A Napóleon 2023 -as történelmi filmdráma, melynek forgatókönyvírója David Scarpa, rendezője és producere Ridley Scott. A címszerepet Joaquin Phoenix alakítja, a film a francia császár életének kiragadott eseményeit mutatja be hatalomra jutásától bukásáig.
Az Egyesült Államokban a Columbia Pictures és az Apple Original Films 2023. november 22-én, míg Magyarországon az InterCom Zrt. 2023. november 23-án mutatta be. Az Apple TV+-on való bemutatás egyelőre ismeretlen.
Történet A film Napóleon életét mutatja be Jozefina császárnéval való függőséget okozó és ingatag kapcsolatán keresztül.
A tényleges életrajzhoz képest inkább csak fölvillant epizódokat, így Toulon ostromát, az egyiptomi kalandot, a puccsot, ami első konzullá tette, a császárrá koronázást, az austerlitzi csatát és a tilsiti békét (de a megelőző hadjárat nélkül), az oroszországi hadjáratot, a visszatérést Elbáról és a waterlooi csatát.
Kimarad ugyanakkor az első és a második itáliai hadjárat, 2023-ban említeni lehetett volna a Toussaint Louverture által vezetett haiti rabszolgalázadás elleni háborút, a trafalgari csatát igaz, ezeket nem személyesen vezette, kimarad a negyedik és ötödik koalíciós háború, melyeket viszont igen, a félszigeti háború Spanyolország és Portugália ellen, és az orosz hadjárat után 1813-ban a Népek Csatája Lipcsénél, és voltaképpen az egész hatodik koalíciós háború.
Kell ezért bizonyos háttérismeret a néző részéről, hogy a filmbéli pillanatképek egységes életrajzzá álljanak össze.
A császárnéval való kapcsolat igazolhatóan fontos volt a császár életében, ez a válás után is kijelenthető. Amikor Joséphine meghalt, és megkapta a hírt Elba szigetén, több napig nem jött ki a szobájából (a filmmel ellentétben a hírt már Elbán megkapta, de ez tényleg belefér a művészi szabadságba); a waterlooi csata utáni végső lemondása után jutott neki egy hét, mielőtt megadta magát az angoloknak, ezt Joséphine kastélyában töltötte, Malmaisonban; és utolsó szavai között is ott volt Joséphine neve (ezt a film jogosan hivatkozza).
Ugyanakkor az, hogy mindkét franciaországi visszatérését (Egyiptomból és Elbáról) a császárné hűtlenségével kapcsolatos hírek váltották volna ki, max. művészi szabadságnak tekinthető. Úgyszintén eléggé egydimenziós magyarázat Napóleon karrierjére, hogy a császárnéval való kapcsolat hullámzásától ennyire függött volna.
A film erényei közé tartozik az 1799-es puccs, és azon belül Napóleon szerepének szatirikus bemutatása, hiszen a forradalmi tábornokból lett császár valóban kapott sok gúnyt a kortársaktól és a történészektől ugyanúgy, mint a hatalmat valódi ellenállás nélkül átengedő Direktórium.
Jól átélhető, bár nem egészében hiteles az ábrázolt csaták bemutatása. Ilyen szempontból különösen a waterlooi csata bemutatását lehet kiemelni, még akkor is, ha a Régi Gárda támadása elmarad. Benne van ugyanakkor az angolok makacssága, amivel kitartottak Napóleon ellenében, amíg be nem értek a poroszok.
Végsősoron a filmről alkotott véleményünk leginkább attól függhet, hogy mennyi művészi szabadságot gondolunk megengedhetőnek. A teljes életmű még a két és fél órás játékidőbe sem férhetett be, ez nyilvánvaló.
Szereplők Szerep SzínészSzereposztás az IMDb.com szerint Magyar hang Napoléon Bonaparte tábornok, konzul, császár Joaquin Phoenix Rátóti Zoltán Joséphine császárné Vanessa Kirby Balsai Móni Paul Barras direktóriumi elnök Tahar Rahim Király Dániel Arthur Wellesley, Wellington hercege Rupert Everett Mihályi Győző Caulaincourt Ben Miles Schruff Milán Thérésa Cabarrus, Madame Tallien Ludivine Sagnier Lucien Bonaparte Matthew Needham Pál Tamás Ney marsall John Hollingworth Davout tábornok, marsall Youssef Kerkour Letizia Ramolino, Napóleon anyja Sinéad Cusack Ecsedi Erzsébet Sanson, párizsi hóhér Phil Cornwell XVIII. Lajos király Ian McNeice Kapácsy Miklós Talleyrand külügyminiszter Paul Rhys Rajkai Zoltán Mária Antónia királyné Catherine Harvey Márton Eszter Moulin politikus Gavin Spokes Péter Richárd Junot tábornok Bonaparte adjutánsa Mark Bonnar Menszátor Héresz Attila Mária Lujza főhercegnő, császárné Anna Mawn Csifó Dorina Berthier marsall Scott Handy Harcsik Róbert Dumas tábornok Abubakar Salim
Magyar változat Magyar szöveg: Tóth Tamás Hangmérnök: Illés Gergely Vágó: Simkóné Varga Erzsébet Gyártásvezető: Gelencsér Adrienne Szinkronrendező: Nikodém Zsigmond Produkciós vezető: Hagen Péter
A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette el
A film készítése Forgatás alt=The West Front of Lincoln Cathedral seen from the Castle wall in 2006.|bélyegkép| A forgatás kezdete a Lincolni székesegyházban zajlott A film készítése 2022 februárjában kezdődött. A film hat fő csatarészletet tartalmaz, ellentétben egy másik, Napóleont felvonultató korábbi filmmel, az 1970-es Waterloo-val, amely egyetlen csatára összpontosít. A forgatás az angliai Lincolnban zajlott 2022 márciusában. A stáb a beszámolók szerint egy hetet töltött a Lincoln-székesegyház előkészítésével, amely a Notre-Dame-ot helyettesíti.
A forgatásnak Buckinghamshire is helyszínt nyújtott. A West Wycombe Parkban, a sussexi Petworth House-ban és a ketteringi Boughton House-ban is vettek fel jeleneteket. Máltán is forgattak három hétig, 2022 májusától. A máltai Kalkarában található Ricasoli erőd Toulon 1793-as ostromának helyszínévé vált, ahol Napóleon első győzelmét aratta.
Jegyzetek
Források
További információ
Kategória:2023 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Brit filmdrámák Kategória:Amerikai háborús filmek Kategória:Brit háborús filmek Kategória:Amerikai történelmi filmek Kategória:Brit történelmi filmek Kategória:Amerikai életrajzi filmek Kategória:Brit életrajzi filmek Kategória:Ridley Scott-filmek Kategória:Párizsban játszódó filmek Kategória:Az Apple TV+ saját gyártású filmjei Kategória:InterCom-filmek