bélyeg|250px|Egy propagandafestmény Kuangtung tartományban az egyetlen gyermeket nevelő nukleáris család eszméjét népszerűsíti bélyeg|250px|A születések alakulása Kínában 1950 és 2015 között Az egygyermekes politika (kínaiul: 一孩政策; pinyin: Yī Hái Zhèngcè) kifejezés egy 1980 és 2015 között Kínában végrehajtott népességtervezési kezdeményezésre utal, amelynek célja az ország népességnövekedésének megfékezése volt azáltal, hogy sok családot egyetlen gyermekre korlátoztak. Ez a kezdeményezés egy sokkal szélesebb körű, a népességnövekedés megfékezésére irányuló erőfeszítés része volt, amely 1970-ben kezdődött és 2021-ben ért véget, egy fél évszázados program, amely magában foglalta a házasságkötés és a gyermekvállalás alsó korhatárát, a kétgyermekes korhatárt sok pár számára, a születések közötti minimális időintervallumot, a szigorú felügyeletet és a szabályok be nem tartásáért járó szigorú bírságokat. A programnak széleskörű társadalmi, kulturális, gazdasági és demográfiai hatásai voltak, bár az egygyermekes korlátozások hozzájárulása a tágabb programhoz vitatott.

Kína családtervezési politikáját a túlnépesedéstől való félelem kezdte alakítani az 1970-es években, és a tisztviselők megemelték a házassági korhatárt, valamint kevesebb és szélesebb körben történő születésre szólítottak fel. A túlnépesedés az állami tisztviselők szemében akadályozná a nemzetgazdaság fellendítésére és az emberek életszínvonalának javítására irányuló programjukat. 1980-ban egy teljes évtizednyi összehangolt erőfeszítés után szinte általános egygyermekes korlátozást vezettek be. Ezt aztán 1982-ben hivatalosan is beírták a Kínai Népköztársaság alkotmányába. Az alkotmányban foglaltak szerint a párok kötelesek betartani a családtervezés követelményeit. Minden család számára korlátozták, hogy csak egy gyermeket vállaljon. Később a lakosság bizonyos csoportjai számára engedélyeztek néhány kivételt. Az 1980-as évek közepén a vidéki szülők számára engedélyezték a második gyermek vállalását, ha az első gyermek lány volt. Néhány más csoport, köztük az etnikai kisebbségek számára is engedélyeztek kivételeket. 2015-ben a kormány eltörölte az összes megmaradt egygyermekes korlátozást, és bevezette a kétgyermekes korlátozást. Ezt 2021 májusában háromgyermekes korlátra lazították. 2021 júliusában az összes korlátot, valamint a túllépésért járó büntetéseket is eltörölték.

A politika végrehajtását országos szinten elsősorban a Nemzeti Népesedési és Családtervezési Bizottság, tartományi és helyi szinten pedig szakbizottságok kezelték. A tisztviselők átható propagandakampányokkal népszerűsítették a programot és ösztönözték a betartását. A szigor, amellyel a programot végrehajtották, koronként, régiónként és társadalmi státuszonként változott. Egyes esetekben a nőket fogamzásgátlásra, abortuszra és sterilizációra kényszerítették. A politikát megszegő családok nagy pénzbírságokkal és egyéb büntetésekkel, például elbocsátásokkal és a jövőbeli karrier korlátozásaival szembesültek.

A népességszabályozási programnak széleskörű társadalmi hatásai voltak, különösen a kínai nőkre nézve. A patriarchális hozzáállás és a fiúk kulturális preferálása a nem kívánt csecsemő lányok elhagyásához vezetett, akik közül néhányan meghaltak, másokat pedig külföldre adoptáltak. Idővel ez az ország nemi arányát a férfiak felé tolta el, és a "hiányzó nők" generációját hozta létre. Ez a politika azonban azt is eredményezte, hogy a nők, akik egyébként a gyermekneveléssel lettek volna elfoglalva, nagyobb arányban vettek részt a munkaerőpiacon, és egyes lányok oktatásába a család nagyobb mértékben fektettek be. Még a politika megszüntetése után is alacsonyabbak a születési ráták Kínában, mint a politika bevezetése előtt.

A Kínai Kommunista Párt a programnak tulajdonítja, hogy hozzájárult az ország gazdasági felemelkedéséhez, és azt állítja, hogy 400 millió születést akadályozott meg. Néhány tudós vitatja ezt a becslést, bár az ellenvetések az egygyermekes korlátozások hatására összpontosítanak.

Háttér bélyegkép|250px|Kína népessége 1950 óta

A Kínai Népköztársaság 1949-es megalapítása óta a szocializmus építése volt a legfőbb küldetés, amelyet az államnak teljesítenie kellett. A legfelsőbb állami vezetők úgy vélték, hogy a nagyobb népességszám hatékonyan hozzájárul a nemzeti erőfeszítésekhez.

Mao Ce-tung vezetése alatt Kínában a születési ráta 37 ezrelékről 20 ezrelékre csökkent. 1949-ben ezer születésenként 227-ről 1981-re 53 ezrelékre csökkent a csecsemőhalandóság, és a várható élettartam drámaian megnőtt, az 1948-as 35 év körüli értékről 1976-ra 66 évre. Az 1960-as évekig a kormány többnyire arra ösztönözte a családokat, hogy minél több gyermeket vállaljanak, különösen a Nagy ugrás Előre idején, mivel Mao úgy vélte, hogy a népességnövekedés erősíti az országot, ami megakadályozta a családtervezési programok megjelenését Kína fejlődésének korábbi szakaszában. Az állam ebben az időszakban igyekezett ösztönözni a több gyermekvállalást. Az olyan politikák, mint a Szovjetunióból származó "Anyahősnő" (kínaiul: 英雄母亲) a kommunista kormány egyik intézkedése volt. Ennek eredményeként a népesség az 1949-es 540 millió körüli értékről 1976-ra 940 millióra nőtt. 1970-től kezdve a polgárokat arra ösztönözték, hogy későbbi életkorban házasodjanak, és sokaknak csak két gyermekük lehetett.

Bár Kína termékenységi rátája az 1970-es években e korlátozások hatására gyorsabban csökkent, mint bárhol máshol a világon, a kínai kormány úgy vélte, hogy még mindig túl magas, amit befolyásolt az olyan szervezetek, mint a Római Klub és a Sierra Club által javasolt, a lehetséges túlnépesedési válságról szóló globális vita. A termékenységi ráta az 1950-es évekbeli 5,9-ről az 1970-es évekre 4,0-ra csökkent. Ennek ellenére a népesség még mindig jelentős mértékben nőtt. Kínában 1949-ben körülbelül 541 670 000 ember élt. Ez a szám 1969-re 806 710 000-re emelkedett.

Az 1970-es évek elején az állam bevezetett egy sor születéstervezési politikát. Ez főként a későbbi gyermekvállalást (kínaiul: 晚; pinyin: wǎn), az újabb gyermekek születése közötti hosszabb időt (kínaiul: 稀; pinyin: xī) és a kevesebb gyermek születését (kínaiul: 少; pinyin: shǎo) szorgalmazta. A hatóságok 1978-ban kezdték ösztönözni az egygyermekes családokat, 1979-ben pedig bejelentették, hogy az egygyermekes családok mellett kívánnak kiállni. Ma Yinchu, a kínai népességtervezési elmélet egyik megalapítója szintén a politika szellemi tervezője volt. 1979 késő tavaszán Chen Yun volt az első magas rangú vezető, aki az egygyermekes politikát javasolta.

1979. június 1-jén Chen Yun azt mondta:

"Xiannian elvtárs javasolta nekem a "jobb egy, legfeljebb kettő" tervezést. Én azt mondtam, hogy legyen szigorúbb, és írja elő, hogy "csak egy lehet". Készülj fel arra, hogy mások bírálni fognak az utódok levágásáért. De ha nem tesszük meg, a jövő borúsan néz ki."

Teng Hsziao-ping, Kína akkori legfőbb vezetője támogatta a politikát, más magas rangú vezetőkkel, köztük Hua Guofenggel és Li Xiannian-nal együtt. 1979. október 15-én Teng Pekingben találkozott a Felix Greene által vezetett brit delegációval, és azt mondta, hogy "mi egy gyermeket szorgalmazunk páronként. Gazdasági jutalmat adunk azoknak, akik megígérik, hogy csak egy gyermeket szülnek.".

A politika megfogalmazása "Virtuális" népesedési válság

Kína népességének törvényszerű, folyamatos, gyors növekedése és a társadalomra gyakorolt nyilvánvaló hatásai ellenére Kínában nem volt valódi "népesedési válság". A tudósok, köztük Susan Greenhalgh szerint az állam szándékosan hozott létre egy virtuális népesedési válságot, hogy politikai célokat szolgáljon. Az állami promóciók szerint a fenyegető túlnépesedési válság tönkretenné a "Kína szocialista modernizációjának" megvalósítására irányuló nemzeti menetrendet, amely magában foglalja az ipart, a mezőgazdaságot, a nemzetvédelmet és a technológiát.

Kína hozzáállása a népességszabályozáshoz a fórumokon a globális színtéren a válság koholt jellegét bizonyította. Az 1960-as évek közepén, amikor a születésszabályozás globális mozgalmai megjelentek, a kínai küldöttek kifejezték a népességszabályozással szembeni ellenzéki álláspontjukat. Az ENSZ által szervezett első, 1969-ben Bukarestben tartott népesedési világkonferencián azt állították, hogy ez egy imperialista program, amelyet a nyugati országok kényszerítettek rá a harmadik világ országaira, és hogy a népesség nem meghatározó tényezője a gazdasági növekedésnek és egy ország jólétének. Mégis, amikor a hazai környezetre fordultak, az állam országos születésszabályozási programot kezdeményezett. Retorikájuk és cselekedeteik nem illettek egymáshoz, és felfedték az állam által támogatott "népesedési válság" törvénytelenségét, amely veszélyeztetheti Kína modernizációját.

Azt is feltételezik, hogy matematikai kifejezéseket, grafikonokat és táblázatokat használtak fel egy olyan meggyőző narratíva kialakítására, amely bemutatja a népesedési probléma sürgősségét, valamint igazolja a kötelező születésszabályozás szükségességét az egész országban. A kulturális forradalom korábbi traumái miatt a közvélemény és az állami felső vezetők a tudomány karizmájához fordultak, és néha vakon imádták azt, mint minden probléma megoldását. Így bármit, amit az úgynevezett tudományos alátámasztással lepleztek és díszítettek, mind a nép, mind az állam nagyra értékelt.

1979-ben kezdtek megjelenni olyan érvek, amelyek szerint a túl gyors népességnövekedés szabotálja a gazdaságot és rombolja a környezetet, és lényegében megakadályozza, hogy Kína a globális világ méltó tagja legyen. Ügyes és szándékos összehasonlításokat végeztek a fejlett és iparosodott országokkal, például az Amerikai Egyesült Államokkal, Japánnal és Franciaországgal. Egy ilyen összehasonlítás szerint Kína viszonylag alacsony egy főre jutó jövedelmét közvetlenül a népességnövekedésnek tulajdonítják, és semmilyen más tényezőnek. Bár az adatok igazak, az elrendezés és az olvasóknak való bemutatás módja mégis egy állam által meghatározott, kiemelt üzenetet közvetített, miszerint a népesedési probléma nemzeti katasztrófa, és azonnali orvoslásra van égető szükség.

Kínai népességtudomány Kína különösen híján volt a népességkutatáshoz szükséges adatoknak, készségeknek és állami támogatásnak. Mao lakossággal kapcsolatos ambivalens hozzáállása miatt az 1950-es évek végén megszüntették a népességkutatásokat. Ez nyomot hagyott Kína népesedéstörténetében. A tudósok nem rendelkeztek a népességkutatáshoz szükséges készségekkel, módszertannal és adatokkal. Mao halála után a családtervezés Kína nemzeti céljának elérésének kritikus elemévé és előfeltételévé vált. Vagyis "Kína szocialista modernizációjának" elérése, amely magában foglalja az ipar, a mezőgazdaság, a honvédelem és a technológia modernizálását. Ezért ezen a ponton a népességtudomány szorosan kapcsolódott és kötődött az állami politikához. Kínának újra kellett definiálnia a népesedést, mint tudományterületet, azonosítania kellett a népesedési problémát Kínában, és megoldást kellett javasolnia rá. Az ilyen erőfeszítésekbe sokféle hátterű embercsoportot vontak be. Különböző nézeteket vallottak arról, hogy mit kellene tenni a népesedési probléma megoldása érdekében, különböző szakterületekkel rendelkeztek, és Kína különböző intézményeiből érkeztek. E szakértők közül két csoportnak volt a legnagyobb befolyása a népesedési probléma meghatározására és megoldására. Ezek voltak a Liu Zheng () által vezetett tudóscsoport és a Song Jian () által vezetett másik csoport. A kínai népesedéspolitikáról szóló széles körű vitába kétféle tudós és tudós került be. Liu csoportja főként társadalomtudományi, míg Song csoportja természettudományos háttérrel rendelkezett.

Társadalomtudósok