Gallay-Nagy Krisztina (Budapest, 1991 –) magyar grafikus, illusztrátor, ifjúsági regényeket is ír.

Életrajz Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán szerzett ipari termék- és formatervező mérnöki diplomát 2016-ban. 2016 óta grafikusként dolgozik, 2019-től szabadúszó illusztrátorként tevékenykedik, elsősorban egyedi megrendelésekhez, mesekönyvekhez rajzol illusztrációkat.

Írói munkásságát tekintve első novellái 2015-ben, majd 2017-ben jelentek meg nyomtatásban, a moly.hu tagjainak írásaiból válogatott Magánvégtelen és Csillagles című antológiákban.

2019-ben jelent meg első ifjúsági regénye Poison of Love címmel a Főnix Könyvműhely gondozásában. A történet főszereplője Natalie, a 16 éves kamaszlány, aki az apja által feltalált időgépnek köszönhetően visszamegy az időben, hogy 1999-ben osztálytársak lehessenek a Poison of Love nevű fiktív rockegyüttes énekesével, Adrian Arronnal.

2022-ben szintén a Főnix Könyvműhelynél megjelent a Boszorkányos hírnév című ifjúsági regény. Liziről, a 12 éves kis boszorkányról szól, akinek kalandján keresztül kerül bemutatásra az internetezés, internetre videók feltöltésének lehetséges veszélyei. Mindezt egy vidám, varázslatos, de rengeteg beszélgetésre lehetőséget adó történeten keresztül.

Könyvei Poison of Love (Főnix Könyvműhely, 2019) Boszorkányos hírnév (Főnix Könyvműhely, 2022)

Illusztrációival megjelent könyvek Lengyel Gábor: Csile, a Bérc tündére, avagy a Gyermekvasút meséi (Könyv Guru, 2021) Tőkés Ildikó: Pápá, Cici! (Magánkiadás, 2021) Dr. Burkus Máté: Apadoktor mindig rendel - Sérüléskezelési és mozgásszervi útmutató gyermekekhez (magánkiadás, 2021) Dr. Burkus Máté: Häusliche Unfallchirurgie - Akademie Für Eltern (magánkiadás, 2022) Gallay-Nagy Krisztina: Boszorkányos hírnév (Főnix Könyvműhely, 2022)

Kiállítások

Vasmacska KávéZoo (2019. február 22 - április 23.) Montázs Art Café (2019. május 31 - június 30.)

Jegyzetek

További információk Gallay-Nagy Krisztina honlapja Instagram-oldal Facebook-oldal TikTok-oldal Megjelent munkák a moly.hu-n

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Élő személyek