A prijedori etnikai tisztogatás a boszniai háború alatt a boszniai szerb politikai és katonai vezetés által irányított Boszniai Szerb Köztársasági Hadsereg (VRS) által főként bosnyák és horvát civilek ellen, a bosznia-hercegovinai Prijedor régióban 1992-ben és 1993-ban folytatott etnikai tisztogató akciókat jelenti. A szerbek tisztogató akciói következtében a nemszerb lakosság száma drasztikusan lecsökkent: az 50 000 fős bosnyák és 6 000 fős horvát lakosságból a háború végére csak mintegy 6 000bosnyák és 3 000 horvát maradt a településen. A srebrenicai mészárlás után Prijedor az a terület, ahol a második legmagasabb a boszniai háború alatt civilekkel szemben elkövetett gyilkosságok aránya. A szarajevói Kutatási és Dokumentációs Központ (IDC) szerint 4868 ember halt meg vagy tűnt el Prijedor településen a háború alatt. Köztük 3515 bosnyák civil, 186 horvát és 78 szerb civil volt. 2013 októberéig 96 tömegsírt találtak, és nagyrészt DNS-elemzéssel körülbelül 2100 áldozatot azonosítottak.

A Prijedorban elkövetett bűncselekményeket 13 perben tárgyalták a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék előtt. Prijedorral kapcsolatban népirtás vádjával vádolták meg a Szerb Demokrata Párt (SDS) politikusait, katonáit és rendőreit, valamint a válságstábot, köztük Milomir Stakićot, Milan Kovačevićet, Radoslav Brđanint, a legfelsőbb vezetőket, köztük Ratko Mladić tábornokot, Radovan Karadžić boszniai szerb elnököt és Slobodan Milošević szerb elnököt. Prijedorban üldöztetés, kitoloncolás, megsemmisítés, gyilkosság, kényszerdeportálás, törvénytelen elzárás, kínzás, mint emberiesség elleni bűncselekmény (széles körben elterjedt, szisztematikus támadások a polgári lakosság ellen) és más bűncselekmények vádja is felmerült. Az ICTY úgy jellemezte az 1992-es prijedori eseményeket, hogy az esetben egy népcsoport tagjainak meggyilkolásával és a nekik okozott súlyos testi és lelki sérülésekkel a népirtás "actus reus"-jával (bűnös cselekedet) találkoztak. A fizikai megsemmisítés konkrét szándéka azonban kétséget kizáróan nem volt megállapítható. Az 1992-es prijedori események részei voltak annak a nagyobb bűnszervezeti vállalkozásnak, amelynek célja Bosznia nagy területeiről a boszniai muszlimok és horvátok erőszakkal való eltávolítása volt.http://www.icty.org/x/cases/karadzic/tjug/en/160324_judgement_summary.pdf 2013-ban az áldozatok felkutatásában a nyomozókat két boszniai szerb civil vezette, akik akkoriban a táborokban és környékén egy bányászati komplexumban dolgoztak. Itt tárták fel a boszniai háború legnagyobb tömegsírját, valamint a Tomašica és a Jakarina Rose nevű tömegsírhelyeken is több mint 1000 holttestet találtak.

Előzmények Miután 1991. júniusában Szlovénia és Horvátország is kikiáltotta függetlenségét, a társadalmi feszültségek Prijedor községben is gyorsan emelkedtek. A horvátországi háború alatt még inkább fokozódott a feszültség a szerbek és a bosnyákok és horvátok közösségei között. A bosnyákok és horvátok az erősödő szerb propaganda okozta növekvő bizonytalanság és félelem miatt kezdték elhagyni a területet. A feszültséget a Kozarski Vjesnik című helyi önkormányzati újság is szította, amikor vádakat kezdett közölni a nemszerb lakosság ellen. A szerb média azt terjesztette, hogy a szerbeknek fel kell fegyverkezniük. A nemszerb lakosság szinonimájaként a sajtóban széles körben használták az olyan kifejezéseket, mint az usztasa, a mudzsahedin és a zöldsapkás (zelene beretke). A Prijedori rádió a horvátokat és a boszniai muszlimokat sértő propagandát terjesztett. A szerb félkatonai egység, a Vučjak (Farkasok) által 1991 augusztusában a Kozara-hegységben üzemeltetett adóállomás működésének egyik eredményeként a Szarajevói Televízió adása megszűnt, melyet felváltottak a belgrádi és a banja lukai televíziók adásai a radikális szerb politikusokkal készült interjúkkal és olyan szerb nacionalista dalok feldolgozásaival, amelyeket korábban betiltottak volna.

1992. január 7-én a prijedori közgyűlés szerb tagjai és a Szerb Demokrata Párt helyi önkormányzati testületeinek elnökei kikiáltották Prijedor Község Szerb Népének Képviselő-testületét, és végrehajtották azokat a titkos utasításokat, amelyeket korábban, 1991. december 19-én adtak ki. „A bosznia-hercegovinai szerb nép szerveinek rendkívüli körülmények közötti megszervezése és tevékenysége” nevű terv a bosznia-hercegovinai önkormányzatok SDS általi átvételét, valamint a válságstábok létrehozására vonatkozó terveket tartalmazta.A Közgyűlés elnökévé azt a Milomir Stakićot választották, akit később az ICTY bosnyák és horvát civilek elleni tömeges emberiesség elleni bűncselekményekért ítélt el. Tíz nappal később abból a célból, hogy megvalósítsák a szerb etnikai területeken egy külön szerb állam létrehozását, 1992. január 17-én a Közgyűlés jóváhagyta Prijedor község szerb területeinek a Boszniai Krajina Autonóm Régióhoz való csatlakozását.

1992. április 23-án a Szerb Demokrata Párt többek között úgy határozott, hogy a Jugoszláv Néphadsereggel és a Boszniai Szerb Köztársaság leendő hadseregének egységeivel együttműködve minden szerb egység haladéktalanul megkezdi az önkormányzatok átvételét. 1992. április végére a településeken számos titkos szerb rendőrőrs jött létre, és több mint 1500 fegyveres szerb állt készen arra, hogy részt vegyen a hatalomátvételben.

A szerb hatalomátvétel 1992. április 29-ről 30-ra virradó éjszaka megtörtént a hatalomátvétel. A Prijedori Rádióban a hatalomátvétel másnapján felolvasták a Szerb Demokrata Párt szerb politikusai által készített, a hatalomátvételről szóló nyilatkozatot, melyet a nap folyamán megismételtek. A várható átvétel megtervezésekor úgy döntöttek, hogy az átvételben részt vevő 400 szerb rendőr elegendő lesz a feladatra. Az átvétel célja a jelentősebb helyi tisztségek, az önkormányzati elnök, az önkormányzat alelnöke, a postaigazgató, a rendőrfőkapitány stb. funkcióinak átvétele volt. A közbiztonsági állomás és a tartalékos rendőrség alkalmazottai Prijedor egyik városrészében, Čirkin Poljében gyűltek össze. Csak szerbek voltak jelen, és néhányan katonai egyenruhát is viseltek. Az ottaniak azt a feladatot kapták, hogy vegyék át a hatalmat az önkormányzatban, és ennek érdekében nagyjából öt csoportra osztották őket. Minden húszfős csoportnak volt egy vezetője, és mindegyik parancsot kapott, hogy vegye át az irányítást bizonyos épületek felett. Egy csoport az önkormányzat épületéért, egy a rendőrség főépületéért, egy a bíróságért, egy a bankért, az utolsó pedig a postáért volt felelős. Az ICTY arra a következtetésre jutott, hogy a szerb politikusok hatalomátvétele illegális államcsíny volt, amelyet már régóta terveztek és egyeztettek azzal a végső céllal, hogy egy tiszta szerb önkormányzatot hozzanak létre. Ezeket a terveket soha nem titkolták, és a szerb rendőrség, hadsereg és politikusok összehangolt akciójában valósították meg őket. Az egyik vezető személyiség Milomir Stakić volt, aki az önkormányzat politikai életében meghatározó szerepet játszott.

A civilek elleni fegyveres támadások A hatalomátvétel után a civil élet számtalan módon alakult át. Prijedor településen a feszültség és a félelem jelentősen megnőtt a nem szerb lakosság körében. A városban jelentősen megnőtt a szerb alakulatok katonai jelenléte is. Prijedor város összes magas épületének tetején fegyveres katonákat helyeztek el, a szerb rendőrség pedig ellenőrző pontokat létesített a városban. A Stakić-ügyben vizsgálódó ICTY arra a következtetésre jutott, hogy a szerb hadsereg a túlnyomórészt boszniai muszlim falvak és városok elleni támadások során Prijedorban és környékén sok embert ölt meg, sor került boszniai muszlimok lemészárlására, valamint a boszniai muzulmánok elleni egyéb súlyos atrocitásokra, mely a bírósági eljárás során minden kétséget kizáróan bebizonyosodott.

A szerb propaganda A hatalomátvétel után a Prijedori Rádió olyan szerb nacionalista eszméket terjesztett, amelyek a prominens nem szerbeket bűnözőknek és szélsőségeseknek minősítették, akiket magatartásukért meg kell büntetni. Az ilyen propaganda egyik példája volt a nemszerbekre, például a boszniai mudzsahedekre, az usztasákra vagy a zöldsapkásokra célzó becsmérlő nyelvezet. Mind a nyomtatott, mind a sugárzott média az ICTY következtetése szerint a nemszerb orvosokkal kapcsolatban csak kirívó hazugságokat terjesztett: a bosnyák etnikumhoz tartozó Dr. Mirsad Mujadžićot azzal vádolták, hogy kábítószert fecskendezett be szerb nőkbe, így nem tudtak fiúgyermeket szülni, szörnydoktorként emlegetett horvát Dr. Željko Sikorát pedig azzal vádolták, hogy elvetetéltette a szerb nőket, ha fiúgyermekekkel voltak terhesek, valamint a szerb szülők fiúgyermekeinek kasztrálásával vádolták meg. Ezenkívül egy 1992. június 10-iki „Kozarski Vjesnik” cikkben Dr. Osman Mahmuljint azzal vádolták, hogy szándékosan helytelen orvosi ellátásban részesítette szerb kollégáját, Dr. Živko Dukićot, aki szívrohamot kapott. Dr. Dukić életét csak azért mentették meg, mert Dr. Radojka Elenkov abbahagyta a terápiát, amelyet állítólag Dr. Mahmuljin kezdeményezett a számára. A felhívásokat azzal a szándékkal sugározták a szerbek felé, hogy lincseljék meg a nem szerbeket. Ezenkívül prominens nem szerbek hamisított életrajzait is sugározták, köztük Prof. Muhamed Čehajić, Mr. Crnalić, Dr. Eso Sadiković és Dr. Osman Mahmuljin életrajzát torzították el. Az ICTY Stakić-ítéletének következtetése szerint Mile Mutić, a Kozarski Vjesnik igazgatója és Rade Mutić újságíró rendszeresen részt vett szerb politikusok (helyi hatóságok) találkozóin, hogy tájékozódjanak a propaganda terjesztésének következő lépéseiről.

A szerb fegyveres erők megerősítése A hatalomátvételt követő hetekben a prijedori szerb hatóságok azon dolgoztak, hogy a legmagasabb szinten elfogadott döntéseknek megfelelően katonailag megerősítsék pozíciójukat. 1992. május 12-én az önjelölt Szerb Népgyűlés Ratko Mladić parancsnoksága alatt az egykori JNA (később Szerbia és Montenegró Hadserege és Boszniai Szerb Köztársaság hadserege) egységeinek összevonásával létrehozta a Boszniai Szerb Hadsereget. Radmilo Željaja őrnagy ultimátumot adott ki, amelyben felszólított minden bosnyák állampolgárt, hogy adják át fegyvereiket a szerb hadseregnek, és nyilatkozzanak a Szerb Köztársaság iránti hűségükről, valamint válaszoljanak a mozgósítási behívásokra. A kiadott ultimátum fenyegetést is tartalmazott, hogy minden ellenállást büntetni fognak. A polgári lakosság nagyrészt eleget tett ezeknek a kéréseknek, leadta vadászpuskáját és pisztolyát, valamint engedélyét, és abban a hitben volt, hogy ha leadja fegyverét, biztonságban lesz. A katonák által a nem szerb lakosság otthonaiban tartott házkutatások gyakoriak voltak, és minden talált fegyvert elkoboztak.

A nem szerb házak és személyek megjelölése A hatalomátvétel utáni időszakban sok nem szerbet bocsátottak el állásából. Az általános tendenciát tükrözi a szerb regionális hatóságok, azaz a Krajinai Autonóm Régió (ARK) Válságstábjának 1992. június 22-iki határozata, amely előírja, hogy minden társadalmi tulajdonú vállalkozás, részvénytársaság, állami intézmény, közszolgáltató, belügyi szervezet és a hadsereg vezető pozícióit csak szerb állampolgárságú személy töltheti be. A rádióban 1992. május 31-től sugárzott közlemények arra is kötelezték a nem szerbeket, hogy otthonukon kívül fehér ágyneműt akasszanak fel, és fehér karszalagot viseljenek, ezzel is demonstrálva a szerb hatóságok iránti hűségüket. Charles McLeod, aki az Európai Közösség Megfigyelő Missziójánál (ECMM) volt alkalmazásban, és 1992 augusztusának utolsó napjaiban járt Prijedor településen, azt vallotta, hogy egy vegyes szerb/bosnyák muzulmán faluba látogatva látta, hogy a bosnyák (boszniai muzulmán) házakat a tetőkön elhelyezett fehér zászló azonosította. Ezt Barnabas Mayhew (ECMM) vallomása is megerősíti, aki azt vallotta, hogy a boszniai muszlim házakat fehér zászlókkal jelölték meg, hogy megkülönböztessék őket a szerb házaktól.

Támadás Hambarine ellen