Sós Júlia (Budapest, 1923. október 30. – Budapest, 1968. június 23.) magyar pedagógus, szociológus, író.
Szakmai életútja Sós Aladár (1887–1945) építész és Scheiber Borbála (1894–1954) lányaként született. A ELTE Bölcsészettudományi Karán tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemi hallgatóként 1943-ban kapcsolatba került a Györffy-kollégistákkal. 1944-től részt vett az antifasiszta illegális mozgalomban. 1945 után a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium iskolai kollégiumának tanára. 1949–51-ben az Oleg Kosejov Szovjet-ösztöndíjas Iskolában, 1951-től több fővárosi gimnáziumban tanított. 1956 után volt bátorsága Göncz Árpádnak és társainak ételt, bátorító híreket vinni a börtönbe, jeles fővárosi iskolák legendás irodalomtanára, a hatvanas évek elején az első nevelésszociológiai kutatások fűződnek nevéhez – tanárok, diákok életmódjáról. 1963-ban az Árpád Gimnáziumban a művészettörténet tanára. A tanítás mellett munkatársa volt 1966 szeptemberétől az MTA Szociológiai Kutatócsoportjának. Filozófiai, irodalomtörténeti, pedagógiai, szociológiai írásai 1946-tól folyóiratokban jelentek meg (Valóság, Pedagógiai Szemle, Új Írás, Köznevelés, Család és Iskola).
„A minőség sajátos garanciája számos esetben az, hogy a konszolidációval egyidőben még parkolópályán levő kiváló tudósok és gyakorlati szakemberek, adott esetben szakmájuktól elütő intézményekben, elvégeznek meghatározó, néha új korszakot nyitó kutatásokat és alapműveket publikálnak (pl. Kériné Sós Júlia) A ’45 utáni ifjúsági, értelmiségi közéletben felnövekvő Kériné Sós Júlia az ’56-osok mentőangyala volt. Rajongott tanár − elsősorban az Árpád Gimnáziumban. Ő lesz az első kritikai oktatásszociológus. A tanárok életéről szóló munkája máig mintaadó és informatív.” Első férje 1950-től Lázár György (1921–1978) neveléstudós volt, akitől 1954-ben elvált. Egy gyermekük született József. 1962-ben férjhez ment Kéri Józsefhez (1924–1985), akit az 1956-os forradalom leverése után börtönbüntetésre ítéltek és 1961-ben szabadult. 1956-ban Kéri József Győrben főügyész volt. Mivel 1957-ben nem volt hajlandó asszisztálni például a minden, még kommunista szempontból is ártatlan Földes Gábor meggyilkolásához, kegy-, majd szabadságvesztett lett.
Negyvennégy esztendős korában ragadta el a halál. Egy gyermekkori betokosodott tüdőgóc végzett vele.
Sírja a Farkasréti temetőben található (18/0/1/61).
Legfontosabb publikációi Arany János. Budapest, 1949 Szüleim világa. Egy szárnyaszegett nemzedék. Új Írás, 1965. 7. sz. Diákévek, diáksorsok. Budapest, 1968 Tanárok élete és munkája (posztumusz) Budapest, Akadémiai Kiadó, 1969
Jegyzetek
Források Szesztay András: „Láthatatlan kollégium” és „Iskola”. Kériné Sós Júlia emlékének. Kultúra és Közösség, 1976 / 1. sz.
Ungvári Tamás. Nem járhatsz jól mindig! Sós Júliáról. Amerikai Magyar Népszava – Szabadság. , 2009-11-20 / 43. sz. Sós Júlia. In.: 415-416. 431. 491. o. Kéri Józsefné, Dr. Sós Júlia. pedagógus, szociológus, író. (Dr. Sipos Béla.) Pedagógusok Arcképcsarnoka. Huszonnegyedik kötet. Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület. Debrecen. 2025.Sipos Béla. Kéri Józsefné, Dr. Sós Júlia
Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar szociológusok Kategória:A budapesti Apáczai tanárai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium tanárai