Germuska Pál (Tatabánya, 1971. október 13. – ) magyar történész, egyetemi oktató, az MTA doktora, a tudományos tanácsadó a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatalánál. Kutatóként a fő szakterületei a magyarországi hadtörténet, gazdaságtörténet és szocialista városok története.
Élete 1990-ben érettségizett Tatabányán. 1996-ban diplomázott az ELTE BTK-n történelemből, szakdolgozata a honvéd és belügyi karhatalom, valamint a munkásőrség 1956–1958 közötti tatabányai megszervezését és működését dolgozta fel. 1997-ben megvédte új- és legújabb kori történeti muzeológia szakdolgozatát, Megtorlás és konszolidáció az ELTE BTK-n az 1956-os forradalom után címmel.
Még hallgatóként, 1995-ben lett a budapesti 1956-os Intézet Közalapítvány munkatársa, melynek 1999-től intézeti titkára is. Ekkoriban lett az egyik szervezője, szerkesztője és összeállítója az 1956 Kézikönyve című háromkötetes munkának, amely 1996 őszén látott napvilágot. Szintén 1996 őszétől az ELTE BTK Művelődés- és Társadalomtörténeti Doktori Programjának hallgatója lett, majd 2002-ben summa cum laude minősítésű PhD-fokozatot szerzett A szocialista városok helye a magyar urbanizáció történetében – A magyarországi szocialista városok kialakulása című értekezésével.
Az ELTE-kutatás lezárásaként 1996–97-ben Beck Tiborral együtt megírta a bölcsészkar 1956–1958 közötti történetéről szóló tanulmánykötetet, amely Forradalom a bölcsészkaron címmel jelent meg, 1997 júniusában. 1998-ban és 2000-ben a munkásőrség 1957–1961 közötti történetét bemutató dokumentumkötethez gyűjtött forrásokat, párhuzamosan az 1956 Kézikönyve javított és bővített, multimédia CD-ROM változatának elkészítésében is dolgozott szerkesztőként és összeállítóként (az 1956 Enciklopédiája című multimédia CD-ROM 1999 júliusában jelent meg).
2000-ben egyik szerkesztője és kronológia-összeállítója volt a Magyarország története, 1944–1953 című digitális történeti segédkönyvnek és a Magyarország 1944−1956 című multimédia CD-ROM-nak. 2001–2002-ben írta meg doktori disszertációját, amelynek megvédésével 2002-benn PhD fokozatot szerzett; a disszertáció jelentősen átdolgozott változata 2004 végén könyv formájában is megjelent, Indusztria bűvöletében. Fejlesztéspolitika és a szocialista városok címmel.
2002 óta fő kutatási területe a magyarországi szocialista hadiipar 1948–1980 közötti története – a nemzetközi haditechnikai együttműködést, a speciális export-importot és az egyes hadiipari vállalatok történetét is beleértve. Számos alkalommal tartott előadásokat hazai és külföldi konferenciákon elsősorban ebben a tárgyban, továbbá az 1956-os forradalomról, a munkásőrség történetéről, a multimédia történeti alkalmazásáról, valamint a magyarországi szocialista városokról.
2011 és 2015 között a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója. 2015. október 1. és 2017. szeptember 30. között research fellow a firenzei European University Institute-on.
2018-ban lett a Magyar Nemzeti Levéltár főosztályvezetője, 2019 és 2023 között a levéltár főigazgató-helyettese.
2019-ben A magyar középgépipar című könyvével elnyert a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet.
2023. június 1-jétől a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatalának tudományos tanácsadója.
Oktatott az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem illetve az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem doktori iskolájában. 2010 és 2019 között gazdaságtörténetet tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Közgazdasági Tanszékén (ELTECON).
1994-ben Antall József-ösztöndíjas volt, majd 2000-ben elnyerte a Magyar Soros Alapítvány Doktorandusz Programjának ösztöndíját a doktori értekezése elkészítéséhez. Hadiipari kutatásaival 2003-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját (2003-2006). 2010-ben Sólyom László köztársasági elnöktől átvehette a Magyar Köztársaság Elnökének Emlékérmét. 2011-ben elnyerte a Magyar Hadi Történetírást Támogató Alapítvány Perjés Géza-díját. 2013-ban a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíja révén fejezhette be a hadiipar történetéről szóló monográfiáját.
Főbb művei 1956 Kézikönyve. I–III. kötet. Budapest, 1996, 1956-os Intézet. Főszerkesztő: Hegedűs B. András. Főszerkesztő munkatársai: Beck Tibor, Germuska Pál. 436 o., 312 o., 392 o. Forradalom a bölcsészkaron (Beck Tiborral együtt). Budapest, 1997, 1956-os Intézet 248 o. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc története. Budapest, 1998, 1956-os Intézet. Sulinet digitális óra, azonosító: 97110 (Ember és társadalom. Történelem) Elérhető a www.rev.hu honlapon. Szerk.: Szakolczai Attila és Germuska Pál. Programfejlesztés: Lux Zoltán 1956 – A magyar forradalom és szabadságharc enciklopédiája. 1956. október 6. – december 12. Multimédia CD-ROM, Budapest, 1956-os Intézet, 1999 (Európa közepén – Magyarország a jelenkorban 1.) Szerk.: Hegedűs B. András, Germuska Pál, Lux Zoltán Magyarország 1944–1956. Európa közepén – Magyarország a jelenkorban. Az 1956-os Intézet multimédia CD-ROM sorozata 2. Szerk. Germuska Pál, Lux Zoltán, Rainer M. János. Bp., 2001, 1956-os Intézet. Indusztria bűvöletében. Fejlesztéspolitika és a szocialista városok. Budapest, 2004, 1956-os Intézet. 240 o. Vörös arzenál. Magyarország részvétele a nemzetközi hadiipari együttműködésben a KGST keretei között. Budapest, 2010, Argumentum Kiadó – 1956-os Intézet. 312 o. A magyar középgépipar: Hadiipar és haditechnikai termelés Magyarországon 1945 és 1980 között. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Argumentum Kiadó, 2014. 613 o. Unified Military Industries of the Soviet Bloc: Hungary and the Division of Labor in Military Production. Lanham–Boulder–New York–London, 2015, Lexington Books. /The Harvard Cold War Studies Book Series/ 306 o. Dombrády Lóránd–Germuska Pál–Kovács Géza Péter–Kovács Vilmos: A magyar hadiipar története a kezdetektől napjainkig 1880–2015. Budapest, 2016, Zrínyi Kiadó. 288 o. Germuska Pál – Horváth Miklós: A magyar honvédelmi igazgatás története, 1945-1990. Budapest, 2020, Magyar Nemzeti Levéltár (e-könyv) Eastern Intelligence with Western Components: Development of Radio Reconnaissance Instruments in Socialist Hungary. ZEITSCHRIFT FÜR UNTERNEHMENSGESCHICHTE 53:(2) pp. 177–191. (2008) Military-economic Planning in Socialist Hungary: The History of the General Organisational Department of the National Planning Office, 1948–1971. EUROPE-ASIA STUDIES 60:(5) pp. 813–834. (2008) Between Theory and Practice: Planning Socialist Cities in Hungary. In: Tom Misa, Mikael Hård (eds.): Urban Machinery: Inside Modern European Cities, 1850–2000. Cambridge (MA)–London: MIT Press, 2008. pp. 233–255. Conflicts of Eastern and Western Technology Transfer: Licenses, Espionage, and R&D in the Hungarian Defense Industry during the 1970s and 1980s. COMPARATIVE TECHNOLOGY TRANSFER AND SOCIETY 7:(1) pp. 43–65. (2009) Military Industry versus Military-related Firms in Socialist Hungary: Disintegration and Integration of Military Production during the 1950s and Early 1960s. ENTERPRISE AND SOCIETY 11:(2) pp. 316–349. (2010) L’industrie de la défense hongroise. De la soviétisation à l’occidentalisation. VINGTIÈME SIÈCLE 109:(1) pp. 89–100. (2011) Socialist Miracle? Hungarian Industrial Development Policy and Economic Growth, 1950–1975. THE JOURNAL OF EUROPEAN ECONOMIC HISTORY 42:(single) pp. 87–134. (2013) Failed Eastern Integration and a Partly Successful Opening up to the West: The Economic Re-orientation of Hungary during the 1970s. EUROPEAN REVIEW OF HISTORY 21:(2) pp. 271–291. (2014) What Can We Learn from the Business History of Communist Enterprises? ENTERPRISE AND SOCIETY 19:(3) pp. 538–545. (2018) Balancing between the COMECON and the EEC: Hungarian elite debates on European integration during the long 1970s. COLD WAR HISTORY 19:(3) pp. 401–420. (2019) Attraction and Repulsion: Hungary and European Integration. In: Angela Romano, Federico Romero (eds.): European Socialist Regimes' Fateful Engagement with the West. National Strategies in the Long 1970s. New York (NY), Routledge, 2021. pp. 50–77.
Szervezeti tagságai Történettudományi Bizottság Magyar Hadtudományi Társaság Magyar Levéltárosok Egyesülete Magyar Történelmi Társulat
Jegyzetek
Források Germuska Pál életrajza az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet és Oral History Archívum honlapján (fényképpel). Hozzáférés: 2023. február 20. Germuska Pál oldala az MTA Köztestületi tagok adatbázisában (fényképpel). Hozzáférés: 2023. február 20. Germuska Pál oldala a Doktori.hu adatbázisában (fényképpel). Hozzáférés: 2023. február 20. Germuska Pál oldala a Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisában
Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar levéltárosok Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Tatabányaiak