Márkus Zsolt (Vác, 1975. november 16. –) üzletember, innovátor, a Jemefy Technologies vezérigazgatója, a humanitárius termékkategória megalkotója.
Életút
Általános és középiskolai tanulmányait Vácott végezte, majd a Széchenyi István Egyetemen diplomázott, később a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett MBA fokozatot, illetve a brit Cranfieldi Egyetemen is tanult. A multinacionális vállalatoknál épített, közel két évtizedes vezetői karriert követően 2015-ben indította el első vállalkozását, a körforgásos gazdálkodás és hidrokultúrás technológia egyik nemzetközileg is elismert példájának számító Veresi Paradicsom Kft.-t. A 2020-as évekre már több milliárdos értékben működnek vállalkozásai és startup-projektjei.
A vállalkozó
Márkus Zsolt a Jemefy Technologies CEO-ja és alapítója. A holding vállalatként összefogja a Veresi Paradicsom Kft.-t, a Dymex Supply Kft.-t és a Powerpak Kft.-t. 2022-ben a vállalatcsoport a hazai és nemzetközi piacokon együtt 9 milliárd Ft feletti árbevételt ért el, mégpedig 25% feletti EBITDA-val. A holding mindössze hét év alatt bekerült a TOP 100 tisztán magyar tulajdonú vállalkozás közé.
Innováció
Veresi Paradicsom Kft.
A Veresi Paradicsom az első olyan hazai kertészet, amely mesterségesen megvilágított üvegházban, körforgásos gazdálkodással egész évben képes paradicsomot termeszteni. Téli termesztési eljárása, valamint biológiai növényvédelmi rendszere is több nemzetközi elismerést kapott.
Márkus Zsolt több egyetemmel működik együtt. 2021-ben a Bay Zoltán Kutatóintézettel és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel közösen a szamóca és a kígyóuborka termesztését kezdtek kutatatni.
Humanitárius termék, Cleanme.life
A humanitárius termék egyszerre követ üzleti, környezetvédelmi és jótékonysági célokat.
Higipack TM A cégcsoport folyékony szappan, mosógél, öblítő, mosogatógél csomagolására olyan papírdobozt fejlesztett ki, mely 80-85%-kal kevesebb műanyagot használ.
A versenytársaknál olcsóbb cleanme.life termékcsalád humanitárius termék, ami azt jelenti, hogy a termék árának egy adott, rögzített része adomány. Az adományt kiválasztott szervezet kapja.
Helpme.life A cégcsoport a magyarországi jótékonysági szervezetek számára adományozási applikációt is kifejlesztett.
Díjak, elismerések
Pro Auditoribus díj ezüst minősítéssel Győr város polgármesterétől GE Corporate recognition award from Jack Welch Rexel Best P&L Manager 2008, 2009, 2011 REXEL challenge award 2011 Rexel CEO award 2012 Legjobb agrárvállalkozás KKV kategória 2017 Ernst and Young Újgenerációs gyártástechnológiák díj 2019 Agrár Innovációs díj - Innovációs és Technológiai Minisztérium 2019 Highlights of Hungary Forbes különdíj 2019 Koppert Mother Earth elismerés 2021
Források Concorde business partners – TOP 100 magyar tulajdonú cég Just Creative PR ügynökség összefoglaló https://marieclaire.hu/riporter/2021/04/30/a-ferfi-aki-bejon-nekunk-markus-zsolt-veresi-paradicsom/ https://ujraterveztem.hu/markus-zsolt-veresi-paradicsom/
https://garantiqa.hu/5-perc-otlet-veresi-paradicsom/ https://index.hu/kultur/degusztator/2021/07/25/magyarorszag-a-paradicsomok-paradicsoma-/ https://index.hu/gazdasag/2022/12/12/magyar-eper-szamoca-veresegyhaz-paradicsom/ https://www.nosalty.hu/ajanlo/veresi-paradicsom-interju-magyar-paradicsom-kistermelo-hazicsemege-suzuki
Kategória:Váciak Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar üzletemberek