Bonnie Bedelia Culkin Golden Globe- és Primetime Emmy-díjra jelölt amerikai színésznő.

Pályafutását az 1960-as években színpadon kezdte, majd a Love of Life című szappanoperában szerepelt. A mozivásznon 1969-ben debütált A különleges tengerész című filmdrámában. Ezt követően szerepelt A lovakat lelövik, ugye? (1969) és a Szerelmesek és más idegenek (1970) című filmekben. A Nő a volánnál (1983) című életrajzi drámában Shirley Muldowney autóversenyző megformálásáért Golden Globe-ra jelölték. Feltűnt a Pimaszság hercege (1988), a Drágán add az életed! (1988), a Még drágább az életed (1990), az Ártatlanságra ítélve (1990) és a Hasznos holmik (1993) című filmekben is.

1994-ben a Bukott angyalok sorozattal jelölték Primetime Emmy-díjra. A 2000-es évek elején Az ügyosztály (2001–2004), 2010 és 2015 között a Vásott szülők című televíziós sorozat főszereplője volt.

Fiatalkora és családja Manhattanben született, édesanyja Marian Ethel (leánykori nevén Wagner) Culkin írónő és szerkesztő volt. Édesapja, Philip Harley Culkin lánya születésekor már az 50-es éveiben járt és cége épp csődbe ment. Egy szegény környéken nőttek fel három testvérével, köztük bátyjával, Kit Culkinnal. Bonnie 14 éves volt, amikor elveszítette édesanyját, nem sokkal később betegeskedő édesapja is elhunyt.

Bátyja révén Macaulay, Rory és Kieran Culkin nagynénje.

A School of American Ballet elnevezésű balettiskolában táncot, a HB Studio drámaiskolában pedig színészetet tanult.

Pályafutása Első filmszerepe az 1969-es A különleges tengerész című filmdrámában volt. Ezt követte még ugyanebben az évben a szintén drámai hangvételű A lovakat lelövik, ugye?, melyben egy terhes maratoni futót alakít. 1970-ben a Szerelmesek és más idegenek, 1978-ban A nagy umbulda című filmvígjátékban szerepelt, utóbbiban Richard Dreyfuss oldalán. Eközben az 1974-es The New Land című ABC-drámasorozatban is főszerepet kapott.

A Nő a volánnál (1983) meghozta számára a kritikai elismerést, Shirley Muldowney autóversenyzőnő szerepében Golden Globe-díjra jelölték. Két Stephen King-adaptációban is feltűnt: a Borzalmak városát feldolgozó A gonosz háza (1989) című tévéfilmben és az 1993-ban bemutatott Hasznos holmikban. Az 1980-as évek végén a Bruce Willis által alakított John McClane feleségét játszotta a Drágán add az életed! (1988) című akciófilmben, amelynek 1990-es folytatásában is visszatért. Az Ártatlanságra ítélve (1990) című bűnügyi filmben Harrison Ford karakterének feleségeként volt látható.

A Bukott angyalok című amerikai sorozat egy 1993-as epizódszerepéért Primetime Emmy-díjra jelölték. Az 1990-es években számos egyéb televíziós szerepet is elvállalt, főként tévéfilmekben. A 2000-es évek elején, 2001 és 2004 között Kate McCafferty századosként Az ügyosztály című rendőrségi drámasorozat főszereplője volt. 2008-ban a CSI: A helyszínelők egy epizódjában vendégszerepelt. 2010-ben következett a Vásott szülők című családi sorozat egyik főszerepe. 2017-ben A kijelölt túlélő 2. évadjában játszott.

Magánélete

Filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címSzerepMagyar hang 1969 A különleges tengerész The Gypsy Moths Annie Burke A lovakat lelövik, ugye? They Shoot Horses, Don't They? Ruby Bates Egri Kati 1970 Szerelmesek és más idegenek Lovers and Other Strangers Susan Henderson Kovács Nóra 1972 The Picture (rövidfilm) Reva In Pursuit of Treasure The Strange Vengeance of Rosalie Rosalie 1973 Between Friends Ellie 1978 A nagy umbulda The Big Fix Suzanne Mics Ildikó 1983 Nő a volánnál Heart Like a Wheel Shirley Muldowney Bánsági Ildikó 1986 Egy angyal halála Death of an Angel Grace McKenzie Kubik Anna Újra nyílnak a violák Violets Are Blue Ruth Squires Csere Ágnes Repül a haverom The Boy Who Could Fly Charlene Michaelson Csere Ágnes Bertalan Ágnes 1987 Apja fiaLike Father Like Son hölgy rágógumival a hajában (cameo) Az üldözött szemtanú The Stranger Alice Kildee 1988 A pimaszság hercege The Prince of Pennsylvania Pam Marshetta Andresz Kati Drágán add az életed! Die Hard Holly Gennaro McClane Andresz Kati Orosz Anna 1989 Fat Man és Little Boy Fat Man and Little Boy Kitty Oppenheimer Kökényessy Ági 1990 Még drágább az életed Die Hard 2 Holly Gennaro McClane Herczeg Csilla Ártatlanságra ítélve Presumed Innocent Barbara Sabich Simon Mari 1993 Hasznos holmik Needful Things Polly Chalmers Kocsis Mariann 1994 Hallgass velem! Speechless Annette Jani Ildikó Kökényessy Ági Judicial Consent Gwen Warwick 1997 Rossz modor Bad Manners Nancy Westlund 1999 Gloria Gloria Brenda Incze Ildikó Mindenütt jó Anywhere But Here Carol Juhász Judit Kocsis Mariann 2000 Rongy élet Sordid Lives Latrelle Williamson Kovács Nóra 2003 Manhood Alice 2005 Egyetemi évek Berkeley Hawkins 2013 Munchausen (rövidfilm) anya 2016 Broken Links Melanie 2017 A Very Sordid Wedding Latrelle Williamson The Scent of Rain and Lightning Annabelle 2019 A Stone in the Water Martha 2021 Violet Helen nagynéni 2022 Noel naplója The Noel Diary Ellie Foster Vándor Éva 2023 The Hill Gram

Televízió bélyegkép|jobbra|A Message to My Daughter (1973) című tévéfilmben Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1972 Sandcastles Jenna Hampshire 1973 A Time for Love Kitty Message to My Daughter Janet Thatcher 1974 Heatwave! Laura Taylor 1978 A Question of Love Joan Saltzman 1979 Walking Through the Fire Dr. Rand 1980 Tourist Mandy Burke Fighting Back: The Rocky Bleier Story Aleta 1982 Million Dollar Infield Marcia Miller 1983 Memorial Day Cass 1985 The Lady from Yesterday Janet Weston 1986 Alex: The Life of a Child Carole Deford 1987 Ha eljön a pillanat When the Time Comes Liddy Travis Vándor Éva 1990 Villamosszék villanófényben Somebody Has to Shoot the Picture Hannah McGrath 1991 Cseregyerekek Switched at Birth Regina Twigg Farkasinszky Edit 1992 A Mother's Right: The Elizabeth Morgan Story Elizabeth Morgan 1995 Legacy of Sin: The William Coit Story Jill Coit Perben a múlttal Shadow of a Doubt Robin Harwell 1996 Homecoming Eunice Logan Drága tanulópénz Her Costly Affair Dr. Diane Weston 1997 Gyilkos előítélet Any Mother's Son Dorothy Hajdys Farkasinszky Edit 1998 Újra élni To Live Again Iris Sayer 1999 A csend börtönében Locked in Silence Lydia 2000 Virágot Algernonnak Flowers for Algernon Rose Bessenyei Emma Kisvárosi szerelem Picnic Flo Owens 2017 A Joyous Christmas Joy Christmas on the Coast Ellie Cassadine

Sorozat ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések 1958 Playhouse 90 Clara 1 epizód 1961–1967 Love of Life Sandy Porter 13 epizód 1964 East Side/West Side Linda Stuart 1 epizód 1968 Judd for the Defense Ellie 1 epizód The High Chaparral Tina Granger 1 epizód 1969 Then Came Bronson Temple Brooks 1 epizód 1969–1972 Bonanza Laurie Mansfield / Alice Harper 2 epizód 1973 Hawkins Edith Dayton-Thomas 1 epizód Love Story Alice Hartman 1 epizód 1974 The New Land Anna Larsen 13 epizód 1979 A gonosz háza Salem's Lot Susan Norton 1993 The Fire Next Time Suzanne Morgan minisorozat (2 epizód) Bukott angyalok Fallen Angels Sally Creighton 1 epizód 1996 Végtelen határok The Outer Limits Nancy McDonald 1 epizód A Season in Purgatory Valerie Sabbath minisorozat 2001–2004 Az ügyosztály The Division Kate McCafferty százados 88 epizód 2007 Big Love Virginia Ginger Heffman 1 epizód 2008 CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Madeline Klein 1 epizód Sordid Lives: The Series Latrelle Williamson 12 epizód 2010–2015 Vásott szülők Parenthood Camille Braverman 2017 A kijelölt túlélő Designated Survivor Eva Booker 5 epizód 2019 Mi lenne, ha…? What/If Margaret Denner 1 epizód 2021 Panic Anne McCarthy 8 epizód

Fontosabb díjak és jelölések DíjKategóriaJelölt műEredmény Golden Globe-díj legjobb női főszereplő – filmdráma Nő a volánnál (1983) Primetime Emmy-díj legjobb vendégszínésznő (drámasorozat) Bukott angyalok

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:New York-iak