A Vajda Péter utca Budapest VIII. kerületében található a Ganz negyed, a MÁVAG-kolónia és a Tisztviselőtelep között, az Orczy utat köti össze a Népligettel. (A Népligetet merőlegesen keresztezi.) Folytatása a kőbányai Fertő utca.
Története
A korábban névtelen utca 1897-ben a Simor utca nevet kapta. 1953-ban Vajda Péter költőről nevezték el.
Elején található a Golgota tér. Az utca északi részén húzódik végig a volt Ganz–MÁVAG gyárterület, illetve a hozzá tartozó MÁVAG-kolónia (munkás lakótelep), déli részén régi bérházak, kisebb ipari épületek, valamint a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola található. Utóbbinak érdekessége, hogy ez volt Lechner Ödön, a szecesszió magyar atyjának utolsó épülete, amelynek építési munkálatai azonban csak Lechner halála után fejeződtek be. (Egyébként nem szecessziós stílusban).
Közlekedés
További érdekesség, hogy a Ganz–MÁVAG-hoz tartozott egy vasúti próbapálya, amely a Vajda Péter utca felőli oldalon jött ki a gyárból és haladt a Népligetben a vasúti töltésig. Ehhez egy másik vágány is csatlakozott szintén a gyártelepről, amely a Könyves Kálmán körút mentén ágazott ki.https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/ganz/index.htmlhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/nepliget/index.html A Hungária körúton van egy egy azonos nevű villamosmegálló, amely az 1-es villamos egyik megállóhelye.
Az utcában 1951-2000 között közlekedett a 23-as, és rövidebb megszakításokkal 1943-1977 között a 20-as villamos. A vágányokat az előbbi viszonylat megszüntetése után, 2000-ben bontották el.https://villamosok.hu/balazs/valt/index2.html A 99-es busz 1963 óta halad végig az utcán.
Épületek, épületegyüttesek
Kép Név Építés ideje Elhelyezkedés Megjegyzés 70px Régi bérház 1. 70px Ganz–MÁVAG 1870-től több részletben Nagy kiterjedésű gyárterület, amely párhuzamosan húzódik a Vajda Péter utcával (északi oldalon), az utca elején, a Golgota térnél (Vajda Péter utca 2.?), illetve a végén közvetlenül érintkezik vele (Vajda Péter utca 8-12.?), a közbenső területen a MÁVAG-kolónia van az utca mentén. 70px Régi bérház 3. 70px MÁVAG-kolóniahttps://old.jozsefvaros.hu/hir/75151/a-koloniahttps://budapest100.hu/house/vajda-peter-utca-4-6-kolonia/ 1909–1910 4-6. A Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) építette a dolgozói számára. Tervezte: Lipták Pál. 70px Régi bérház 5. 70px Székesfővárosi kislakásos bérház 1910–1912 7-13. Épült Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében. Tervezte: Márkus Géza és Spiegel Frigyes. 70px 17-23. 70px Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolahttp://www.vajdaiskola.hu/iskolatortenet/ 1913–1924 25-31. Tervezte: Lechner Ödön és Reichl Kálmán. 70px Vajda Péter utcai templomtorony 1936 33-35. Egy 1934-ben épült evangélikus templomhoz tartozott, amelyet később lebontottak. Tervezte: Lux Kálmán. 70px Katica bölcsőde és óvodahttps://8.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/oktatas/katica-tagovoda-jozsefvarosi-ovodak 37-39. 70px Székesfővárosi kislakásos bérházLiber Endre: Középítkezések Budapesten 1920–1930, Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest, 1930, 27-31. o.https://budapest100.hu/house/vajda-peter-utca-43/ 1926 43. Épült Liber Endre kislakásépítési programja keretében. Tervezte: Hültl Dezső. 70px Haluxvill Villamossági Szaküzlet. Kábelgyár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 45-49. Az épület egy részében Penny üzletház üzemel.
Jegyzetek
További információk
Déry Attila: Józsefváros. VIII. kerület, Terc Kft., Budapest, 2007, (Budapest építészeti topográfia 4.)
Kategória:Budapest VIII. kerületének utcái és terei