Donis Avdijaj (Osnabrück, 1996. augusztus 25. –) német születésű koszovói válogatott labdarúgó, a Wolfsberger játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Avdijaj a németországi Osnabrück városában született. Az ifjúsági pályafutását az SV Atter és a VfL Osnabrück csapatában kezdte, majd a Schalke 04 akadémiájánál folytatta.

2014-ben mutatkozott be a Schalke 04 első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2015 és 2018 között az osztrák Sturm Graz és a holland Roda csapatát erősítette kölcsönben. 2018-ban a Willem II, míg 2019-ben a török Trabzonspor szerződtette. 2020-ban a skót Heart of Midlothianhoz, majd a holland Emmenhez igazolt. 2021-ben a ciprusi AÉ Lemeszúhoz írt alá. 2021 nyarán az osztrák TSV Hartberghez csatlakozott. 2022. augusztus 1-jén hároméves szerződést kötött a svájci első osztályban érdekelt Zürich együttesével. Először a 2022. augusztus 7-ei, Sion ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. A 2022–23-as szezon második felében a TSV Hartbergnél szerepelt kölcsönben.

2023. január 25-én kölcsönbe került a TSV Hartberghez a 2022–23-as szezon végéig. A 2023–24-es szezont Zürichben kezdte, és a bajnokság első két mérkőzésén pályára lépett, majd 2023. augusztus 30-án végleg visszatért a TSV Hartberghez, ahova két szezonra szóló szerződést írt alá. 2025. június 30-án kétéves szerződést írt alá a Wolfsberger csapatával.Offensiv-Verstärkung für das Wolfsrudel

A válogatottban Avdijaj az U16-os, az U17-es és az U19-es korosztályú válogatottakban is képviselte Németországot.

2017-ben debütált a koszovói válogatottban. Először a 2017. március 24-ei, Izland ellen 2–1-re elvesztett mérkőzés 74. percében, Fanol Perdedajt váltva lépett pályára. Első góljait 2018. november 17-én, Málta ellen 5–0-s győzelemmel zárult Nemzetek Ligája találkozón szerezte meg.

Statisztika 2023. február 12. szerint. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSchalke 042016–17Bundesliga920030122Sturm Graz(kölcsönben)2014–15Osztrák Bundesliga17600—1762015–162532311287Összesen42923114513Roda(kölcsönben)2017–18Eredivisie13311—144Willem II2018–1915434—188Trabzonspor2019–20Süper Lig812080181Heart of Midlothian2019–20Scottish Premiership3000—30Emmen2020–21Eredivisie8020—100AÉ Lemeszú2020–21Cypriot First Division9030—120TSV Hartberg2021–22Osztrák Bundesliga18530—2152022–231200—12Összesen1973000227Zürich2022–23Swiss Super League701083163TSV Hartberg(kölcsönben)2022–23Osztrák Bundesliga1000—10Összesen1342617820417138

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201720201842Összesen62

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2018. november 17. Nemzeti Stadion, Ta’ Qali, Málta 3–0 5–0 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája (D liga) 2 4–0

Sikerei, díjai Trabzonspor Török Kupa Győztes (1): 2019–20

Jegyzetek

További információk Donis Avdijaj adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Német labdarúgók Kategória:Koszovói labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:A Sturm Graz labdarúgói Kategória:A Roda JC labdarúgói Kategória:A Willem II labdarúgói Kategória:A Trabzonspor labdarúgói Kategória:A Hearts labdarúgói Kategória:Az AÉ Lemeszú labdarúgói Kategória:A TSV Hartberg labdarúgói Kategória:Az FC Zürich labdarúgói Kategória:A Wolfsberger AC labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:Az Osztrák Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek