Láczai-Fritz Oszkár, gyakran csak Fritz Oszkár (Ürményháza, 1878. augusztus 7. – Budapest, 1958. január 29.) magyar építész, egyetemi tanár, építészeti szakíró.

Élete, munkássága Fritz Vilmos és Schwimmer Emília fiaként született. A budapesti Műegyetemen (ma: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) nyert építészi oklevelet. Ezt követően tanársegédként dolgozott Schulek Frigyes, később adjunktussá, majd műegyetemi magántanárrá nevezték ki. Oktatói tevékenysége mellett több saját épületet tervezett (ld. alább a listában), de foglalkozott műemlékek helyreállításával is (pl. a 14. századi Mátraverebélyi római katolikus templom. Kutatta az építőkövek időjárással összefüggő pusztulását és védelmét, több írása megjelent ezen a területen.

Tagja volt a Műemlékek Országos Bizottságának, egyben ő volt az Országház műszaki főigazgatója is.Magyar életrajzi lexikon, i. h. 1913-ban alaprajzot készített a zirci cisztercita apátságról Hümpfner Tibor ásatása alapján.http://muvtor.btk.ppke.hu/romanika/zirc1.htm 1914-ben javaslatot tett a brassói Millenniumi emlékmű újjáépítésére.Kovács Lehel, i. m., 155-161. o. 1926-ban az ő vezetésével történt a Tállyai római katolikus templom felmérése.Borossay, i. m., 302. o. Tervet készített a Füzéri vár kápolna és kaputorony részleges felújításához Lux Kálmánnal és Lux Gézával közösen.

Részt vett Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programjában egy budapesti iskolaépülettel,Kabdebó, i. m., 61. o. és a Sváb Gyula-féle iskolaépítési programban, ahol egy vagy több iskolaépületet tervezett (helyszín nem ismert).Gerle, i. m., 184. o.

Az ő műtermében dolgozott Bene Antal (1887–1960) műépítész.Gerle, i. m., 35. o.

Írásai A természetes építőkövek elmállása és gyors pusztulásának megakadályozása, Budapest, 1930 A természetes építőkövek elmállása és a mállás elleni védelem, Budapest, 1944

Ismert épületei 1909-1910: elemi iskola (ma: Zuglói Széchenyi István Általános Iskola), 1147 Budapest, Telepes u. 32.http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=14&cim=telepes-u-32&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920 – Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében 1910-es évek: iskolaépület (helyszín nem azonosítható) – a Sváb Gyula-féle iskolaépítési program keretében

Síremlékek 1907: Tóth család sírboltja a Fiumei úti sírkert árkádsorában, 1086 Budapest, Fiumei út 16-18. (a síremlék szobrászati részét Betlen Gyula tervezte)https://www.kozterkep.hu/21612/toth-csalad-sirboltja

Tervben maradt pályázatai 1909: a Szent Imre Kollégium temploma, BudapestSzékely, i. m., 87. o. 1913: Erzsébet királyné budapesti emlékműve, Budapest (Betlen Gyula szobrásszal)Az Erzsébet-emlékmű In: (szerk.) Lyka Károly: Művészet, Tizenkettedik évfolyam, 1913, Hatodik szám, 206-213. o. 1923: Néprajzi Múzeum, BudapestIlyen is lehetett volna – Egy százéves terv a Néprajzi Múzeumhoz PestBuda, 2022. május 24.

Képtár

Jegyzetek

Források

Borossay Katalin: Rettegés és félelem Tállyán.Adalékok a tállyai római katolikus templom építéstörténetéhez, különös tekintettel az 1931. évi boltozatcserére In: Ars hungarica 45. 2019/2

Egyéb irodalom Granasztóiné Györffy Katalin: A Műemlékek Országos Bizottságának tevékenysége a trianoni békekötés után. In: A magyar műemlékvédelem korszakai. Tanulmányok. (Művészettörténet – műemlékvédelem, 9., 156. o. , 329. o.

Kategória:Magyar építészek Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek