A hercegpüspök ill. hercegérsek vallási hatalmával egyidejűleg világi uralmat is gyakorolt azon a területen, amely felett uralkodott. A Német-római Birodalom területén ez a funkció annak 1806-os felbomlásával de facto megszűnt. Egyes egyházmegyékben a név egészen az első világháború végéig fennmaradt. A hercegpüspök és a hercegérsek címek használatát és a hozzájuk tartozó világi jelképek (például fejedelmi kalap és címerpalást) használatát XII. Piusz pápa 1951-ben formálisan is eltörölte.Franz Gall: Österreichische Wappenkunde. Handbuch der Wappenwissenschaft. 2. Aufl. Böhlau Verlag, Bécs, 1992, 219, o.
Hercegpüspökök a Német-római Birodalomban Meghatározása bélyegkép|Johann Franz Eckher von Kapfing mint Freisingi hercegpüspök (1696–1727) címere hercegi és püspöki rangokkal A hercegpüspök fejedelmi rangú püspök, a Német-római Birodalom császári hercege volt. A püspökök evilági uralkodói funkciója a kora középkori német királyok azon politikájáig nyúlik vissza, hogy az általuk kinevezett püspökökre támaszkodjanak a hatalmas fejedelmi családok befolyásának megfékezésére. E püspökök egy része királyi jogokat (regálé) kapott. A területi fejedelemségek kialakulása során ezek a püspökök uralmukat világi területekre is kiterjesztették, amelyeket hercegpüspökségnek neveztek.
Történelmi fejlődése A birodalom három legelismertebb vallási fejedelmét a IV. Károly német-római császár Aranybullája határozta meg, amely 1356-ban a birodalom választófejedelmeit négy világi fejedelem, azaz királlyá válásra jogosult fejedelem mellé nevezte ki: ezek Mainz, Köln és Trier hercegérsekei voltak.
1521-ben 53 katolikus vallási fejedelemség volt a Német-római Birodalomban, a reformáció és a szekularizáció ezt a számot 1648-ra 23-ra csökkentette, ami a 18. században 26-ra nőtt.
A 16. században és a 17. század elején a megmaradt katolikus hercegi egyházmegyék mellett számos protestáns hercegi egyházmegye működött – mindenekelőtt a fontos magdeburgi főegyházmegye. Ezen evangélikus egyházi államok szinte mindegyike, amelyeket rendszerint a nagyhatalmú szomszédos dinasztiák fejedelmei irányítottak, világi fejedelemségekké alakultak (a nagyobb világi államok, például Brandenburg-Poroszország javára) az 1648-as vesztfáliai békével, amelyet legutóbb Magdeburgban hajtottak végre. 1680-ban. Protestáns hercegpüspökségként csak a Lübecki Egyházmegye maradt meg, határesetként pedig az Osnabrücki egyházmegye, amelyben katolikusok és evangélikusok váltakoztak. Az összes többi, 1648 és 1802/03 között még létező hercegpüspökség kizárólag katolikus volt. Csak három másik evangélikus császári apátság volt.
A 16. és 19. század eleje között a hercegpüspöki tisztségeket szinte kizárólag a régi nemesség egyes csoportjainak képviselői töltötték be – fejedelmi fiakkal, császári lovagokkal és a régi arisztokráciával. Ebből a szempontból a német császári egyház elsősorban főúri egyház volt 1803-ig.Erwin Gatz: Die Bischöfe der deutschsprachigen Länder von 1785/1803 bis 1945. Bemerkungen zu einem biographischen Lexikon. In: Stimmen der Zeit, Bd. 202 (1984), 137–141, 141. o. Ugyanakkor lehetővé tette a társadalmi mobilitás korlátozott formáit, hogy bizonyos nem fejedelmi nemesek és egészen a 17. századig a közemberek a püspöki hivatalon keresztül személyes lépést is tehettek a császári fejedelmi méltóság felé.
A vallási államok legitimitásának fokozódó elvesztése a racionalizmus és a felvilágosodás korában, a forradalmi Franciaország befolyása 1792-től indult, ahol az egyházi tulajdont már „államosították” és eladták, valamint a szomszédos világi államok anyagi indíttatású annekcionizmusa. Németországban az 1801-es Lunéville-i béke vezetett egy évtizeden belül Németország összes lelki államának szekularizációjához. Szinte az összes hercegpüspökséget már 1802-ben elfoglalták szomszédos világi uraságai, amit az 1803-as „Reichsdeputationshauptschluss” (a birodalmi küldöttség főtanácsa) a birodalmi törvények értelmében is jóváhagyott. Az 1802/1803-as szekularizáció során összesen 15 hercegpüspök vesztette el területét a Német-római Birodalomban, de továbbra is püspöki hivatalban maradt.Erwin Gatz: Die Bischöfe der deutschsprachigen Länder von 1785/1803 bis 1945. Bemerkungen zu einem biographischen Lexikon. In: Stimmen der Zeit, Bd. 202 (1984), 137–141, 138. o.
Mainz utolsó választófejedelme/érseke, Karl Theodor von Dalberg volt az egyetlen, aki még néhány évig a birodalom választófejedelmi érsekeként vagy (1806-tól) a Rajnai Konföderáció hercegprímásaként kormányozhatott egy spirituális államot (Regensburg és Aschaffenburg környékén), majd ez is szekularizálódott és a Frankfurti Nagyhercegséggé alakult át, amelyet Dalberg 1813-ig irányított.
A Habsburg-ház uradalmában egyes püspökök hercegpüspöki vagy hercegérseki jelvényeket viseltek. A hercegérseki címek a monarchia végéig, 1918-ig, világi uradalmuk nélkül is fennmaradtak (pl. Bécs, Prága, Gurk, Lavant és Seckau).
Hercegpüspökségek 1800 körül 1800 körül, a Német-római Birodalom végén a következő hercegpüspökségekkel rendelkezett:
Hercegpüspökök a Német-római Birodalmon kívül A Birodalmon kívül nem volt hercegpüspök, eltekintve a magasabb rangú közép-olaszországi pápai államok, amelyeket a pápa kormányzott (aki egyben Róma püspöke is), és néhány más kivételt.
Hercegpüspökök Olaszországban 844-ben II. Lajos római császár Brescia grófi címét adományozta Brescia püspökének. 1077 és 1420 között Aquileia pátriárkája is saját területének hercegpüspöke volt.
Livóniai és poroszországi hercegpüspökségek A középkori Livóniában a rigai püspök, majd 1255-től a rigai érsek, valamint Kurföld, Dorpat és Ösel-Wiek püspökei nemcsak egyházi vezetők voltak, hanem világi hatalmat is gyakoroltak saját területükön. Albert von Buxthoeven rigai püspök 1207-ben Livóniát hűbérként kapta a német királytól, és birodalmi fejedelmi rangot nyert, ez adja a livóniai hercegpüspöki modell államjogi alapját. A porosz Ermland, Kulm, Pomesania és Samland püspökségei szintén a rigai egyháztartományhoz tartoztak, de világi helyzetük nem volt egységes, ezért ezeket óvatosabban, a Német Lovagrend államához és a porosz egyházi berendezkedéshez kapcsolódó püspökségekként célszerű tárgyalni.
Montenegró hercegpüspökei A 16. század óta kialakuló kivételes eset Cetinje ortodox püspökének évszázados kibontakozó politikai szerepe a montenegrói régióban. Míg Szerbia 1470/80 körüli meghódítása után az Oszmán Birodalom és szultánja Montenegró felett is uralmat követelt, az ottani hegyi törzsek gyakran sikeresen ellenálltak emez igény tényleges megvalósításának. Cetinje püspökét (Vladika) a törzsi vezetők e laza állam egyfajta pártatlan elnökeként használták és ismerték el. Danilo Petrović Njegošnak, aki 1697-ben vette át Vladika hivatalát, sikerült egyik unokaöccsét kineveznie utódjának, ami után a hivatal a 19. században családjában öröklődött, következésképpen „dinasztizálódott”. De előbb I. Petar herceg püspök (1782–1830) tudta biztosítani a Petrović Njegoš család hosszú távú világi és lelki vezetését, és csak unokaöccse, Peter II. (Petar II. Petrović Njegoš) (1831–1851) olyan erős klánt alakított ki, hogy a hercegpüspök Montenegró vitathatatlan politikai vezetőjévé emelkedett. Ebből a szempontból logikus volt, hogy unokaöccse és utódja, Danilo II. (1851-1860) 1852-ben lemondott a püspöki tisztségről, és Montenegró világi fejedelmévé kiáltotta ki magát. Ez a Petrović Njegoš fejedelemség Danilo unokaöccse és utódja, I. Miklós alatt állt.I. Miklós montenegrói király (Nikola, néha Nikita is) (1860–1918) 1910-ben királysággá avatták, de már 1918-ban az újonnan megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, később Jugoszláviához csatolták.
Hercegpüspökök Angliában A durhami egyházmegye Skóciához való közelsége miatt stratégiai jelentőségű volt. A durhami hercegpüspököket ezért a középkorban az angol király különleges jogokkal ruházta fel, például az élet és halál feletti hatalmat.
Egyházi pairek Franciaországban A francia királyságban a tizenkét régi pair közé hat egyházi méltóság tartozott: Reims érseke, valamint Laon, Langres, Beauvais, Châlons és Noyon püspöke. Ezek nem a Német-római Birodalomban ismert hercegpüspökségek voltak, hanem egyházi pairi méltóságok. Reims érseke, Laon püspöke és Langres püspöke hercegi rangú egyházi pairnek, Beauvais, Châlons és Noyon püspöke pedig grófi rangú egyházi pairnek számított. A források ezért gyakran érsek-hercegként, püspök-hercegként vagy püspök-grófként említik őket, de ez nem külön világi címadományt, hanem az adott egyházi székhez kapcsolódó pairi rangot jelentette.
A francia fennhatóság alá került határvidéki püspökségek más esetet képviseltek. Metz, Toul és Verdun, vagyis a három püspökség, valamint Strasbourg és Besançon eredetileg a Német-római Birodalom politikai és egyházi rendszeréhez kapcsolódtak, ezért ezeknél inkább beszélhetünk a birodalmi típusú hercegpüspökségek francia uralom alá kerüléséről, nem pedig francia eredetű egyházi pairi méltóságról.
A párizsi érsek külön későbbi eset. XIV. Lajos francia király 1674-ben Saint-Cloud hercegi címét a párizsi érsekhez és utódaihoz kapcsolta. Ez azonban már nem az eredeti középkori egyházi pairi rendszer része volt, hanem későbbi rangemelés.
Hercegpüspökök Macedóniában A Bolgár Birodalom Bizánci Birodalom általi meghódítása után az ohridi egyházmegye autonóm érsekségként maradt fenn, amelyben a világi hatalmat is az érsek gyakorolta. Az oszmán uralom alatt a szerbiai ortodox keresztények nagy részét később alárendelték, mígnem 1767-ben a konstantinápolyi pátriárka egyetértésével feloszlatták az ohridi érsekséget.
Hercegpüspökök Lengyelországban 1443 és 1791 között a krakkói püspökök Siewierz hercegei is voltak.
Andorra hercegpüspökei A spanyolországi Urgelli egyházmegye püspökei 1278-tól napjainkig Andorra társfejedelmei.
Hercegérsekek Ausztria–Magyarországon Ausztria–Magyarországon egyes püspökök hercegérseki címet viseltek, ami sok, de nem minden esetben a régi, német-római-időkből származó címek folytatása volt; a címet is a császár adományozta (például Krakkóban 1889-ben). Bár a címhez nem kapcsolódott világi uralom, de maradtak bizonyos jogai a Habsburg-monarchián belül bizonyos állami funkciókhoz, különösen a Császári Tanács udvari székhelyéhez kapcsolódóan. Az Esztergom-Budapesti főegyházmegye esztergomi érsek, aki az 1867-es kiegyezés révén kikerült a ciszlajtániai birodalmi tanácsból, az apostoli király utáni első magyarországi állami méltóság lett. A hercegpüspökkel ellentétben a hercegérsek – az utóbbi eset kivételével – tisztán tiszteletbeli cím volt, mivel az érsekek már rendelkeztek minden hercegpüspöki joggal.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Lelki fejedelmek In: Encyclopedia of Theology and Church. Negyedik kötet: Hit és rend Hannibaldisnak. Herder, Freiburg im Breisgau, 1960 (különkiadás) , 619-622. sz. Bettina Braun, Mareike Menne, Michael Ströhmer (szerk.): Egyházi fejedelmek és egyházi államok az Óbirodalom késői szakaszában. Bibliotheca Academica, Epfendorf, 2008,
Kategória:Katolikus egyházszervezet Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal Kategória:Egyházi címek