Pierre Terrail, Bayard ura, közismerten csak Bayard vagy Bayard lovag (chevalier Bayard)Fennmaradt aláírásai alapján a „Bayart” írásmód jobban tükrözi az eredeti változatot (Alfred de Terrebasse, Histoire de Bayart, 1861, 4). A „d” megjelenése nevének latinosításából ered, ami egyes korabeli írásokban jelent meg. A beauregard-i kastély hírességeket bemutató galériájában a „Baïart” írásmód is előfordul: Galéria . (Bayard-vár, Pontcharra, 1475 vagy 1476Jean Jacquart történész szerint születése inkább 1473 körül történhetett, mivel 1486 áprilisában csatlakozott apródként a savoyai udvarhoz. Cf. L'homme de guerre au XVIe siècle , publications de l'université de Saint-Étienne, 1992, 25. – Romagnano SesiaBiographie universelle ou Dictionnaire de tous les hommes qui se sont fait remarquer par leurs écrits, leurs actions, leurs talents, leurs vertus ou leurs crimes, depuis le commencement du monde jusqu'à ce jour, Bruxelles, 1843, Volume 2, p.130, consulté le 29 août 2013.« Pierre Terrail, seigneur de Bayard », larousse.fr, consulté le 29 août 2013. vagy Rovasenda,Henri Lapeyre, Charles Quint, Presses universitaires de France, 1973, hozzáférés 2013. augusztus 29-én.Gérald Chaix, La Renaissance : des années 1470 aux années 1560, éditions Sedes, 2002, hozzáférés 2013. augusztus 29-én. Piemonti Hercegség, 1524. április 30.) francia nemesember, hadvezér, aki lovagként szerzett nagy hírnevet a 15. és 16. század itáliai háborúiban. A késő középkori francia lovagi erények mintaképe.« Pierre Terrail de Bayard » dans l'encyclopédie Larousse. Egyik jelmondata „” azaz „Azért kap, hogy adjon.”.
Életét egy harcostársa, Jacques de Mailles beszélte el „A nemes de Bayart úr, a félelem és gáncs nélküli jó lovag igen víg és igen kellemetes históriája” () című művében.
Ifjúsága, katonai pályájának kezdetei bal|thumb|Bayard 16. századi portréja. III. Pierre Terrail édesapja Aymon vagy Amon, Bayard ura, édesanyja pedig Hélène Alleman de Laval, Laurent Alleman, orange-i, majd grenoble-i püspök nővére. Nagynénje, Odette Alleman révén unokatestvére volt Gaspard de Vallier, aki a johannita lovagrend marsalljaként és tripoli kormányzójaként lett ismert. A Terrail család a délkelet-franciaországi Dauphinéből származott, a százéves háború során négy tagja is elesett francia oldalon harcolva. Vagyoni helyzetük nem volt kiemelkedő: birtokaik nagyjából 7 hektárt tettek ki. III. Pierre a család kis pontcharrai várában született, amit a 15. század elején épített dédapja, a katonaként és jegyzőként is ténykedő I. Pierre. Szülei nyolc testvére közül feltehetően ő volt a legidősebb, mivel apja 1496-os halálakor ő lett Bayard ura. Katonai pályára püspök nagybátyja jóvoltából léphetett, és oktatását is neki köszönhette: a grenoble-i székesegyházi iskolában tanult meg írni, majd 1486-ban az ő révén csatlakozhatott I. Károly savoyai herceg udvarához apródként. A savoyai udvarban Riquet-nek, majd Piquet-nek (kb. „Nyárs”, „Bökő”) gúnyolták, mert olyan hevesen döfködte lovát a sarkantyújával.. A piemonti Torinóban kapott katonai képzést, végül tanulmányait a francia királyi udvarban fejezte be. 1493-ban lépett be fegyveresként Charles de Bourbon-Roussillon, Roussillon és Ligny grófjának kompániájába.
A legenda születése
Ligny grófjának szolgálatában hamar lehetősége nyílt bátorságát megmutatni, amivel már fiatalon híressé vált. VIII. Károly uralkodása alatt számos harci bravúrt hajtott végre az itáliai háborúk csatáiban, így pl. az 1495. július 6-án a franciák ellen szerveződött velencei liga felett aratott fornovói diadalban.
Lovagként páratlan volt, de a gyalogos harcban is kiválónak bizonyult, amit az őt fogsága alatt rossz bánásmóddal megvádoló Alonzo de Soto Mayor spanyol kapitány ellen elért párbajgyőzelme is bizonyít (1503); fél évvel korábban egy 13–13 spanyol és francia közti becsületharcban is kitűnt, ahol Guyard de Belleville szerint másodmagával tudta tartani magát a tizenhárom ellenfél ellen. A hős Bayard dicső tetteinek történetei szájról szájra terjedtek a katonák között.thumb|A gariglianói csata térképe. Egyik legismertebb hőstette a harmadik itáliai háborúhoz kötődik. Amikor 1504-ben a francia erők feladták a Nápolyi Királyságot, és kivonultak Nápolyból, a várostól északra a tengerbe torkolló Garigliano folyó választotta el őket a spanyol erőktől. Az elvonulók kiküldtek egy 300–400 fős, franciákból és svájciakból álló felderítőosztagot a gyorsan felállított hajóhídon keresztül. Az utolsó pillanatban értesített Bayard-nak nem volt ideje felölteni a sisakját és páncélját, így egyszerű felsőruházatban csatlakozott a csapathoz. Az átkelők azonban hamarosan Gonzalo de Córdoba 1500, tüzérséggel is megtámogatott katonájával találták szembe magukat. A franciáknak vissza kellett vonulniuk, a keskeny híd pedig arra kényszerítette a spanyolokat, hogy egyesével szálljanak szembe az egymagában hátvédként maradó Bayard-ral. Vitéz, kitartó harcának csodájára jártak., közli Théodore Godefroy. Bajtársainak minden meggyőző erejére szükség volt, hogy rávegyék: adja át másnak a helyet (ezek François de Bourdeille, az író Brantôme apja, és Ymbault de Rivoire kapitány voltak). Végül a túlparton felállított francia tüzérség kényszerítette meghátrálásra a spanyolokat, véget vetve a csatának.
Kapitányként bélyegkép|Bayard páncélja (Musée de l'Armée, Párizs) A negyedik itáliai háborúban, 1507 áprilisában erőltetett menetben átkelt az Appennineken, és elfoglalta a nemrég fellázadt Genovát. (Ebben az ütközetben kitűnt harcostársa, Robert Stuart d'Aubigny, a skót testőrgárda kapitánya is.) A diadal nyomán a francia sereg káprázatos felvonulást tartott XII. Lajos színe előtt, 1508. április 20-án.A jelenetet Jean Bourdichon egyik miniatúrája örökítette meg.
1509. május 14.-én Bayard – ismét Stuarthoz hasonlóan – a Bergamótól délre, Cremona közelében vívott, rendkívül véres agnadellói csatában is kitüntette magát, amikor a Cambrai-i Ligában II. Gyula pápa oldalán harcoló franciák legyőzték a Velencei Köztársaság erőit. A király közvetlenül ezelőtt nevezte ki kapitánnyá, amit általában a királyság leghatalmasabb nemeseinek tartottak fenn – a csapatokat rendszerint a hadnagyok irányították, a kapitányok ritkán jelentek meg a csatamezőn.
Ugyanez év augusztusában és szeptemberében zajlott Padova ostroma. Ezalatt Bayard Verona városában állomásozott, ahonnan négy, Vicenza kapuját védő velencei helyőrséget is megtámadott. 1510-ben megkísérelte visszaverni a francia szövetségesei ellen forduló II. Gyula pápa seregeit. 1512 februárjában, Bologna meghódítása után Brescia ostromára indult. Ennek során súlyosan megsérült, amikor gyalogosan harcolva egy pikával lábtövön szúrták.Camille Monnet, a Terrail-ház kutatója szerint a döfés megfosztotta Bayard-t a férfiasságától. Ez magyarázhatja, hogy a lovag miért nem volt hajlandó soha megnősülni, és miért utasított el néhány csábító házassági ajánlatot. Egy nemesember fogadta be, akinek megvédte a házát a fosztogatóktól és asszonyát a megbecstelenítéstől.
Gyorsan felépülve részt vett a visszavonuló franciák által megnyert ravennai csatában (1512. április 11.), ahol unokatestvére, a Molard kapitánynak nevezett Soffrey Alleman, és harcostársa, a hadjáratot vezető Gaston de Foix is elesett. Franciaország rövidesen elvesztette a Milánói Hercegséget is így kiszorult Itáliából. (Stuarttal Bresciánál és Ravennában is együtt harcolt.)
Marignano bélyegkép|A marignanói csata. Az V. itáliai háborút indító hadjáratot még XII. Lajos kezdte megszervezni, de fiatal utóda, I. Ferenc indította meg 1515-ben. Az új király január 1-jén foglalta el a trónt, és már január 20-án Bayard-t nevezte ki szűkebb pátriája, az itáliai hadjáratok útjába eső Dauphiné tartomány helytartójává. Hősiesen harcolva részt vett a X. Leó pápa által támogatott Massimiliano Sforza milánói herceg javarészt svájci zsoldosokból álló serege felett aratott, szintén igen véres marignanói diadalban (1515. szeptember 13–14.). Számos forrás arról számol be, hogy a csata utáni napon, szeptember 15-én Bayard, a lovagi erények élő szimbóluma, lovaggá ütötte a csatamezőn a húszéves királyt a felsorakozott ún. ordonnance-katonák jelenlétében. Erről ír Symphorien Champier (1525),Symphorien Champier, Les gestes ensemble la vie du preulx chevalier Bayard…, Lyon, 1525 november; ed. Denis Crouzet, Párizs, 1992, 195-196. az ún. Hű szolga (1527, talán 1524)La très joyeuse, plaisante et récréative histoire du gentil seigneur de Bayart…, Párizs, 1527 szeptember ; ed. Joseph Roman, Párizs, 1878, p. 385-386. és Aymar du Rivail (1530 k.),Aymar du Rivail, De Allobrogibus Libri IX, ed. Alfred de Terrebasse, Bécs, 1844, 561-562. valamint Florange marsall (1526 k.).Mémoires du maréchal de Florange, dit le Jeune Adventureux, ed. Robert Goubaux és Paul-André Lemoisne, Párizs, 1913-1924, 2 vol., t. I, 190. Egyes modern kutatók, mint Didier Le Fur a Marignan: 13-14 septembre 1515 (Perrin, 2004) c. kötetében a történetet mítosznak tartják, amit királyi szándékból alkottak meg és 1525-ben, a megsemmisítő paviai vereség évében dolgoztak ki azzal a céllal, hogy feledtessék: a királyt a koronázásakor már lovaggá ütötte III. Charles de Bourbon-Montpensier connétable (főparancsnok), aki azonban 1523-ban birtokvitái miatt árulóvá vált, és V. Károly német-római császárhoz átállva nagy szerepe volt a franciák vereségében és I. Ferenc fogságba esésében. A legenda ezt az egyfajta apa–fiú viszonyt az 1524-ben elhunyt, népszerű és idealizált Bayard-ra helyezte át; emellett Madridban raboskodva Ferenc a lovagiasság tökéletes példájához köthette magát.. Ezt a nézetet képviseli a La colline aux corbeaux („Varjak dombja”) című történelmi regény is.
Ugyanakkor más történészek, mint Robert Knecht és Nicolas Leroux, egyáltalán nem hisznek egy feltételezett királyi propagandában, hozzátéve, hogy a király felszenteléséről készült elbeszélések gondos vizsgálatából kitűnik: az ifjú királyt valójában nem ütötte lovaggá Bourbon connétable.
A népszerű kormányzó
Dauphiné helytartójaként Bayard felelt a tartomány tényleges irányításáért, a kormányzói címet viselő I. Louis d’Orléans-Longueville herceg helyett. Bayard-t üdvrivalgás fogadta 1515. március 17-én, amikor bevonult a tartományi fővárosba, Grenoble-ba. 18 ágyúlövéssel fogadták, amiket a szigeti toronyban lévő öt ágyúval adtak le. Másnap a város konzuljai érkeztek az üdvözletére két hordónyi bort és zabot hozva a lovai számára.ABayard lieutenant général du Dauphiné, 40. szerint Júliustól azonban Bayard a saját kompániája és 3000 gyalogos élén a Saluzzói Őrgrófság határása vonult, hogy csatlakozzon az Alpokon átkelni tervező királyi seregekhez. A király augusztusban érkezett Grenoble-ba, ahol néhány napot töltött. Marignano után Bayard hosszabban időzhetett Dauphinéban, bár időről időre Itáliába vagy Észak-Franciaországba szólította a kötelesség harcolni.
thumb|bal|Grenoble 1575-ben.