Andrea Joy Cook (Oshawa, Ontario, 1978. július 22. –) kanadai színésznő.
Legismertebb alakítása Jennifer "JJ" Jareau különleges ügynök a Gyilkos elmék című sorozatban. Ebben 2005 óta szerepel egy kisebb megszakítással és két epizódot rendezőként is jegyez. 2000-ben az Erdei Iskola című drámasorozatban szerepelt. 2003 és 2004 között a Tru Calling – Az őrangyal első évadjának egyik főszereplője volt.
Filmszereplései közé tartozik az Öngyilkos szüzek (1999), a Meredek pálya (2001) és a Végső állomás 2. (2003).
Fiatalkora Az Ontario tartománybeli Oshawában született. Második osztályos korában jogilag vaknak nyilvánították, súlyos asztigmatizmusa miatt. Látását kontaktlencsével és vastag szemüvegekkel próbálták korrigálni, 2007-ben műtéten esett át. Gyerekkorával kapcsolatban elmesélte, hogy sok támadás érte kortársai részéről, gyenge látása pedig a tanulásban is súlyosan korlátozta. Emiatt egy ideig azt hitték, tanulási nehézségekkel küzd.
Négyévesen kezdett táncolni, mivel ebben a tevékenységben nem gátolták látásproblémái. 16 évesen döntötte el, hogy színészkedni szeretne.
Pályafutása Első komolyabb filmszerepe az 1999-es Öngyilkos szüzek könyvadaptációban volt, a főszereplő Lisbon-nővérek egyikeként. 2000-ben lett az egy évadot megélt Erdei Iskola című drámasorozat főszereplője, sorozatbeli romantikus partnerét Hayden Christensen alakította. A Ripper (2001) és a Végső állomás 2. (2003) című horrorfilmekben, továbbá a Meredek pálya című 2001-es filmvígjátékban már főszerepeket osztottak rá. 2003-ban a Tru Calling – Az őrangyal 1. évadjának Lindsay Walker nevű főszereplője volt.
2005-től játszotta Jennifer "J.J." Jareau-t a Gyilkos elmék című CBS-drámasorozatban. 2010-ben nem újították meg szerződését, de két epizód erejéig még visszatért a sorozatba, lezárni karaktere történetszálát – erre a rajongói tiltakozó levelek és petíciók miatt kerülhetett sor. Távozása okaként anyagi problémákra hivatkoztak, de más források szerint nem ez állt a hátterében. Később a színésznő főszereplőként ismét visszatért a sorozatba.
Magánélete
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1997 Laserhawk csinos lány 1999 Öngyilkos szüzek The Virgin Suicides Mary Lisbon Mezei Kitty Berkes Boglárka Tiniboszik Teen Sorcery Dawn Bogdányi Titanilla 2001 Ripper Molly Keller Halálmester 3. Wishmaster 3: Beyond the Gates of Hell Diana Collins Meredek pálya Out Cold Jenny Dögei Éva 2002 The House Next Door Lori Peterson 2003 Végső állomás 2. Final Destination 2 Kimberly Corman Bognár Anna 2006 Szívek hullámhosszán I'm Reed Fish Theresa Solecki Janka 2007 Night Skies Lilly 2008 Misconceptions Miranda Bliss 2010 Mother's Day Vicky Rice 2012 Least Among Saints Cheryl 2013 A vérfarkas Wer Kate Moore Bartsch Kata 2019 Back Fork Nida
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1997 Elvis és Nixon Elvis Meets Nixon hippilány tévéfilm In His Father's Shoes Lisa tévéfilm Libabőr Goosebumps Kim 1 epizód 1997–1998 Y-akták – A lélek határai Psi Factor Jill Starling / Lee Mason 2 epizód 1999 Kék Hold Blue Moon Alison tévéfilm 2000 The Spiral Staircase helyi lány tévéfilm Erdei Iskola Higher Ground Shelby Merrick főszereplő (22 epizód) First Wave Lindsay Tilden 1 epizód 2003 Haláli hullák Dead Like Me Charlotte 1 epizód Tru Calling – Az őrangyal Tru Calling Lindsay Walker 1. évad főszereplő (20 epizód) 2005 Bloodsuckers Fiona tévéfilm 2005–2020;2022– Gyilkos elmék Criminal Minds Jennifer Jareau 2006 Eltűnt Vanished Hope tévéfilm 2011 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Dr. Debbie Shields 1 epizód Bringing Ashley Home Libba tévéfilm 2022 911 L.A. 9-1-1 Kira 1 epizód
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai színésznők