A Stay () a litván Monika Linkytė dala, mellyel Litvániát képviselte a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Liverpoolban. A dal 2023. február 19-én, a litván nemzeti döntőben, a Pabandom iš naujóban megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál 2022. december 20-án a Lietuvos Radijas ir Televizija bejelentette, hogy az énekesnő résztvevője a 2023-as Pabandom iš naujo! litván eurovíziós nemzeti válogatónak. Versenydalát a január 28-i második válogatóban adta elő először, ahonnan második helyezettként sikeresen továbbjutott az elődöntőbe, ahonnan harmadikként jutott tovább a döntőbe. A február 18-án rendezett döntőben a szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján holtversenyben első helyezett lett Rūta Murral, azonban mivel a szakmai zsűri szavazatain nagyobb hangsúly volt, így megnyerte a válogatóműsort és másodjára képviselheti hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A dalfesztivál előtt Barcelonában, Varsóban, Tel-Avivban, Madridban, Londonban és Amszterdamban eurovíziós rendezvényeken népszerűsítette versenydalát.

A dalt először a május 11-én rendezett második elődöntőben fellépési sorrendben tizenötödikként adta elő az Albániát képviselő Albina & Familja Kelmendi Duje című dala után és az Ausztráliát képviselő Voyager Promise című dala előtt. Az elődöntőből negyedik helyezettként sikeresen továbbjutt a május 13-i döntőbe, ahol fellépési sorrendben huszonkettedikként lépett fel, a Németországot képviselő Lord of the Lost Blood & Glitter című dala után és az Izraelt képviselő Noa Kirel Unicorn című dala előtt. A zsűri szavazáson a tizenegyedik helyen végzett 81 ponttal, míg a nézői szavazáson a tizenötödik helyen végzett 46 ponttal, így összesítésben 127 ponttal a verseny tizenegyedik helyezettje lett.

A következő litván induló Silvester Belt Luktelk című dala volt a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Kapott pontok Második elődöntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px|A Világ többi része Nézők 110 5 1 10 5 8 4 6 2 10 12 5 5 6 12 5 104

Döntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px Zsűri 81 10 3 7 4 1 8 7 1 1 3 10 4 6 8 8 Nézők 46 4 10 10 2 5 1 4 10

Háttér A dalt Monika arról számolt be, hogy a dalt Chris Noah-val, lett dalszerzővel együtt egy nem tervezett dalszerzési folyamat során írták. Monika elmondása szerint arról akart írni, hogy milyen fontos a szünet és visszatérés önmagához. A dal néhány sora a litván népi szútrákhoz kapcsolódik, arról beszélve, hogy vágyunk arra, hogy meghalljuk egyre jobban a szívünk hangját.

Dalszöveg

Galéria

Jegyzetek

További információk

Kategória:Dalok a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2023 kislemezei