-magyar kiegyezéssel megszűnt a magyar nemesség, a székelyek és az erdélyi szászok évszázados autonóm státusza, és az 1868. december Prof. dr. PÁL Judit - Unió vagy autonómia? Erdély uniójának törvényi szabályozása. Magyar Kisebbség. Nemzetpolitikai szemle. Új sorozat. XIV. évf. 2009. 1-2. (51-52.) sz. 64-80. - Prof. dr. PÁL Judit - Union or autonomy? The legal reagulation of the union of Transylvania. Magyar Kisebbség. Nemzetpolitikai szemle. Új sorozat. XIV. évf. 2009. 1-2. (51-52.) sz. 64-80. -án kodifikált Kettős Monarchia keretein belül az Erdélyi Nagyfejedelemség a tulajdonképpeni Magyarországhoz (Transzlajtániához) került.

A kiegyezés után, 1868. május 3-án, a mintegy 60 000 erdélyi paraszt részvételével zajló népgyűlésen az erdélyi románok képviselői kiadták a Blaj-kiáltványt, amely a magyar kormányrendszer elleni politikai nyilatkozat volt, ami felszámolta Erdély hosszú távú fennállását. Sürgette Erdély autonómiáját, országgyűlésének újranyitását az arányos képviselet alapján, valamint a nagyszebeni országgyűlés által jóváhagyott törvények elismerését. Pontosította, hogy a románok nem ismerik el a magyar országgyűlést, sem annak jogát, hogy Erdély számára törvényeket alkosson. A dokumentum egyúttal kifejezte a magyar intézmények elismerésének megtagadása és az ország politikai életének bojkottálása passzivista doktrína alapelveit.

Határok Az 1867-es felszámolása előtt az Erdélyi Fejedelemség északnyugaton és nyugaton a Magyar Királysággal, északkeleten a Habsburg Bukovinai Hercegséggel, délnyugaton a Katonai Határőrvidékkel, délen és keleten pedig a Moldvai és Havasalföld Egyesült Hercegségeivel.

Demográfiai adatok Év Összesen románok magyarok németek Megjegyzések 1700 ~500 000 ~50% ~30% ~20% Jancsó Benedek becslése Trócsányi, Zsolt (2002). A NEW REGIME AND AN ALTERED ETHNIC PATTERN (1711–1770) (Demographics), In: Béla Köpeczi, HISTORY OF TRANSYLVANIA Volume II. From 1606 to 1830, Columbia University Press, New York, 2002, p. 2-527, 1700 ~800 000–865 000 Legutóbbi becslések Trócsányi, Zsolt (2002). A NEW REGIME AND AN ALTERED ETHNIC PATTERN (1711–1770) (Demographics), In: Béla Köpeczi, HISTORY OF TRANSYLVANIA Volume II. From 1606 to 1830, Columbia University Press, New York, 2002, p. 2 - 522/531, 1712-1713 34% 47% 19% Hivatalos becslés 1720 806 221 49,6% 37,2% 12,2% Kocsis Károly és Kocsisné Hodosi Eszter becslése Károly Kocsis, Eszter Kocsisné Hodosi, Ethnic Geography of the Hungarian Minorities in the Carpathian Basin, Simon Publications LLC, 1998, p. 102 (Table 19) 1721 - 48,28% 36,09% 15,62% Acsády Ignác becslése Acsády Ignác: Magyarország népessége a Pragamtica Sanctio korában, Magyar statisztikai közlemények 12. kötet - Ignác Acsády: The population of Hungary in the ages of the Pragmatica Sanction, Magyar statisztikai közlemények vol. 12. 1730 ~725 000 57,9% 26,2% 15,1% Osztrák statisztika 1765 ~1 000 000 55,9% 26% 12% Hóman Bálint és Szekfü Gyula becslése 1773 1,066,017 63,5% 24,2% 12,3% 1784 1,440,986 - - - Hivatalos népszámlálás 1790 Peter Rokai – Zoltan Đere – Tibor Pal – Aleksandar Kasaš, Istorija Mađara, Beograd, 2002, pages 376–377. 1 465 000 50,8% 30,4% - 1835 - 62,3% 23,3% 14,3% 1850 2,073,372 59,1% 25,9% 9,3%

Kormányzók

Név Kormányzósági ideje Kormányzósága alatti uralkodó<center>Bánffy György<center> 1691. január 20.–1708. november 15.<center> I. Lipót, I. József<center> Haller István<center>1709. augusztus 10.–1710. május 2.<center> I. József<center> Wesselényi István<center>1710. május 2.–1713. március 31.<center> I. József, III. Károly<center> Kornis Zsigmond<center>1713. március 31.–1731. december 14.<center>III. Károly<center> Franz Anton Paul Wallis<center>1732. július 19.–1734. december 2.<center>Hallerkői Haller János<center>1734. december 2.–1755. október 18.<center> III. Károly, Mária Terézia<center>Franz Wenzel Wallis<center>1755. december–1758. július 6.<center>Mária Terézia<center> Kemény László<center> 1758. július 6.–1762. május 7.<center> Adolf Nikolaus von Buccow<center>1762. május 7.–1764. május 18.<center> Hadik András<center>1764. június 17.–1768. március 27.<center> Karl O’Donnell<center>1768. március 27.–1770. szeptember 28.<center> Joseph Maria von Auersperg<center>1771. január 31.–1773. április 8.<center> Samuel von Brukenthal<center>1774. július 6.–1777. július 16.<center> Samuel von Brukenthal<center>1777. július 16.–1787. január 9.<center> Mária Terézia, II. József<center> Bánffy György<center>1787. január 9.–1822. július 5.<center> II. József, II. Lipót, I. Ferenc<center> Jósika János<center>1822. szeptember 11.–1834. október 15.<center>I. Ferenc<center> Habsburg-Estei Ferdinánd főherceg <center>1835. február 7.–1837. április 30. <center>I. Ferenc, V. Ferdinánd<center> Kornis János<center>1838. október 5.–1840. augusztus 15.<center>V. Ferdinánd<center> Teleki József<center>1842. január 8.–1848. november 14.<center> Mikó Imre<center>1848. november 14.–1848. december 22.<center> V. Ferdinánd, I. Ferenc József <center>Vay Miklós<center>1848. június 19.–1849. január 2.<center>Ferenc József<center> Ludwig von Wohlgemuth <center>1849. július 11.–1851. február 24.<center> Karl Philipp Borromäus zu Schwarzenberg<center>1851. április 29.–1858. június 25.<center> Friedrich von Liechtenstein <center>1858. július 26.–1861. április 23.<center> Mikó Imre<center>1860. december 10.–1861. november 21.<center> Ludwig Folliot de Crenneville<center>1861. november 26.–1867. április 2.<center> Péchy Manó<center>1867. április 2.–1869. május 1.

Jegyzetek

Kategória:Európa történelmi államai Kategória:Magyarország történelme