Szarajevó ostroma () Szarajevónak, Bosznia-Hercegovina fővárosának elhúzódó blokádja volt a boszniai háború alatt. Miután kezdetben a Jugoszláv Néphadsereg erői ostromolták a várost, 1992. április 5. és 1996. február 29. között (1425 napig) a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság hadserege vette át a támadó hadműveletet. Az ostrom háromszor tovább tartott, mint a sztálingrádi csata, több mint egy évvel tovább, mint Leningrád ostroma, egyben ez volt a leghosszabb fővárosi ostrom a modern hadviselés történetében.
Amikor Bosznia-Hercegovina az 1992-es boszniai függetlenségi népszavazás után kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától, a boszniai szerbek – akiknek stratégiai célja egy új boszniai szerb állam, a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság (RS) létrehozása volt, amely magában foglalta volna a bosnyák többségű területeket is, a környező dombokon állomásozó 13 000 fős katonai erővel bekerítették Szarajevót. Innen tüzérséggel, tankokkal és kézi lőfegyverekkel lőtték a várost. 1992. május 2-tól a szerbek teljesen blokád alá vették a várost. A boszniai kormány védelmi erői (ARBiH) az ostromlott városban állomásozó mintegy 70 000 katona gyengén volt felszerelve, és nem tudta megtörni az ostromot.
Az ostrom során összesen 13 952 ember, köztük 5434 civil vesztette életét. Az ARBiH soraiból 6137 katona halt meg, míg a boszniai szerb katonai áldozatok száma 2241 volt. Az 1991-es népszámlálás alapján az ostrom előtt a városban és környékén összesen 525 980 lakos élt. Egyes becslések szerint a város teljes lakossága az ostrom előtt 435 000 volt. A becslések szerint Szarajevó lakossága az ostrom után 300 000 és 380 000 között mozgott. Szarajevó lakossága az ostrom bizonyos szakaszaiban akár hat hónapig is kibírta gáz-, áram- és vízellátás nélkül. A háború után a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) az ostrom során elkövetett számos emberiesség elleni bűncselekmény miatt, beleértve a terrorizmust is, négy szerbet ítélt el. Stanislav Galićot életfogytiglani, Dragomir Miloševićet pedig 29 év börtönbüntetésre ítélték. Feletteseiket, Radovan Karadžićot és Ratko Mladićot szintén elítélték, és életfogytiglani börtönbüntetést kaptak.
Előzmények A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormánya a második világháború utáni megalakulásától egészen 1991-ben és 1992-ben bekövetkezett felbomlásáig elnyomta az ország lakosságát alkotó számos etnikai és vallási csoportban meglévő nacionalista érzelmeket, és ez a politika sokáig megakadályozta a káosz kialakulását és az állam felbomlását. Amikor 1980-ban meghalt Jugoszlávia addigi vezetője, Josip Broz Tito marsall, a jugoszláv politika drámai pálforduláson ment keresztül. A következő évtizedben, miután Koszovóban kirobbant az etnikai eredetű erőszak, reneszánszát élte a nacionalizmus. Míg a szerb nacionalisták célja a szerbek által uralt Jugoszlávia centralizálása volt, addig Jugoszláviában más nemzetiségek föderalizációra és az állam decentralizálására törekedtek.
Bosznia-Hercegovinában az első többpárti parlamenti választást 1990. november 18-án tartották (a második fordulót november 25-én). Ennek eredményeként a nemzetgyűlésben három etnikai alapú párt került többségbe, amelyek a kommunisták hatalomból való kiszorítására laza koalíciót alkottak. Horvátország és Szlovénia függetlenségének kikiáltása és az azt követő háborús események kellemetlen helyzetbe hozták Bosznia-Hercegovinát és annak három államalkotó népét. Hamarosan jelentős megosztottság alakult ki abban a kérdésben, hogy a jugoszláv föderációnál maradjanak (amelyet túlnyomórészt a szerbek részesítettek előnyben), vagy a függetlenségre törekedjenek (ezt szerette volna a bosnyákok és horvátok túlnyomó többsége). A főként Szerb Demokrata Párt (SDP) tagjaiból álló szerb parlamenti képviselők elhagyták a szarajevói központi parlamentet, és 1991. október 24-én megalakították a Bosznia-Hercegovinai Szerb Népgyűlést, ami az 1990-es választások után kormányzó háromnemzetiségű koalíció végét jelentette. Ez a közgyűlés 1992. január 9-én létrehozta a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaságot, amelynek neve 1992 augusztusában a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság lett.
1990 során a jugoszláv állambiztonsági adminisztráció (SDB vagy SDS) és a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) szerb tisztjeinek egy csoportja kidolgozta a RAM-tervet azzal a céllal, hogy Szerbián kívüli szerbeket beszervezve, megszilárdítsák az új SDP feletti ellenőrzést, és fegyvereket, valamint lőszereket helyezzenek készenlétbe. A terv egy harmadik Jugoszlávia kereteit kívánta előkészíteni, amelyben minden szerb az általa lakta a területtel együtt, egy közös államban élne. 1991. október 15-én Bosznia-Hercegovina kormánya sietve kiáltotta ki függetlenségét Jugoszláviától, majd röviddel ezután a boszniai szerbek megalapították a Szerb Nemzetgyűlést. A boszniai szuverenitás kinyilvánítását 1992. február 29-én és március 1-jén népszavazás követte a függetlenségről, amelyet a szerbek túlnyomó többsége bojkottált. A népszavazáson a részvételi arány 63,4% volt, és a választók 99,7%-a a függetlenséget választotta.
Az ostrom lefolyása 1992 A háború kitörése
300px|bélyegkép|jobbra|Szarajevó és környékének etnikai térképe a háború előtt, 1991-ben (zölddel a bosnyák, kékkel a szerb, sárgával a horvát többségű területek) Az erőszak már a népszavazás alatt és után is sok helyen kitört. Március 1-jén a Szarajevó történelmi központjában levő, többségben bosnyákok lakta Baščaršijában egy bosnyák fegyveres tüzet nyitott egy boszniai szerb esküvői menetre. A menetben szerb zászlókat vittek és lengettek, amit a függetlenséget leginkább támogató bosnyákok szándékos provokációként értelmeztek. A vőlegény apját megölték, egy ortodox papot pedig megsebesítettek. A szemtanúk egy része a lövöldözőt egy Ramiz Delalić nevű bosnyák gengszterként azonosította, aki a kommunizmus összeomlása óta egyre provokatívabbá vált. Elfogatóparancsot adtak ki ellene és egy másik támadó ellen, de a szarajevói rendőrség kevés erőfeszítést tett az elfogásukra. A gyilkosságot az SDS elítélte, és azzal vádolta az SDA-t és a kormányt, hogy részt vett a lövöldözés megszervezésében, amit az is bizonyít, hogy nem tartóztatták le a gyanúsítottakat. Az SDS szóvivője azt állította, hogy az esküvői merénylet bizonyítéka volt annak a halálos veszélynek, amelynek a szerbek ki vannak téve egy független Boszniában. Ezt a kijelentést a Hazafias Liga alapítója, Sefer Halilović elutasította, és kijelentette, hogy a felvonulás nem esküvő volt, hanem provokációnak szánták.
Március 2-án a szarajevói parlament épülete közelében a szerb félkatonai csoportok barikádokat állítottak fel és mesterlövészeket állítottak, de puccsukat több ezer szarajevói polgár megakadályozta, akik az utcára vonultak és a mesterlövészek elé álltak. A felfegyverzett bosnyákok, akiket „zöldsapkásoknak” neveztek, szintén barikádokat emeltek Szarajevóban és környékén. További barikádok jelentek meg Banja Luka közelében, Dobojban pedig fegyveres szerbek egy autóst öltek meg. A nap végére a harcokban tizenkét ember vesztette életét. Miután 1992. március 3-án Bosznia-Hercegovina hivatalosan is kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától, szerte a területen szórványos harcok törtek ki a szerbek és a kormányerők között,Cannon, P., The Third Balkan War and Political Disunity: Creating A Cantonal Constitutional System for Bosnia-Herzegovina, Jrnl. Trans. L. & Pol., Vol. 5-2 mely Bosznia-Hercegovina független államként való elismeréséig folytatódott. 300px|bélyegkép|balra|Szarajevó látképe a Trebević-hegyről 1987-ben
Március 3-án Alija Izetbegović boszniai elnök azt állította, hogy palei szerbek vonulnak fel Szarajevó felé. Bosanski Brod városában hamarosan harcok törtek ki. Március 26-án a Brod melletti Sijekovac faluban tizenegy szerbet öltek meg, és az SDS azt állította, hogy egy horvát-bosnyák milícia mészárolta le őket. A várost a JNA és a szerb félkatonai csapatok március 29-én ostromolták és ágyúzták. További összecsapások voltak Bijeljinában, amelyet a Szerb Önkéntes Gárda által vezetett szerb haderő támadott meg. Április 4-én, amint napvilágot láttak a bijeljinai gyilkosságokról szóló információk, a boszniai kormány általános mozgósítási felhívást tett közzé. Az SDS azt válaszolta, hogy ez a felhívás egy lépéssel közelebb hozta Szarajevót a háborúhoz.
1992. április 4-én, amikor Izetbegović minden szarajevói tartalékost és rendőrt mozgósításra utasított, az SDS pedig a város szerbjeinek evakuálására szólított fel, „határozott szakadás következett be a boszniai kormány és a szerbek között”. Másnap szerb nemzetiségű rendőrök rendőrőrsöket és egy belügyminisztériumi gyakorlóiskolát támadtak meg a városban. A támadásban két tiszt és egy civil vesztette életét. A bosznia-hercegovinai elnökség a következő napon rendkívüli állapotot hirdetett. Később, de még aznap a szarajevói szerb félkatonai csapatok megismételték előző havi akciójukat. A tiltakozásul felvonult, az összes etnikai csoportot magában foglaló békemenetben 50 000 és 100 000 közötti tömeg vett részt. Amikor hatalmas tömeg egy barikádhoz közeledett, a szerb erők megöltek egy tüntetőt. Hat szerb mesterlövészt letartóztattak, de kicserélték őket, amikor a szerbek megöléssel fenyegették a boszniai rendőrakadémia előző nap letartóztatott parancsnokát. Bosznia-Hercegovina 1992. április 6-án megkapta a nemzetközi diplomáciai elismerést. A legelterjedtebb nézet szerint ezen a napon kezdődött el a tényleges háború., 250px|bélyegkép|jobbra|Az 1984-es Szarajevói Téli Olimpia szétlőtt emlékműve
Április 6-án a szerb erők megkezdték Szarajevó ágyúzását, majd a következő két napban Szerbiából átkeltek a Drinán, és megostromolták a bosnyák többségű Zvornikot, Višegradot és Fočát. Április közepére egész Bosznia lángokba borult, bár voltak erőfeszítések az erőszak megállítására. Április 27-én a boszniai kormány elrendelte a JNA polgári ellenőrzés alá helyezését vagy kiutasítását, amit május elején a két fél közötti konfliktusok sorozata követett. Május 2-án a zöldsapkások és a helyi fegyveresek visszavertek egy szervezetlen szerb támadást, amelynek célja Szarajevó kettévágása volt. Május 3-án Izetbegovićot a szarajevói repülőtéren a JNA tisztjei elrabolták, és fogságát arra használták fel, hogy a JNA csapatai biztonságosan átjussanak Szarajevó belvárosából. A bosnyák erők azonban megszegték a megállapodást, és lesből megtámadták a távozó JNA konvojt, ami mindkét oldalon veszteségeket okozott. Május 18-án tűzszünetet és megállapodást írtak alá a JNA egységek kivonásáról, míg május 20-án a boszniai elnökség a JNA-t megszálló erővé nyilvánította. A JNA aknavetőkkel, tüzérséggel és harckocsitűzzel támadta meg a minisztérium Vracai Kiképző Akadémiáját, a központi villamosállomást és az óvárosi negyedet. A boszniai kormány azt várta a nemzetközi közösségtől, hogy a diplomáciai elismerést követően békefenntartó erőket telepít be, de ez nem valósult meg időben, hogy megakadályozza a háború kitörését az egész országban.