A We Are One () az ír Wild Youth együttes dala, mellyel Írországot képviselték a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Liverpoolban. A dal 2023. február 3-án, az ír nemzeti döntőben, az Eurosongban megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál 2023. január 9-én a Raidió Teilifís Éireann bejelentette, hogy az együttes is résztvevője az Eurosong ír eurovíziós nemzeti döntőnek. A dal 2023. január 27-én jelent meg, majd a február 3-i döntőben adták elő élőben. Az ír szakmai zsűri, a nemzetközi zsűri és a nézők szavazatai alapján megnyerték a nemzeti döntőt, így ők képviselhetik Írországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A dalfesztivál előtt Barcelonában, Varsóban, Tel-Avivban, Madridban, Amszterdamban és Londonban eurovíziós rendezvényeken népszerűsítették versenydalukat.

A dalt először a május 9-én megrendezett első elődöntőben fellépési sorrendben hatodikként adták elő, a Portugáliát képviselő Mimicat Ai coração című dala után és a Horvátországot képviselő Let 3 Mama ŠČ! című dala előtt. Az elődöntőben a nézői szavazatok pontjai alapján nem került be a dal a május 13-án megrendezésre került döntőbe. Ez volt sorozatban a negyedik alkalom, hogy Írország nem jutott tovább az elődöntőből.

A következő ír induló Bambie Thug Doomsday Blue című dala volt a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Kapott pontok Első elődöntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px|A Világ többi része Nézők 10 3 3 1 2 1

Jegyzetek

További információk

Kategória:Dalok a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2023 kislemezei