Gamsz Árpád (Szeged, 1982. január 26. –) magyar énekes, gitáros, dalszerző.

Pályafutása

A kezdetek Zenei tanulmányait 1993-ban kezdte meg gitáron, majd 1996-tól klasszikus gitározásba is belekezdett. Zenei karrierje mint gitáros 1998-ban kezdődött a szegedi Contact zenekar alapító tagjaként. Később a zenekar a Fade Out nevet vette fel. Az évek során 4 demó lemezt jelenítettek meg, számos itthoni klub fellépői voltak. A Fade Out zenekar mellett egy mellékprojektben is részt vett, ez volt a Majer zenekar. Itt már a gitár mellett az énekesi szerepet is próbálgatta.

Avenford Angliai tartózkodása során 2011-ben megalapította az Avenford formációt, mely dallamos heavy metal stílusban működött. Az Avenforddal két nagylemez készült el, az első a Mortal Price címet viselte (2014-ben jelent meg), majd a második lemez 2017-ben látott napvilágot New Beginning címmel.

Mobilmánia 2017 januárjától a Mobilmánia zenekar énekesi posztját tölti be. Részt vett az ugyanebben az évben megjelenő stúdiólemez elkészítésében, melyet Vándorvér címmel láttak el, ez volt a zenekar 4. lemeze. Következő évben egy dupla válogatáslemez elkészítése következett, mely a Landed in your hell nevet kapta. A 2018. január 6-án tartott nagyszabású Budapest Aréna koncert teljes hanganyagát rögzítették, mely dupla DVD-formátumban 2019-ben jelent meg. Szintén a Budapest Arénában 2021. december 23-án az ebben az évben elkészült Zefi/Bajnok 40 album dalai szólaltak meg.

A zenekarnak 2024.02.17-ig volt a tagja.

Források https://www.metal-archives.com/artists/Arpie_Gamson/591757

Kategória:Szegediek Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar gitárosok Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar dalszerzők