Nika Križnar (Škofja Loka, 2000. március 9. –) szlovén olimpiai bajnok síugrónő, 2016 óta a síugró-világkupa tagja.

Pályafutása Križnar 2016-ban debütált a világkupán Ljubnóban, de első pontjait már azon a hétvégén meg is szerezte. A 2017-es junior északisí-világbajnokságon egyéniben a harmadik, vegyescsapatban pedig világbajnok lett. Egy héttel később indult a téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválon is, ahol az egyéni versenyen a harmadik helyével lett érmes, míg csapatban bajnok lett. 2018-ban ismét indult a junior északisí-világbajnokságon, de ezúttal mind egyéniben, mind pedig a vegyes csapattal együtt bajnok lett. A világkupán az első dobogós helyezését 2018-ban érte el Barcarozsnyón, ahol 17 évesen a harmadik lett Maren Lundby és Katharina Althaus mögött. A 2019-es seefeldi világbajnokságon egyéniben a hetedik helyen végzett, csapatban pedig a negyedik lett. A világkupán első győzelmére 2021-ig kellett várnia, amikor a hinzenbachi versenyen honfitársa, Ema Klinec előtt tudott diadalmaskodni. Innentől kezdve azonban a szezon összes hátralévő versenyén dobogóra állhatott, valamint Barcarozsnyón ismét nyerni tudott, így egyre nagyobb esélyesnek számított a világkupa összetettjében is. A szezon végén ő és Takanasi Szara számítottak a legnagyobb esélyesnek, csupán néhány pont választotta el őket az összetettben, de mivel Marita Kramer a szezon utolsó négy versenyét egyaránt meg tudta nyerni, így az utolsó versenyre ő is bejelentkezett a világkupa elsőségre. Az utolsó verseny döntött mindenről, ahol azonban a szél miatt csupán egy fordulót rendeztek meg, ez Kramer győzelmével zárult, de mivel Križnar a harmadik lett, így ő nyerte a világkupát 9 ponttal Takanasi és 11 ponttal Kramer előtt. A következő szezonban többek között a ljubnói és a willingeni versenyen is tudott nyerni, ahol utóbbi az első nagysáncos győzelme volt.

thumb|balra|200px|Križnar repülés közben a 2022-es oberhofi versenyen

Februárban az olimpiai bajnoki cím egyik esélyeseként utazott Pekingbe, mind az egyéni, mind a vegyes csapatversenyben. Az egyéni versenyen bronzérmet szerzett Bogataj és Althaus mögött, míg a vegyescsapatban a tömeges kizárások ellenére is magabiztosan lett olimpiai bajnok. A világkupán nem tudta a címét megvédeni, ugyanis Marita Kramer domináns szezont futva lett a győztes, de Križnar zárt mögötte a második helyen.

Eredményei Világkupa Szezon Összetett Silvester Tournament Alpekrone Lillehammer Triple Raw Air Blue Bird Tour 2015–16 36. 2016–17 33. 2017–18 10. 12. 2018–19 5. 10. 9. 5. 2019–20 7. 8. 2020–21 1. 3. 2021–22 2. 2. 1. 1. 2022–23 3.

Győzelmei No.SzezonDátumHelyszínSáncSáncméret 1. 2020–21 2021. február 5. Hinzenbach Aigner-Schanze HS90NH 2. 2021. február 18. Barcarozsnyó Trambulina Valea Cărbunării HS97NH 3. 2021–22 2021. december 31. Ljubno Savina Ski Jumping Center HS94NH 4. 2022. január 30. Willingen Mühlenkopfschanze HS147LH 5. 2022. február 27. Hinzenbach Aigner-Schanze HS90NH 6. 2024. március 1. Lahti Salpausselkä HS130LH

Olimpia Év Helyszín Verseny Eredmény 2018 Phjongcshang normálsánc 7. 2022 Peking normálsánc 3. vegyescsapat 1.

Északisí-világbajnokság Év Helyszín Verseny Eredmény 2017 Lahti normálsánc 13. vegyes csapatverseny 4. 2019 Seefeld normálsánc 7. csapatverseny 4. vegyes csapatverseny 4. 2021 Oberstdorf normálsánc 5. nagysánc 3. csapatverseny 2. vegyes csapatverseny 4.

Jegyzetek

További információk Eredményei

Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Szlovén síugrók Kategória:Szlovén olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (síugrás) Kategória:Olimpiai bajnokok (2022) Kategória:Élő személyek