A Misztrál–2 hadművelet () a Horvát Hadsereg (HV) és a Horvát Védelmi Tanács (HVO) offenzívája volt Nyugat-Bosznia-Hercegovinában 1995. szeptember 8 és 15. között a boszniai háborúban. Célja az volt, hogy biztonsági ütközőzónát hozzon létre Horvátország és a Boszniai Szerb Hadsereg (VRS) pozíciói között, és Jajca, Šipovo és Drvar városok elfoglalásával veszélyeztesse a legnagyobb boszniai szerbek által birtokolt várost, Banja Lukát. Az egyesített HV és HVO erők Ante Gotovina vezérőrnagy parancsnoksága alatt álltak.
A hadművelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) a Megfontolt erő hadművelet (Operation Deliberate Force) kódnevű VRS elleni légi hadjárata során indult, amely a nagyrészt Szarajevó térségében (de az ország más részein is) levő VRS légvédelmet, tüzérségi állásokat és tároló létesítményeket célozta meg. Napokkal az offenzíva megkezdése után a Sana hadműveletben a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege (ARBiH) a HV és a HVO előrenyomulás jobb és bal oldalán lévő VRS állásokat is megtámadta. Az offenzíva elérte a kitűzött célt, és megalapozta a HV, a HVO és az ARBiH további előrenyomulását Banja Luka felé, hozzájárulva a háború lezárásához.
A szakértők nem értenek egyet abban, hogy az offenzíva a Sana hadművelettel együtt, vagy a NATO légicsapásai járultak-e hozzá jobban a boszniai háború megoldásához, és mennyiben segítették az ARBiH, a HVO és a HV előretörését a NATO légicsapásai. A Misztrál–2 hadművelet boszniai szerb civilek százainak életét követelte, és több tízezer ember kényszerült lakóhelyét elhagyni. 2011-ben öt volt horvát katonát ítéltek el háborús bűnök miatt öt boszniai szerb katonának és egy civilnek a művelet során végrehajtott kivégzése miatt. 2016-ban boszniai szerb tisztviselők büntetőfeljelentést tettek Damir Krstičević horvát védelmi miniszter ellen, azt állítva, hogy háborús bűnöket követett el az offenzíva során.
Előzmények
Mivel a Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska narodna armija – JNA) a Vance-terv elfogadását és végrehajtásának megkezdését követően kivonult Horvátországból, 55 000 Bosznia-Hercegovinában született tisztét és katonáját átvezényelte az új boszniai szerb hadsereghez, amelyet később Boszniai Szerb Köztársaság hadseregére (Vojska Republike Srpske – VRS) kereszteltek. Ez az újjászervezés a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság 1992. január 9-i kikiáltását követte, de megelőzte a Bosznia-Hercegovina függetlenségéről 1992. február 29. és március 1. között megtartott népszavazást. Ezt a nyilatkozatot később a boszniai szerbek a boszniai háború ürügyeként hozták fel. A boszniai szerbek 1992. március 1-jén megkezdték a főváros Szarajevó és más területek megerősítését, másnap pedig Szarajevóban és Dobojban már jelentették a háború első halálos áldozatait. Március utolsó napjaiban a boszniai szerb erők tüzérséggel bombázták Bosanski Brodot, aminek eredményeként a Horvát Hadsereg 108. dandárja a határon átnyúló hadműveletbe kezdett. 1992. április 4-én a JNA tüzérsége megkezdte Szarajevó ágyúzását. Más példák is voltak arra, hogy a JNA közvetlenül támogatta a VRS-t, például Zvornik elfoglalásakor 1992. április elején, amikor a JNA átlőve a Drina folyón tüzérségi támogatást nyújtott Szerbiából. Ezzel egy időben a JNA megpróbált enyhíteni a feszült helyzeten, és tárgyalásokat próbált szervezni az országban.
A JNA és a VRS Bosznia-Hercegovinában szemben állt a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadseregével és a Horvát Védelmi Tanáccsal (HVO), amely a bosnyákok által uralt központi kormányzatnak, illetve a bosnyák vezetésnek, valamint a HV-nek az irányítása alá tartozott, amely esetenként támogatta a HVO működését. 1992. április végén a VRS 200 000 katonát, több száz harckocsit, páncélos szállító harcjárművet (APC) és tüzérségi eszközt tudott bevetni. A HVO és a Horvát Védelmi Erők (Hrvatske obrambene snage – HOS) megközelítőleg 25 000 katonát és egy maroknyi nehézfegyvert tudott kiállítani, míg az ARBiH nagyrészt felkészületlen, közel 100 000 katonával rendelkezett, akiknek kevesebb mint fele volt ellátva kézifegyverekkel, és gyakorlatilag nem volt nehézfegyverzete. A különböző erők fegyverkezését az ENSZ fegyverembargója akadályozta, amelyet 1991 szeptemberében vezettek be. 1992. május közepére, amikor azok a JNA-egységek, amelyek nem kerültek át a VRS-be, kivonultak Bosznia-Hercegovinából az újonnan kikiáltott Jugoszláviába, a VRS Bosznia-Hercegovina körülbelül 60 százalékát ellenőrizte. A VRS ellenőrzése alatt álló terület mértéke 1992 végére az országnak körülbelül 70 százalékra nőtt.
1995-re az ARBiH és a HVO szervezett erőkké fejlődtek, amelyek viszonylag nagyszámú tüzérségi eszközt és jó védelmi erődítéseket alkalmaztak. A VRS még ott sem volt képes áthatolni védelmükön, ahol erői megbízható katonai taktikát alkalmaztak, mint például 1995 májusában és júniusában az orašjei csatában. A Krajinai Szerb Köztársaság horvátországi szerbek által ellenőrzött területei nagy részéről a térség 1995. augusztusi, Vihar hadművelettel történt visszafoglalása után a HV Nyugat-Boszniára és Hercegovinára helyezte a hangsúlyt. A váltást az a vágy motiválta, hogy a horvát határ mentén biztonsági zónát hozzanak létre, Horvátországot regionális hatalommá tegyék, és a boszniai háború kikényszerítésével a nyugat kegyeit is elnyerjék. Bosznia-Hercegovina kormánya üdvözölte a lépést, mivel hozzájárult ahhoz a céljukhoz, hogy megszerezzék az irányítást Nyugat-Bosznia és Banja Luka városa – a boszniai szerbek által birtokolt terület legnagyobb városa – felett.
1995 augusztusának utolsó napjaiban a NATO megindította az Megfontolt erő hadműveletet – a VRS elleni légi hadjáratot. Ezt az offenzívát a srebrenicai mészárlás nyomán bekövetkezett augusztus 28-i második markalei vérengzésre válaszul indították. Légitámadások augusztus 30-án kezdődtek, és kezdetben a VRS légvédelmét célozták meg, ezen belül főként Szarajevó melletti célpontokra csaptak le. Az offenzívát szeptember 1-jén rövid időre felfüggesztették és kiterjesztették a város körüli tüzérségi és tároló létesítményekre is. A bombázás szeptember 5-én folytatódott és mivel a NATO majdnem kimerítette a Szarajevó melletti célpontok listáját, szeptember 9-ig kiterjesztették a Banja Luka melletti VRS légvédelemre is. Szeptember 13-án a boszniai szerbek elfogadták a NATO követelését egy Szarajevó körüli biztonsági zóna létrehozására, és a hadjárat abbamaradt.
A szembenálló erők Mivel a NATO-bombázás általában a VRS-t célozta Szarajevó környékén, Nyugat-Bosznia a VRS, a HVO vagy az ARBiH által Bihács, Drvar és Glamoč közelében indított támadások kivételével viszonylag nyugodt maradt a Vihar hadművelet után. Abban az időben a HV, a HVO és az ARBiH közös offenzívát tervezett a régióban. Az offenzíva fő része az Adrián fújó szél után „Misztrál” (pontosabban a Misztrál–2) nevet kapta. A HV és a HVO egy hónapon belüli hadműveletet tervezett Jajca, Šipovo és Drvar városok elfoglalására, erőiket pedig Banja Lukát fenyegetve helyezték el. Az offenzívára kijelölt egyesített HV- és HVO-erők élére Ante Gotovina tábornok került.
Az erőket három csoportban vetették be. A Šipovo és Jajca elfoglalásával megbízott Északi Műveleti Csoport (OG Észak) 11 000 katonából állt, és a Gotovina rendelkezésére álló legjobb egységeket – a 4. gárdadandárt és a 7. gárdadandárt, valamint a HV 1. horvát gárdadandárát (1. HGZ) és három HVO gárdadandárt foglalt magába. A haderő többi része OG Nyugat és az OG Dél zónába szerveződött, és öt HV honvédezredből és három tartalék gyalogdandárból állt. Ennek a két csoportnak kellett Drvar környékén lefognia a VRS 2. krajinai hadtestének csapatait, és megkísérelni előrenyomulni a város felé. Miután az OG Észak befejezte feladatait, vissza kellett fordulnia és kellett foglalnia Drvart. Gotovina erői a balról ARBiH 5. hadteste és a jobbról a az ARBiH 7. hadteste között helyezkedtek el. Az ARBiH-erőknek egy különálló, de összehangolt offenzíva, a „Sana” hadművelet keretében a HV és a HVO oldalain kellett előrenyomulniuk.
A kombinált HV és HVO offenzíva területén velük szemben a VRS 2. krajinai hadteste, amelyet Radivoje Tomanić vezérőrnagy, valamint az 1. krajinai hadtest 30. gyalogos hadosztálya állt, melyet Momir Zec vezérőrnagy irányított. Tomanić, aki Drvarban állította fel főhadiszállását, egész Nyugat-Bosznia szerb katonai parancsnoka volt. Tomanić és Zec körülbelül 22 000 katonából álló együttes haderőt vezényeltek. Úgy ítélték meg, hogy az ARBiH nagyobb fenyegetést jelent a térségben, és a HV ellen közvetlenül csak 5-6000 közötti katonát vetettek be, amely egy gépesített, és hat könnyű gyalogsági dandárból állt, egy dandár pedig tartalékban volt.
A hadművelet lefolyása Első szakasz A hadművelet első szakasza szeptember 8-tól 11-ig tartott, és Šipovo és Jajce déli megközelítését védve, a Glamočtól északra fekvő hegyeken átívelő VRS védelem leküzdésére tervezték. A támadást szeptember 8-án reggel indították meg. A 7. és a 4. gárdadandár csapása a Mlinište-hágó, illetve a Jastrebnjak-hegy felé irányult. A VRS védelmének első vonalát 10:00-ra áttörték, ami lehetővé tette az 1. HGZ-nek, hogy áthatolva a 4. gárdadandáron megkerülje a Vitorog-hegyet és az ottani különösen erős VRS védelmet. Az 1. HGZ-t Vitorognál a VRS állások elleni támadásokban gyorsan megerősítették a 60. gárdazászlóalj és a különleges rendőrség egységeivel. Az offenzíva kezdeti napján a legnagyobb haladást a 4. gárdadandár érte el, amely 5 km-t haladt előre. A 7. gárdadandár és az 1. HGZ lényegesen kisebb távolságot haladt előre, míg az OG Dél és OG Nyugat Drvar ellen indított támogató erőfeszítései aznap alig haladtak előre.
Szeptember 9-én a HV és a HVO leküzdötte a három VRS gyalogdandár és a 7. gépesített dandár fő védelmének zömét, és ezzel kulcsfontosságú áttörést ért el. Az 1. HGZ visszaszorította a VRS-t Vitorogtól, a 7. gárdadandár pedig 8 km-re előrenyomult, elfoglalva a Mlinište-hágót, míg a 4. gárdadandár Jastrebnjak hegyet vonta ellenőrzése alá. Másnap a HV és a HVO csak 2 km-t tudott előrenyomulni, mivel vele szemben a VRS az 1. páncélosdandárról leválasztott M-84-es harckocsikból álló zászlóaljat telepített. Ekkor a HV és a HVO elérte az offenzíva első szakaszának célkitűzéseit. Azon a napon a HV és a HVO támadásának jobb szárnyán az ARBiH 7. hadteste is megindította támadását és kitartóan lekötötte a Donji Vakuf védelmére vezényelt VRS-erőket.
Szeptember 11-én az OG Észak leállította a támadó hadműveleteket, míg a 4. és 7. gárdadandár tartalékba vonult. Helyükre a HVO 1. és 2. gárdadandárja került, amelyek az OG Észak lándzsahegyévé váltak. A 2. gárdadandár tapogatózó támadása Kupres-fennsík peremén némi haladást ért el Jajca felé. Az OG Észak és Dél újabb erőfeszítéseket tett Drvar elfoglalására, de a tüzérséggel és az M-87 Orkan rakétavetőkkel támogatott VRS-gyalogság visszaverte őket.
Második szakasz Az offenzíva második szakasza szeptember 12-én kezdődött. Célja Šipovo és Jajca az OG Észak általi elfoglalása volt, miután sikeresen áttörte a VRS védelmét Glamočtól északra. Mivel a VRS 7. gépesített dandárja Šipovo védelme érdekében kénytelen volt visszavonulni a Vitorog melletti állásokról, a HV és a HVO gyorsan nyomult előre, mely azt jelentette, hogy a VRS nem tudta megerősíteni a védelmi vonalat. Ugyanezen a napon a HV három Mi-24-es helikoptert vetett be a VRS páncélosok és tüzérség ellen, a HVO 1. gárdadandárja pedig elérte Šipovót és elfoglalta a várost. Előrenyomulását az 1. HGZ is támogatta, amely Šipovo mellett átkarolta a VRS védelmét. A támadást a 60. gárdazászlóalj, a vezérkar felderítő szabotázskülönítménye, valamint nehéztüzérség és rakétasorozat-vetők is támogatták. Amikor a VRS pozíciói Šipovo környékén elkezdtek gyengülni, a 2. gárdadandár Jajca irányában nyomult előre, és a nap végére elért egy a várostól 10 km-re délre levő pontot. Előrenyomulását a 22. szabotázskülönítmény és a különleges rendőrség támogatta.