Skinnay Ennis amerikai dzsessz- és popénekes, zenekarvezető.

Pályafutása

Edgar Clyde Ennis Jr.-ként született. Salisburyben, Észak-Karolinában. Egy testvére volt: James W. Ennis.

Hal Kemppel az Észak-Karolinai Egyetemen, Chapel Hillben találkozott. Az ottani Delta Sigma Phi (ΔΣΦ) testvériség tagjai voltak.A Delta Sigma Phit 1899-ben alapították a The City College of New York-on. Ez volt az első olyan testvéri közösség, amelyet vallási és etnikai elfogadottság alapján alapítottak. Jelenleg a testvériségnek több mint 6000 aktív tagja és több mint 85.000 élő öregdiák tagja van. Ennis az 1920-as évek végén dobosként és énekesként csatlakozott Kemp zenekarához. 1938-ig játszott vele, ideértve egy európai turnét is (1930).

1938-ban megszervezte saját zenekarát, amely a hollywoodi filmek népszerű együttesévé vált. „Got a Date With an Angel” volt a szignáldaluk. Ebben az időben Gil Evans számára hangszerelt. 1938-ban zenekarvezető volt Bob Hope rádióműsorában, majd belépett a hadseregbe. A háború végén visszatért Hollywoodba, és az 1946–1947-es szezonban csatlakozott az Abbott és Costello rádióműsorhoz.

Az 1950-es évek vége felé Ennis karrierje elhalványult, és többnyire Los Angeles környéki szállodákban dolgozott. Ennisről és zenekaráról a gyászjelentése így számolt be: „zenekara az ország minden jelentősebb táncpalotájában fellépett.”

Diszkográfia

1992: The Uncollected Skinnay Ennis & His Orchestra (1947-1948) 1992: 1956-1957 – Live in Stereo (Hal Kemp Remembered) 1992: Skinnay Ennis & His Orchestra – 1956-1957 Live in Stereo (Hal Kemp Remembered)

Filmek

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/skinnay-ennis-mn0000024018?1672820849725 https://music.apple.com/us/artist/skinnay-ennis/131249722 https://adp.library.ucsb.edu/index.php/mastertalent/detail/102707/Ennis_Skinnay

Fordítás

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai énekesek